Délmagyar logó

2017. 01. 21. szombat - Ágnes -11°C | 0°C Még több cikk.

Két fiú után két lány – és egy fiú

Mórahalmon 107 apróságot fotóztunk tegnap. Nem volt egyszerű – a sajtkukacos kópékkal és a sírós babákkal.
Sáfár Vincéné Kati és az öt közül a legkisebbek: Vince és Noémi Fotó: Karnok Csaba
Ki hitte volna, hogy ilyen sok gyerek született az utóbbi egy esztendőben Mórahalmon és környékén – csodálkozott tegnapi fotózásunkon a domaszéki Módra Berni és Barni anyukája. A várakozás perceit a csöppségek és picúrok szórakoztatásával töltötték a családtagok. Sétáltattak, lépcsőt másztak, énekeltek és falevelet gyűjtöttek, hogy a kicsik gondtalanul múlassák az időt. Hiszen pityeregve nem lehetett beülni a „nyuszifészekbe", ahogy kollégáink elkeresztelték a babzsákot.

A fotós lámpa alatt előkerültek a furfangok, hogy a görbülő szájú babákat felvidítsák. Lillának ugráló tigris, Stellának finom cumi és taps csalt mosolyt az arcára. Máriusznak viszont semmiféle furfang nem használt. Lehuppant, cumit ki, sírás – ez volt a sorrend. Négyszer futottunk neki a nagy pillanatnak, miközben a baba-mama közönség adta a tippeket. De hiába volt színes forgó, nyakcsiklandozás, műanyagpohár és kiskanál. Végül ha nevetéssel nem is, krokodilkönnyek nélkül megszületett a babafotó.

– A tanyagondnok fuvarozott bennünket. Ő segít, ha a gyerekkel kimozdulunk a tanyánkról – magyarázta egy fiatal anyuka. Ki hitte volna, a harmincegy éves Sáfár Vincéné Kati öt gyereket nevel, három fiút és két lányt. Hogyan lett ilyen népes a család? Kati elárulta, ők öten voltak testvérek. De a sofőrként dolgozó férjével először csak két gyerekre készültek. Amikor megszületett Andris és Attila, még egy fiút szerettek volna. De két lány következett, Anett Zita és Noémi. Az ötödik lett ismét fiú, a kis Vince. Hogy lehet tanyán meglenni öt gyerekkel? Nagypapa segít foltozni a tetőt, kutat is fúrtak. A hatodikos és negyedikes „nagylegények" gardírozzák az ovis húgukat. Két kilométert gyalogolnak reggelente az iskolába, és onnan vissza. A maradék energiafölösleget néptánccal és focizással ugrálják ki magukból. És Kati azt mondja, a testvérek hallgatnak egymásra, ritka az összezördülés. Ha kell, a nagyfiúk besegítenek otthon: Andris szívesen dajkálja a kicsiket, sőt ügyeskedik a pelenkázásban is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üvegzsebű képviselők

Oláh János, Szentgyörgyi Pál, Póda Jenő és Pintér Ferenc a legvagyonosabb képviselő a szegedi… Tovább olvasom