Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 23°C Még több cikk.

Két keréken Csongrád megyében

A tervek és pályázatok rendszere már átlátható, a kerékpárutak megyei, regionális és országos hálózatának kiépülése a jövő zenéje. Hazai és uniós pénzforrásból két év alatt huszonöt százalékkal bővülhet a drótszamarakat szolgáló szilárd burkolat.
A Dél-Alföldön 420 kilométer hosszú a kerékpárútkígyó. Ebből csak 100 kilométernyi kanyarog megyénkben. Ám akár ennek egynegyedével is bővülhet a hálózat, ha Csongrád megye önkormányzatai, kistérségei, vízügyesei sikeresen pályáznak arra a háromféle, több milliárd forintnyi pénzalapra, ami a turisztikai és közlekedésbiztonsági célú, esetleg az árvízvédelmi töltésen haladó, továbbá az országos és nemzetközi törzshálózathoz kapcsolódó, illetve a belterületi bicikliutak bővítését célozza.

Csongrád megyében az elmúlt 15 évben sok helyen elindult a kerékpárút-építés, mégis kevés az olyan méternyi széles bitumenszalag, mely két települést köt össze. A Hódmezővásárhely és Mártély közötti kerékpárút az első bicikliutas kapocs város és pihenőövezete között. Ilyen rekreációs út a Szeged és Kiskundorozsma, vagy a Szentes és Csongrád közötti aszfaltcsík is.

A Szeged és Deszk, vagy a Szeged és Szentmihály közötti bicikliút már a két település, illetve a centrum és a városrész közötti ingázást is szolgálja. Ezek továbbfejlesztésére, illetve a településhatáron kívüli nyúlfarknyi kerékpárútcsonkok, valamint a belterületi bicikliúthálózat bővítésére háromféle pénzforrás nyílt.

Az egy, két és három számjegyű főutak mellett biciklizőket szolgáló bitumencsíkokra évi egymilliárd forintot szán hazai forrásból a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM), az első pályázati határidő letelt, de még nem nyilvános, megyénkből hány település próbálkozik megcsapolni ezt a forrást. Ilyen pénzből nyújtózhatna a Hódmezővásárhelyen elkezdett, a város határán túl alig jutó, majd megszakadó, aztán az algyői híd előtt ismét föltámadó és a folyópartnál elhaló, a közlekedők biztonságát szolgáló kerékpárút, egészen Szegedig.

Ugyancsak hazai pénzekhez juthat az, aki a GKM-ből induló, a közlekedésfejlesztési koordinációs központ által vezényelt pályázati keretet megcélozva nyújtja be elképzeléseit. E forrást megpályázva például a szegedi kistérség elkészíttetné a Szegedet Ópusztaszerrel összekötő, a 4519-es közút mentén haladó, 3 méter széles kerékpárút Sándorfalva területét érintő terveit, továbbá megépíttetné a Deszk és Klárafalva közötti 2,6 méteres külterületi szakaszt. Ez az aszfaltcsík – a tervek szerint – fölkúszna a Maros-töltésre és Nagylakig nyúlna, de elkanyarodna Kiszombor felé is, így biztosítana összeköttetést a romániai Temes megyével.

A harmadik pénzcsapból uniós támogatás érkezik: a Nemzeti fejlesztési terv regionális operatív programjából a régió 3 milliárd forintnál is többet használhat fel. Ugyanakkor az Európai Unió magyarországi képviselői már megkezdték a szerbiai kerékpárutak kiépítésére alkalmas helyek feltérképezését. Az elképzelések szerint az egyik kerékpárút a Duna, a másik pedig a Tisza mentén épülne. Ez utóbbi Szegedet, Tiszaszigetet és a vajdasági Martonost kötné össze, majd a töltésen egészen Titelig, a folyó deltájáig lehetne kerékpározni. A Tisza másik oldalán Gyála és Szerb Keresztúr érintésével Törökkanizsa és Csóka irányába jelölték meg a kerékpárút vonalát.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Központi támogatás kórházaknak

Több mint 680 millió forintos támogatást nyertek a Csongrád megyei egészségügyi intézmények a… Tovább olvasom