Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 11°C Még több cikk.

Két kis iskola javára várja az adományokat a Rotary

Szeged - Eddig félmillió forint gyűlt össze lapunk és a szegedi Szent-Györgyi Albert Rotary Club közös akciója keretében a nyári, jégesővel kísért viharban megrongálódott csanádalberti és pitvarosi iskola és óvoda helyreállítására. Lesz mire költeni a pénzt: sok mindent megoldottak helyi összefogással, de a pitvarosi iskola lapos teteje még mindig beázik.
– Sokkolt minket, amikor megláttuk a vihar után az iskola 1920-as években épült nagy épületét. Nem maradt épen egyetlen ablak sem, még azokat az üvegeket is szétverte a jég, amiken szúnyogháló volt. A jégeső leverte a vakolatot is, mindenfelé üvegcserepek és szilánkok voltak, a vihar a tetőt is szétdúlta – mondta Cződör Attila, a pitvarosi polgármesteri hivatal műszaki ügyintézője a június 18-i, jéggel kísért óriási viharról. A pitvarosi iskola az egyik, amelynek javára gyűjtést indított lapunkkal összefogva a Szent-Györgyi Albert nevét viselő Rotary klub Szegeden. A másik a szomszéd falu, Csanádalberti iskolája – ez utóbbiban szerencsére jóval kisebb kárt tett az ítéletidő.

Fotó: DM/DV
Jégesővel kísért vihar rongálta meg a csanádalberti és pitvarosi iskolát.
Fotó: DM/DV

A Petőfi Sándor nevét viselő pitvarosi intézményben és a hozzá tartozó óvoda épületében összesen 6 millió forintra becsült kár keletkezett. Ezek egy részét az önkormányzat már helyreállította önerőből, közmunkások és önként jelentkezők közreműködésével. Az ajtókat-ablakokat például újraüvegezték, de még most is friss a gitt. A tetőcserepek nagy részét pótolták, de még mindig van teendő, ezen kívül a vakolatot is pótolni kell – a falak olyan látványt nyújtanak, mintha géppisztolysorozatok nyomait viselnék. A legnagyobb gond azonban – mondja a pitvarosi és csanádalberti iskolát is irányító igazgató, Bertáné Kecskeméti Katalin – az, hogy tönkrement a pitvarosi iskola zsibongójának lapos teteje. Ez azóta mindig beázik, ha van egy kis eső.

A jótékonysági akciót szervező szegedi Szent-Györgyi Albert Rotary Club elnöke, Farkas András lapunkat úgy tájékoztatta: eddig mintegy félmillió forint gyűlt össze a két iskola, illetve óvoda javára, de az adományokat egészen szeptember 30-áig várják a Szegediek Rotary Clubja Alapítvány bankszámlaszámára (10700062-42654908-51100005). A gyűjtés várhatóan szeptember elejétől vesz lendületet, a klub ugyanis az elkövetkező napokban, hetekben keresi meg levélben azokat a cégeket, amelyek rendszeresen szoktak segíteni. Céljuk az, hogy legalább 1,5–2 millió forint jöjjön össze. Ez már van akkora induló összeg – mondja az elnök – , hogy akár komolyabb, pályázati pénzből finanszírozott beruházás önrésze is lehessen. Ha marad a pénzből, azt magánemberek megsegítésére fordítják. Volna kinek adni – Pitvaroson például 686 házból 621 rongálódott meg.

Olvasóink írták

  • 1. 4Angel 2010. augusztus 27. 19:25
    „Én is szedek magamnak adományt, szekrényre , és ülőgarnitúrára , mivel nincs !!!

    Aki tud segítsen rajtunk is !!!!

    Köszönöm szépen”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem jutott messzire a rabló

Sándorfalva - Rablót sikerült elfogni csütörtökön Sándorfalván. Kihallgatását követően a rendőrség… Tovább olvasom