Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Két napra megnyílt a hármas határ

A hét végén ismét nyitva volt a hármas határ Kübekházánál. A politikusok, újságírók, kerékpáros túrázók között román pópa, micisapkás falubeli, Ausztráliából hazatelepülő nyugdíjas tapsolt megindultan, míg a három falu gyerekei körbefutották a határkövet, amelyen a trianoni szerződés dátuma áll.
Az ünnepségre nem csupán politikusok és újságírók voltak kíváncsiak. Fotó: Segesvári Csaba
Kilencedik alkalommal nyílt meg a hét végén a hármas határ Kübekháza mellett, ahol a magyar–román és a magyar–szerbia-montenegrói határ találkozik. Szombaton reggel iskolás gyerekek, újságírók, romániai, magyarországi és vajdasági önkormányzati vezetők és környékbeli érdeklődők jöttek el az ünnepségre a Triplex Confinium nevű emlékműhöz, amelyen a számunkra tragikus emlékű trianoni határhúzás dátuma olvasható: 1920. VI. 4. A kübekházi általános iskolások fúvószenekara a borzasztó erős szélben eljátszotta Beethoven Örömódáját, Tihomir Simic, Vajdaság végrehajtó tanácsának alelnöke arra emlékeztetett, hogy tavaly ilyenkor a román, a magyar és a szerbia-montenegrói külügyminiszter találkozott ezen a helyen, és a triplex körül élők együttműködésének pozitív az üzenete Európában.

Constantin Ostaficiuc, a Temes megyei tanács elnöke – aki mostantól egy éven át ellátja a Duna–Körös–Maros–Tisza Euroregionális Együttműködés soros elnöki posztját is – abban bízott, hogy ezután is jó idők járnak az itt élőkre. Miközben beszélt, az erős szélben hideg eső csapkodott. Azt is mondta, reméli, egy év múlva itt már két uniós ország, és egy csatlakozni készülő állam polgárai találkoznak.

Marosvári Attila, a Csongrád megyei közgyűlés alelnöke a DKMT terveit említette: egy nemzetközi utat, amely itt haladna át, s egy ipari parkot. Hozzátette, lehet bízni abban, hogy ezek nem csak álmok maradnak. Végül a kübekházi, óbébai és rábéi iskolások lélekszakadva lefutották a távot a hepehupás dűlőúton. Mivel ilyenkor itt ugyanolyanok a szabályok, mint egy másik átkelőn, ez a nyitás Magyarország uniós csatlakozása óta – a vízumkötelezettség miatt – elsősorban a magyar állampolgárok számára jó lehetőség a határ átlépésére.

Molnár Róbert kübekházi polgármester azt mondta, az ilyenkor megtartott falunapokon azért romániai és vajdasági vendégeik is vannak. Ott volt a nézelődők között például az óbébai pópa is, talpig ünneplőben.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiállításrendezők nagy álma

Milliárdos festményeket foghatnak kezükben, mégsem ezt tartják a legkülönlegesebbnek munkájukban a… Tovább olvasom