Délmagyar logó

2017. 05. 27. szombat - Hella 14°C | 24°C Még több cikk.

Két óra alatt elfogytak a támogatott mosógépek

Dél-Alföld - Sok ezer forintot lehet spórolni egy új mosógéppel vagy hűtővel. Tegnap 2 óra alatt elfogyott a mosógépcseréhez a dél-alföldi régióban élőknek adott, 65,8 millió forintos állami támogatás. Kiszámoltuk, mennyivel több marad a zsebünkben, ha lecseréljük évtizedes készülékeinket.
 Spórolnak a cserével

– Nem éri meg újra cserélni, mert az új is néhány éven belül tönkremegy. Olyan drága a javíttatásuk, hogy inkább sokan az újabb gép vásárlása mellett döntenek. Ez igazi fogyasztói társadalom elmélet. Az én Hajdúm tökéletesen tisztára mos, 2 évente cseréljük egyik-másik „lábát", és mos tovább – írta olvasónk. Más úgy gondolta, az energiatakarékos készülékeké a jövő. 648 olvasónk 90 százaléka úgy gondolja, egy még működő, 10 éves készüléket is érdemes lecserélni, ha azzal sokat lehet spórolni.

Két órán keresztül lehetett tegnap mosógépcserére pályázni, a keret kimerülését 10 órakor jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Az NFM mosógépcsere-programjában a gyors pályázók az A+-os készülékekhez 25 ezer, az A++-oshoz 40 ezer, az ennél is energiatakarékosabbhoz 45 ezer forint támogatást kérhettek. A Dél-Alföld 3 megyéjére 65,8 millió forint támogatás jutott, ez 2632 pályázónak segít legalább A+-os készüléket vásárolni. Egy olcsóbb A+-os mosógép 64 ezer forintba kerül, ami támogatással 40 ezer forintra csökken.

Hogy megéri-e egy új mosógép? Erre is kerestük a választ. Összehasonlítottuk egy közel 20 éves Hajdú Energomat és egy új Samsung mosógép víz- és áramfogyasztását úgy, hogy a frissen vásárolt gépbe 6 kilogramm ruha került. Fogyasztásmérőt dugtunk a konnektorba, valamint az indulás előtt rögzítettük a vízóra állását. 40 fokon mostunk, majd centrifugáztunk.

Zabálják a pénzünket a régi készülékek. Fotó: Segesvári Csaba
Zabálják a pénzünket a régi készülékek. Fotó: Segesvári Csaba

A 80-as évek végén gyártott Hajdú Energomat 0,9 kWh áramot használt el egy mosásra, amihez 75 literes vízfogyasztás társult. A Samsung mosógép ezzel szemben beérte 0,47 kWh energiával és 33 liter vízzel. A szemmel látható különbség éves megtakarításra lefordítva azt jelenti, hogy a Hajdú üzemeltetése – a manapság használt 220 mosási ciklust alapul véve – vízzel, villannyal 17 ezer forintba kerül. Az új gép ezzel szemben évente alig több mint 8 ezer forintból működik.

A fejlesztési minisztérium februárban hűtőcsereprogramot is hirdetett. Akkor is végeztünk méréseket. A jászberényi hűtőgépgyár felülfagyasztós, 280 literes hűtőjét hasonlítottuk össze egy 6 éve vásárolt, alulfagyasztós, „sima" A kategóriás készülékkel. Az eredeti címkéje szerint naponta 1,3 kWh-ból hűtő készülék az évtizedek múlásával iszákos lett, méréseink szerint 2,3 kWh-t kért 24 óra alatt. Az A-s hűtő beérte 0,47 kWh-val. Ha ezt is lefordítjuk éves villanyszámlára, kiderül, a régi hűtő évente 31 ezer forintot visz el a családi kasszából, az új alig 10 ezer forintot.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

10 szír csücsült az autójában a bekábítószerezett férfinak

A megalapozott gyanú szerint kábítószert fogyasztott és illegális bevándorlókat szállított K. Pál.… Tovább olvasom