Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Két perc alatt születtek a szegedi hármas ikrek

Márk, Marcell és Kolos – a szegedi hármas ikrek két hete jöttek a világra, nagy boldogságot szereztek szüleiknek. A fiúk első otthon töltött délutánjának mi is részesei lehettünk. Szembesültünk például azzal, hogy egy egyszerű etetés milyen komoly családi logisztikát igényel.
– Az első ultrahangvizsgálaton, tavaly szenteste előtt, az orvosom, dr. Zádori János két embriózsákot látott. Meglepődtünk, hiszen kettő babára nem is számítottunk. Egynek is nagyon örültünk volna. Két héttel később, a következő ultrahangon megijesztett a doktor úr, mert vagy két percig – ami akkor, ott a csendben nagyon hosszú időnek tűnt – csak vizsgált, és egy mukkot se szólt. Majd elmondta, hogy már nem ketten, hanem hárman vannak! Az egyikőjük még kettéosztódott, vagyis a három kicsiből ketten egypetéjűek lesznek. Még jó, hogy feküdtem, annyira hihetetlen volt az egész! Utána Ati, a férjem is bejöhetett, de akkor már viccelődtünk a nővérkékkel, hogy adjanak-e neki nyugtatót, mielőtt beengedik, vagy pszichológust hívjunk – avat be Kecskeméti Gabriella három kisfia, Márk, Marcell és Kolos történetébe. A szegedi
Kaáli Intézetben lombikbébiprogramban részt vett szülők mindhárom kisfia a 35. hétre, egészségesen jött a világra.

Megérkeztek a gyerekek

– A folyosón várakoztam, amikor Gabit műtötték. Hirtelen történt minden, hiszen másnap reggelre tervezték a császárt, de teljesen váratlanul, éppen a születésnapján elfolyt a magzatvíz. Odakint a gyereksírásból tudtam, hogy megérkeztek a gyerekek – meséli izgatottan az apuka, Kovács Attila.

– Szűk két perc alatt születtek az ikrek, Marcell és Kolos egy percen belül. Mikor fölém emelték őket, az arcomon éreztem, hogy a magzatmáz csöpög le a picikről. Láttam, hogy mindenük megvan, és egészségesek. Először csak ez érdekelt, hiszen olyan sok vizsgálaton estem át, és mindig mondták, hogy minden rendben van, de én mégis akkor nyugodtam meg, amikor már kint voltak. Három kétkilós baba növekedett a pocakomban, kicsit még össze voltak gyűrődve – avat be bennünket Gabi az első pillanat élményébe. Fontosnak tartotta elmondani, hogy azért sikerült komplikációmentesen, és ilyen szépen kihordania ikreit, mert a szegedi női klinikán biztos kezekben érezte magát, megnyugtatta nőgyógyásza, Sári Tamás szaktudása, valamint az otthoni stabil háttér, hiszen szerető férje ahol csak tudta, segítette őt.

Márk, Marcell és Kolos – születési sorrendben. Fotó: Karnok Csaba
Márk, Marcell és Kolos – születési sorrendben. Fotó: Karnok Csaba

– Álmodni sem lehet jobbat nála! – fogalmazott Sári Tamás, amikor rákérdeztünk, milyen kismama volt Gabi, mert a várandós hozzáállása fontos.

– Ezeknek a terhességeknek a pszichés vezetése nagyon nehéz, hiszen az asszonyokat arra is fel kell készíteni, hogy nem biztos, hogy sikeres lesz a terhesség vége. Egy hármas ikerterhesség fokozott kihívás, szigorúbb odafigyelést igényel, emellett személyesebb élmény, hiszen sokat beszélgetünk – fejezi be az orvos.

Az első nap otthon

Részesei lehettünk a hármas ikrek első otthon töltött délutánjának, és osztozhattunk a család boldogságában. Négykor érkeztünk Hattyastelepre, ahol a fiatalok, és most már az ikrek együtt laknak Attila édesanyjával. Csuti, a magyar vizsla is örült új gazdáinak, bár a játékkal még várnia kell jó pár hónapot. A magánház emelete a szülők felségterülete, itt lett a gyerekszoba is kialakítva. Beléptünk az ajtón, meglepődtünk, hogy a kinti harminc fok ellenére is vékony pléddel betakargatott újszülötteket láttunk. Márk és Marcell egyformák, ők az egypetéjű ikrek. Gabi meséli, hogy tegnap hajnali egykor Atival még a kutyás falmatricát ragasztgatták, számukra is váratlan volt, hogy ilyen hamar kijöhettek a koraszülöttosztályról. Fotós kollégánk, amikor meglátta a kiságyban szundikáló kisfiúkat, megjegyezte: – Kellene még nektek egy kislány! Gabi erre csak ennyit felelt: – Ha biztosan kislány lesz, jöhet!

A rácsos ággyal szemben, Gabi pihenőkanapéján üldögéltünk, beszélgettünk. Elmesélték, hogy le kellett cserélniük a kocsijukat, mert a három hordozó egy hagyományos ötszemélyes autóba nem fér be, illetve egy iker- és egy szimpla babakocsit vásároltak, hiszen egyvalaki úgysem tudja egyszerre elvinni a három babát sétálni. Kicsivel később azzal is szembesültünk, hogy az etetés milyen komoly logisztikát igényel. Ébredezni kezdtek a babák: cseppet nyöszörögtek, nyitogatták aprócska szemeiket, édesanyjuk simogatásával nyugtatta őket. A jelenlévők mind kaptak egy alig ötven centi hosszú, „ropi" lábakkal nyújtózkodó, törékeny kisbabát. Gabi és Attila már rutinosabban nyúltak hozzájuk, hiszen kaptak az újszülöttekhez útravalót.

– Emília nővér a gyermekklinikán mindenre megtanított. Mivel nagyjából a terhességem felétől befektettek a női klinikára, nem jártam például szülésfelkészítő tanfolyamra. Bár a babák napi programja egyszerű – alvás, evés, pisi-kaki és fürdés –, mire lemegy egy kör, kezdhetjük elölről az egészet. A nővér egy fortélyt is elárult: mindig azzal a babával kell kezdeni a teendőket, aki éppen ébren van, a többiek hadd aludjanak.
Így kisebb eséllyel szabadul el a káosz – mondja a 36 éves anyuka. A nyüzsgés közepette a nagymamák olykor bekandikáltak a gyerekszoba ajtaján, és megcsodálták unokáikat. Most biztosan nagy szükség lesz az ő segítségükre is. Attila a hét „apanapot" tölti, éjjel-nappal segít a gyerekeknél. Gabi elárulja: nemcsak a gyerekeket, sokszor férjét is ébresztgeti.

A bolodg család: Kovács Attila ahol csak tudta, segítette feleségét. Fotó: Karnok Csaba
A bolodg család: Kovács Attila ahol csak tudta, segítette feleségét.
Fotó: Karnok Csaba

Öröm és aggodalom

A szegedi házaspár hosszú ideje készült a gyermekáldásra, amihez végül a szegedi Kaáli Intézetben segítették őket. Már az első kezelés eredményes volt.

– A második ultrahangon derült ki, hogy Gabi méhében három embrió ágyazódott be. A monozigóta (egypetéjű) iker nem mindig látszik azonnal, hiszen ebben az esetben egy petezsákban két embrió látható – világít rá Zádori János. A szegedi Kaáli Intézet szülész- nőgyógyásza elmagyarázza: – Monozigóta ikerség természetes körülmények között ezer nőből négynél fordul elő. Az In Vitro Fertilizáció (IVF), azaz lombikkezelés után ez az arány 1,2 százalékra emelkedik, akkor, ha a harmadik nap tesszük vissza (transzferáljuk) az embriókat. Ha az 5. napon – ahogy ez Gabi esetében is történt –, 2,6 százalékra nő az esély. Ma már sokan kapnak hormontartalmú gyógyszereket, szinte lehetetlen megmondani, hogy a hármas ikrekkel várandós nők hány százalékánál tekinthető természetesnek a teherbeesés. De azt mondanám, ha valaki soha semmilyen gyógyszert nem kapott, akkor egy az ötezerhez az esélye – de ez is csak becsült adat. A lombikbébi-eljárás után, ha sokszor teszünk vissza az anyaméhbe három embriót, sok hármas ikerterhesség lesz, ha ritkán vagy szinte soha, akkor kevés. Itt, a szegedi klinikán törekszünk arra, hogy ne legyenek hármas ikrek, emiatt az átlagosan transzferált embriószám nem is éri el a kettőt. Az elmúlt két évben nálunk Gabié volt az egyetlen ilyen terhesség. Esetében is két embrió visszahelyezéséből lett hármas terhesség. A szegedi klinikán viszonylag korán, tizenkét évvel ezelőtt felismertük, hogy a hármas ikrekkel sokkal több a komplikáció a terhesség alatt, és sokkal több a koraszülésből kifolyólag létrejövő károsodás vagy veszély – érvel a szakember, akinek a praxisában tizenhét hármas ikerterhesség volt. Hozzáteszi: – Ilyenkor egyszerre örülök és aggódom, de Gabit vidám, pozitív személyiségnek ismertem meg, tudat alatt éreztem, hogy rendben kihordja a gyerekeket.

Kellene „dadaszolgálat"

Hármas ikreknél ugyanazokkal a juttatásokkal élhetnek a szülők, mint amikor három különböző korú gyermeket nevelnek. A körülményre, hogy hirtelen három gyerek születik a családba, nincs plusz pénzbeni vagy természetbeni juttatás. A védőnő szakmai segítséget nyújt az édesanyának. „A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról" szóló törvény beszél a házi gyermekfelügyelet lehetőségéről, de kizárólag a bölcsődei ellátás létezik önkormányzati fenntartásban. Házi gyermekfelügyeletet a nem állami fenntartók sem szerveztek eddig Csongrád megyében – tudjuk meg Novkov Veszelinka humán közszolgáltatási irodavezetőtől.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Katasztrófák árán tisztul a víz

Egyre több fórumon lehet arról hallani, hogy gyógyszermaradványok kerülnek vissza élővizeinkbe,… Tovább olvasom