Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Kétszer ütötték el a férfit

Egy autó elütötte, egy másik kikerülte, a harmadik jármű, egy autóbusz halálra gázolta Sz. Balázst. A tegnap reggeli, 47-es főút Szegedről kivezető szakaszán történt balesetben egy munkába igyekvő fiatalember szörnyethalt.
Rendőrségi helyszínelők a 47-es úton a halálos baleset után. Fotó: Schmidt Andrea
Sz. Balázs szegedi fiatalember tegnap reggel munkába menet szörnyethalt. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 47-es úton „keresztbe akarta sietve áttolni a kerékpárját", amikor „az intenzív fékezés ellenére elütötte egy, a város irányába haladó személygépkocsi. A férfit ezt követően a szintén Szeged felé közlekedő helyközi járatú busz is elütötte. A 30 esztendős helybeli férfi sérüléseibe a helyszínen belehalt. A baleset körülményeit a Szegedi Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja."

– Minden dolgozónk fél! Mindegy, hogy autóbusszal, kerékpárral, kocsival érkezik munkába, életveszélynek teszi ki magát, amikor Szeged felől a négysávos 47-esen gyalog, vagy biciklivel igyekszik átkelni, vagy autóval balra kanyarodna – jelenti ki Nagy Árpád, a Floratom Kertészet vezetője. – Az utóbbi öt évben több vállalati kocsinkba is belementek hátulról, s legalább öt munkatársunk sérült meg itt balesetben. Most meg elveszítettük Balázst! Az egyik legcsendesebb, legszerényebb, legszorgalmasabb munkatársunkat, aki itt halt meg a munkahelye bejáratánál! Természetesen saját halottunknak tekintjük. Elhatároztuk, hogy minden ide munkába járó dolgozónknak megvesszük a fényvisszaverő zöld mellényt. De arról is döntöttünk, hogy a 47-esen való átkelés biztonságosabbá tételéhez a cég anyagilag is hozzájárulna.

Nem baleseti gócpont

Szegeden évente 1700 közúti baleset történik. Veszélyes gócpontnak olyan útszakasz, vagy kereszteződés tekinthető, ahol egy évben 15-20 baleset is bekövetkezik. E szempontból nem baleseti gócpont a 47-es út kivezető szakasza, a Favilla vendéglő és a Floratom Kertészet környéke – tudtuk meg Kónya Zsolttól, a Szegedi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjétől. Az itteni, közel 900 méteres szakaszon 2000-től tavaly szeptemberig 10 baleset történt, ezek közül 6 számított súlyosnak.

Fekete zászló leng tegnap reggel óta a kertészet kapuzatán. Az üvegházakban a színes gerberák között csendben hajlongók közt gyászos a hangulat.
– Segítőkész, rendes ember Balázs – érzékelteti könnyes szemmel Lázár Zsuzsa, hogy munkatársával kapcsolatban képtelen múlt időt használni – még. Akadozva meséli, hogy Balázs a nővérénél lakott. Néha találkoztak, mikor a fiatalember a kutyáját sétáltatta...
– A nehezebb munkát mindig ő vállalta magára – folytatja az emlékezést a másik kolléganő, Nagy Annamária. – Télen-nyáron biciklivel járt, sose késett el. Most is hét óra előtt akart ideérni...

Az első balesetet túlélte

Az út szélére húzódott piros kocsiban ülő fiatalember fél tizenegykor is járatja a motort, a Floratom Kertészet bejáratánál vesztegel, képtelen elindulni.
– A szemem láttára történt minden... Segíteni akartam... Nem tudtam megakadályozni... – magyarázza zavartan. A látottak hatására szinte sokkos fiatalember, a szemtanú többször is elismételt mondattöredékeiből kirajzolódik Sz. Balázs életének utolsó néhány pillanata. A kertészet bejáratának magasságában, a Favilla vendéglőnél leszállt biciklijéről, át akarta tolni az úttesten, de egy Vásárhely felől érkező, talán Nissan kocsi elütötte. A kerékpár a Favilla vendéglő kerítéséhez csapódott, Sz. Balázs pedig a középső záróvonalra került, próbált felülni, amikor piros kocsijával megállt mellette a Szeged felől érkező
fiatalember, hogy segítsen. Ám ahogy ki akart szállni az autóból, kénytelen volt berántani az ajtót, mert mellette a szembejövő, a Vásárhely felől rohanó járműkonvoj első kocsija még kikerülte, de a mögötte érkező sárga busz elsodorta, maga alá gyűrte a szerencsétlenül járt férfi testét...

A kedd reggeli csúcsforgalom idején közlekedési dugót okozott a baleset a 47-esen. Fotó: Schmidt Andrea
A sebesség határai


Féknyomok. A krétával az úttestre rajzolt körök, nyilak, számok egyre halványulva jelzik Sz. Balázs tragédiájának helyszínét, ahol két-három órával a baleset után újabb és újabb autók, ka-
mionok száguldanak, nem egyszer áthágva szabályokat, sebességkorlátokat.

– Hány balesetnek kell még történnie ahhoz, hogy az útnak ezen a szakaszán is javuljon a közlekedés biztonsága?! – kérdezi Vecsey Gyula, a Hód-Mező Közlekedési Koncessziós Kft. ügyvezetője, mikor azt magyarázza, szerinte a Vásárhelyről Szegedre hajtó autóbuszuk a megengedett sebességgel, szabályosan közlekedett. A téli reggeli szürkeségben, az előtte haladó autók miatt a gyakorlott sofőr is képtelen volt megelőzni, vagy elkerülni a tragédiát.

A 47-es út kétsávos szakaszain a sokszor 90 kilométer feletti sebességű autók között hiányoznak a balra kanyarodó és a középső, elválasztó sávok, valamint nincsenek meg a gyalogosok és kerékpárosok közlekedésének biztonságos feltételei (például kerékpárút, középső szigetek) sem – ismerte el Rigó Mihály. A közútkezelő kht. főmérnökétől megtudtuk: a 47-es út állapotának megerősítéséről, illetve osztott pályássá alakításáról döntöttek a múlt év végén a szakemberek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A szegedi közgyűlési frakciók vezetői 2005-ről és 2006-ról

A szegedi közgyűlés kormánypárti képviselői folytatást, az ellenzékiek viszont változást várnak… Tovább olvasom