Délmagyar logó

2017. 12. 11. hétfő - Árpád -1°C | 13°C Még több cikk.

Ketten kétféleképpen a biomasszaerőműről

Szeged – A Fidesz-KDNP és az LMP is sajtótájékoztatót tartott a Szegeden esetlegesen megvalósítandó biomasszaerőművel kapcsolatban. Mindenki a saját igazát hangoztatta.
Bohács Zsolt: A szocialisták nem akarnak rezsicsökkentést

– A szocialisták keltette hisztéria azt bizonyítja biomassza-ügyben, hogy nem támogatják a rezsicsökkentést – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Bohács Zsolt, a Fidesz–KDNP-frakció vezetője, a Szegedi Hőszolgáltató Kft. felett tulajdonosi felügyeletet ellátó vagyongazdálkodási bizottság elnöke. Hozzátette: Szegeden 10–12 éve nem volt termelő beruházás, miközben 300 milliárdot költöttek el díszburkolatokra, és az 5 milliárdos adósság 10 év alatt 30 milliárdra duzzadt. Szerencsére ennek a felét a kormány átvállalta. Botka László polgármester hozzáállását elítéli, nagy valószínűséggel ez az oka, hogy semmiféle termelő beruházás nem érkezett a városba. Hozzátette: tavaly szeptemberben elfogadott a közgyűlés egy 2014-től 2020-ig tartó tervet, amelyben szerepel a távfűtés rekonstrukciója termálvíz és biomassza-alapú beruházással. A most tárgyalt biomasszaerőmű évente 24 tonnával csökkentené a károsanyag-kibocsátást, munkahelyeket teremt, bevételt jelent bérleti díjból, helyi adóból. A képviselőt meggyőzte a program, amiatt állt mellé. A 10 százalékos rezsicsökkentés mellé újabb 10 százalékos rezsicsökkenést eredményezhet, és a városnak egyetlen fillérjébe sem kerül. Benák László, a beruházást koordináló projektcég, a Szenergott Kft. ügyvezető igazgatója elismételte a lapunknak adott interjúja főbb elemeit.

Szentistványi István: Nyílt pályázatot és helyi népszavazást!

– Minden lakossági tiltakozás és szakértői vélemény ellenére a Fidesz–Jobbik-koalíció sajnos kitart a katasztrofális következményekkel fenyegető, erkölcsileg vállalhatatlan, az újrókusiakat közvetlenül veszélyeztető, a város termálvízkincsét elpazarló biomassza-erőmű terve mellett. Teszik ezt annak ellenére, hogy projektjüknek világos alternatívája van – mondta sajtótájékoztatóján Szentistványi István. Az LMP önkormányzati képviselője, a városkép- és környezetvédelmi bizottság elnöke támogatja Solymos László alpolgármester módosító indítványát a pénteki rendkívüli közgyűlésen, hogy a termálvizet használják fűtésre, visszasajtolással. Egyetért azzal is, hogy a projekt befektetőjét közbeszerzéssel jelölje ki a város, és javasolja: a nagyobb átláthatóság érdekében a pályázat legyen nyilvános. Azt is javasolja a közgyűlésnek, hogy ha a jobboldal újból megszavazná a Bohács-tervet, írjanak ki a kérdésről helyi népszavazást.

Olvasóink írták

22 hozzászólás
12
  • 22. _csutak_ 2013. április 26. 19:29
    „Csak a szállítás oldaláról tekintve több szennyező anyag kerül csak a szállítással, mint a megtakarított (mit is takarít meg?) energia!
    Euro5-ös motorokkal vagy az Euro1-es motorral szerelt járművekkel szennyezik majd a levegőnket?
    A szállításnak is hatalmas költségvonzata van, mivel ezzel foglalkoztam sejtem mennyi lesz a fuvaronkénti díj.
    Egy Füstszűrő EUR milliókba kerül, és ki tudja, be lett e szerelve, működik-e, vagy csak a pénzt tették zsebre?
    Rosszindulatúan állok a dolgokhoz?
    Nem!
    Pontosan úgy állok hozzá, ahogy Orbán és a a fidesz vezetése állt hozzá hazámhoz 2002-2010 között és Szegedhez azóta is!”
  • 21. Koszta 2013. április 26. 18:43
    „3. grafika88 2013.04.25. 15:51
    "az EU csak ilyen látványberuházásokra ad...adott millárdokat "
    Felejtsük már el, hogy itt minden csak az Eu-tól működik és nélkülük megáll(na) az élet...
    Kecskeméten a Mercédesz pl. Eu-s beruházás? Nem!
    A KÉSZ az Eu miatt költözött Kecskemétre Szegedről? Nem...
    Szóval egy termelő beruházás alakulása, költözése, települése megy, menne Eu nélkül is... Ha a város vezetés olyan lenne, lett volna...
    De hogy a biomassza erőműről is ejtsünk szót... Az alapanyag a terv szerint energia fűz... mint biomassza... magyarán megmondva - szép névvel ellátott fűzfa égetés...
    Ha a magánházak tömegében olcsóbb a fa égetése, akkor nagy tételben is olcsóbb... Ez valószínű...
    Ám "tiszta" ez? Ez már nem feltétlen egyértelmű... Meg Eu-s előírás ide, vagy oda... Mégis sűrűn habzik az osztrákok miatt a Rába... Tehát az előírás csak akkor ér valamit, ha betartják... Ugyanakkor valóban ad(hat) munkát a környékben azoknak akik termelik, meg aki szállítják...
    Mi a fontosabb?”
  • 20. exdeus 2013. április 26. 16:56
    „Én csak remélni tudom, hogy nem hipp-hopp nő ki a földből az építmény, hanem még húzzák egy kicsit, és nem fogja szívni a gyerekem a füstöt, amit az erőmű vagy a hozzá érkező gépjárművek okoznak.”
  • 19. gondolom 2013. április 26. 14:42
    „Bohács, Szeged nem felejt, a hazugságok remélem eltakarítják a fideszes celeb képviselőt. Rezsicsökkentés az idén már kétszer emelték a szemétszállitási dijat, ennyit a 10 % rezsicsökkenttésről.”
  • 18. _csutak_ 2013. április 26. 10:47
    „@kontrapista:
    Kedves Barátom, ne alkalmazd az önmagadról kialakított jelzőt másra!
    Ezt a módszert nem én találtam ki hanem nyugaton vezették be.
    Ott gyakorlatilag nem a tiltással hanem a gyermekeken keresztül való üzenéssel szoktatták le a szülőket a dohányzásról és a szemetelésről, majd ezután foglalták a tilalmat törvénybe.
    Attól, hogy te egy tanulatlan és emiatt tájékozatlan ember vagy én nem tehetek.
    Láthatóan beszűkült tudattal rendelkezel amit viszonylag jól tud kezelni a mai pszichiátria.
    Próbáld meg a leírt dolgokat megérteni és indulat mentesen csak a lényegre koncentrálni, nem pedig az észrevétel írójára, akit azért utálsz, mert nálad sokkal többet tud.”
  • 17. pepa 2013. április 26. 10:37
    „Kedves Bohács Úr! Kérem, hogy ne csúsztasson. Nincs összefüggés a rezsicsökkentés és a biomassza erőmű között. Én még azt is feltételezem, hogy egy idő után a biomasszából nyert hő drágább lesz, mint a jelenlegi, csak akkor már nem lesz visszaút, vagy csak drágán. Kérem ne foglaljon állást abban, amihez nem ért! Ha így folytatja, nem Önre fogok szavazni jövőre!”
  • 16. alfa258 2013. április 26. 05:30
    „A stadionokról mi dig elfeledkeznek a hős forradalmárok! Az mennyibe fáj nekünk, mennyire kell, hány "ezer munkahelyet" ad.....menje nek ahova valók! Ha lázár csinálja hmvh en akkor hurrá szuper, ha Szegeden akkor látványberuházás...Kettős mérce..”
  • 15. sevenof9 2013. április 26. 03:49
    „Akarmennyire is a szakmam es azt kellene mondanom,hajra,ilyen inhomogen osszetetelu "feedstock" kemenygazanak egy lakonegyed kozepen valo semlegesitese nem ket filler es nem is biztos,hogy maradektalanul megteheto meg a legdragabb technologiakkal sem. Szallo por, telitetlen szenhidrogenek, korom, PM, aldehidek, ketonok, aromas szenhidrogenek, mind mind kis koncentracioban ugyan de szokni fognak. Inkabb ne jo?”
  • 14. kowalsky 2013. április 25. 22:36
    „9.

    A szolnoki gyökerű Pomázi sorra kötötte a különböző önkormányzatokkal a távhő- és melegvíz-ellátásra szóló szerződéseket. Szolnokkal például 35 éves koncesszióban állapodott meg 1996-ban, de megnyerte Kiskunfélegyháza, Nagykőrös, Sárbogárd és Szekszárd önkormányzatait is. Becslések szerint Magyarország távfűtéses lakásainak 18 százalékát ő, illetve cégcsoportja látja el. Bizonyára más terveket is dédelgetett, hiszen a Simicska Lajos érdekeltségében álló Közgéppel is alapított 2007-ben közös céget, de hivatalosan már nem üzlettársak: Pomázi megvált a Közgép-Energia Kft.-től, bár ez a cégnyilvántartásban lapzártánkkor még nem látszott.
    Kenyértörésig jutott a székesfehérvári együttműködés is, a fideszes vezetésű önkormányzat már szabadulna magántulajdonos társaitól.”
  • 13. kowalsky 2013. április 25. 22:28
    „rohács takakarodj”
  • 12. kontrapista 2013. április 25. 20:55
    „7.csutak
    Vicces ember lehetsz a balga erőszakmentes módszereddel, amikor azt sugallod :
    " De azért megszervezem, ha kell, hogy mindegyik gyermekét..."
    Ennyire tahó mégsem lehet valaki, vagy tévedek ?”
  • 11. kormoska 2013. április 25. 20:50
    „A Fidesznél most MINDEN a rezsicsökkentésről szól,mindent ezzel akarnak eladni!Sokan be is veszik a cumit.
    Jó oké,olcsóbb lenne 10-20%-al fűtés meg a melegvíz,cserében jönnének az akut légúti betegségek az érzékenyebbeknél az állandó köhögés(javaslom patika nyitását a környéken)+ az ingatlanok értékvesztése(mondjuk innen már alig van lejjebb).
    Létrejöhet pár munkahely,de ennek nagy ára lesz.
    Bohácsékat ez már nem érdekli,de amúgy sem a környéken laknak.....”
  • 10. Ebgondolat 2013. április 25. 20:46
    „Nem akarom sem bohácsot, sem a fideszjobbik mutyiszövetséget minősíteni, minősítik ők saját magukat. Bár akadnak még droidok, akiket a rezsicsökkentéssel még etetni lehet, de ezek száma elenyésző.
    Ennél nagyobb pofátlanság lázár elvtárs ötlete, aki az eddigi 4-5%-os árrés után minimum 10%-ot engedélyezne a dohányáruk után, azt követően, hogy a dohánypiacot átjátszotta a csókosoknak! Persze, nincs akkora pofátlanság, amit orbánisztán birka népével ne lehetne lenyeletni.
    A Szövetségesek legnagyobb hibája, hogy ezt a pöcegödröt nem tüntették el a térképről 1920-ban!”
  • 9. alfoldi 2013. április 25. 19:00
    „http://hvg.hu/hvgfriss/2013.17/201317_akcioban_a_pomazibirodalom_a_meleg_viz_felt”
  • 8. macs 2013. április 25. 18:19
    „Csak kérdezem, hogy ki tiltotta meg a szegedi országgyűlési képviselőknek, hogy a városuk, pontosabban a rájuk szavazó polgárok érdekében lobbizzanak? Szerintem, senki. Miért mutogatnak másra?
    Egyébként nagyon szomorú, hogy sokan még most, 2013-ban sincsenek tisztában azzal az aprósággal, hogy vállalkozásokkal kapcsolatos támogatásokra csak VÁLLALKOZÁSOK pályázhatnak?”
  • 7. _csutak_ 2013. április 25. 17:41
    „@balraat :
    Van oktató ismerősöm az egyetemen.
    Alig van ma már magyar gólya!
    Ezen is el kell gondolkozni.
    Az én unokám sem fog itthon tovább tanulni:(

    Maradva a tárgynál:
    Bohács úrnak és minden fideszesnek van fia, lánya.
    No nem kell megijedni, gyűlölöm az erőszakot!
    De azt azért megszervezem ha kell, hogy mindegyik gyermekét naponta más ás más ismertesse azt, hogy
    "kedves apukája mit akar elkövetni a város lakossága ellen?"
    Ez belefér az állampolgári engedetlenségbe.”
  • 6. csonakos 2013. április 25. 16:39
    „Még van egy kis idő a nép ellen dolgozni osztán továrissi konyec! Gyorsan elszalad a hátrelévő idő! Remélem Szeged népe nem eszi meg ezt a maszlagot! Népszavazást ez ügyben Szegeden!”
  • 5. balraat 2013. április 25. 16:18
    „Kamu, hogy nem jöttek létre munkahelyek Szegeden. Csak nem a nyilvánosság előtt zajlottak, mint mondjuk az Audi és a Mercedes. Igaz nem is akkora léptékűek, de több száz munkahely jött létre a kisebb cégeknek (Biopolisz). Nem véletlen, hogy Szegeden az országos átlag alatti a munkanélküliek száma, pedig az utóbbi időben több ezerrel emelkedett a város lakosainak száma (ez is egyedülálló az országban).
    A másik, hogy az iskolák fejlesztésére elköltött milliárdokat, a Mars tér fejlesztését, az autópályákat nem nevezném látványberuházásoknak.
    És még valami. Egy város csak akkor vonzó a befektetők számára, ha élhető. Egy lepukkadt településre senki sem megy szívesen.
    Zárásként pedig: a díszburkolat építésének egy részét helyi vállalkozók készítették, így az a pénz is a városban hasznosult!”
  • 4. strangerrr 2013. április 25. 16:17
    „3. Tíz év alatt 3490 milliárd forint ment kis- és középvállalkozások támogatására, nagyrészt uniós forrásból, tehát állításod nem fedi a valóságot, mint ahogy Bohácsé sem.
    Munkahelyekre közvetetten ugyanis vállalkozások kaphatnak támogatást nem az állam vagy egy önkormányzat. Szomorú hogy ezt 2013-ban még magyarázni kell.”
  • 3. grafika88 2013. április 25. 15:51
    „bohácsnak kéne tudni a legjobban : hogy az EU csak ilyen látványberuházásokra ad...adott millárdokat ! nem pedig munkahelyteremtésre !Eddig hol volt ez a jóember ?? ő ezt nem tudja?? v. nem akarja ??

    A fidesz ..miért CSAK rosszat akar Szgednek..a szegedi embereknek ???? Ne politikus mondja meg a tutit...hanem szakemberek ! v. ahol már van ilyen, tanulmányozni !
    eszetlen banda !”
22 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akadémia: Ságvárinak menni kell, Május 1. maradhat

24 oldalon keresztül tette közzé az akadémia a listát, amelyen a magyarországi kommunista önkényuralommal kapcsolatba hozható nevek szerepelnek. Tovább olvasom