Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta Még több cikk.

Ketten maradtak az új klinikai tömb pályázatán

Szeged - Huszonnégyből két pályamű nyert az új klinikai tömb építészeti tervpályázatán. A sebészeti és kardiológiai szakmáknak helyet adó új épülettömb részletes terveit csak az egyetem által megpályázott pénz elnyerése után dolgoztatják ki.
Kihirdette az új klinikai tömb építészeti tervpályázatának eredményeit a Szegedi Tudományegyetem bírálóbizottsága, amelynek munkájában többek között Novák István egykori és Sz. Fehér Éva jelenlegi városi főépítész, Pál Attila a klinikai központ elnöke, Tráser Ferenc, az egyetem gazdasági és műszaki főigazgatója is részt vett.

Mint arról beszámoltunk, még szeptember végén írtak ki tendert a 265 aktív és 34 intenzív ággyal működő új klinikai tömb építészeti terveire. A december 5-i határidőre 24 pályázat érkezett – ebből a három legjobbat választotta ki a tizenegy tagú zsűri, hogy az egyetemnek legyen miből válogatni. Mivel a pályázat jeligés volt, az csak a borítékbontás után derült ki, hogy háromból az egyik nyertest összeférhetetlenség miatt ki kell zárni – mondta el Pál Attila az eredményhirdetés után. Úgy tudjuk, a kizárt pályázó a kiírás kidolgozásában is részt vett, így olyan pluszinformációkhoz jut(hat)ott, amivel jogtalan előnyre te(het)ett szert. Hogy a kizárt „nyertes" helyett választanak-e másikat – Pál Attila szerint erről az egyetem később dönt. Ugyanezt mondta el kérdésünkre az egyetem rektora, Szabó Gábor, aki a zsűri elnökének tisztét látta el, de tegnap a Rektori Konferencia munkájában vett rész Pesten, ezért nem tudott jelen lenni az eredményhirdetésen. Telefonon még azt közölte, szerinte jó döntés született.

Tervek vannak, pénz még nincs Fotó: Segesvári Csaba
Tervek vannak, pénz még nincs
Fotó: Segesvári Csaba

Mindkét nyertes cég – az SM All Design Kft. és az Artonic Design Építészeti Kft. – fővárosi székhelyű, és úgy tudjuk, van már tapasztalatuk kórházépítésben. Mindkét tervben nagy szerep jut a üvegfelületeknek, modern, alagsorral és gépészettel együtt hétszintes épülteket álmodnak a Semmelweis utcai új klinika mögé. A klinikai központ elnöke azt mondta, a döntésben elsősorban az játszott szerepet, mennyire felelnek meg a tervek a praktikus elvárásoknak.

Nincs döntés a pénzről

Az építkezés költségeire pályázatot nyújtott be az egyetem a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Infrastruktúra-fejlesztés támogatása az egészségpólusokban című pályázatára, de az erről szóló döntés közel fél éve várat magára. Az elnyert pénztől függően kell majd a nyertes építési cégeknek a részletes terveket kidolgozni. Az SZTE 11,1 milliárd forintra pályázott a 75 milliárdos keretösszegű tenderen – amelyen a kilenc pályázó összesen közel 100 milliárd forintot igényelt. A kiírás szerint a szegedi építkezést 2012-re be kell fejezni.

Olvasóink írták

  • 9. csanyiv 2008. december 18. 00:52
    „Akit komolyan érdekel és nem csak tudatlanul fröcskölni szeretne:
    http://epiteszforum.hu/files/zarojelentesvegleges.pdf
    (a huszonnégy pályamű értékelése)”
  • 8. Mil 2008. december 17. 16:24
    „Azért igazán mutathatnának képeket a tervekről”
  • 7. radenko 2008. december 17. 13:48
    „Ez a kettő cég csak egy csak két feje van. Demján Demján. Ilyen pályázat megnyerése több millió forintba került
    pályázónak hiszen meg kellett nyernie mindenáron a pályázatot. A szélhámosság minta példánya a pályáztatás
    Magyarországon mely tele van korrupcióval.”
  • 6. Porter! 2008. december 17. 13:23
    „Hogy mennyire sikerül praktikusra, az majd kiderül. De akkor majd az ott dolgozókat kell megkérdezni. Mert szépnek, lehet, hogy szép lesz... No de hátha sikerül végre egyszer jól választani. De ez itt nem fog süllyedni?”
  • 5. bespin 2008. december 16. 20:29
    „Épület és épületgépészet autópálya árakon, a gép-gépműszer beruházásból pedig a részlegvezetők és főnökeik kocsit cserélnek. Nem kell cáfolni és szidni anyámat, ez így van minden esetben.”
  • 4. maci52 2008. december 16. 20:08
    „Ez a 2000 ágyas klinika,ahol Botka lesz a kedves nővér,Ujhelyi meg az ablakmosó?”
  • 3. Logaritmus 2008. december 16. 17:32
    „antikos: "A sebészeti és kardiológiai szakmáknak helyet adó új épülettömb"

    Ettől függetlenül, én sem gondolom hogy égető szükség lenne rá.”
  • 2. Mil 2008. december 16. 16:34
    „NA erre befizetek.. Még pénz sincs, de 3 éven belül el kell készülnie.”
  • 1. antikos 2008. december 16. 16:34
    „De minek???”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vigyázat, biciklis az úttesten!

Szeged - Bicikliseket és autósokat egyaránt megzavartak az „új" szegedi kerékpárutak: a sárga felfestések elárasztották a belvárost. Tovább olvasom