Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Kevesebb beteget látnak el a szegedi klinikákon

Szeptember második felében jelentősen csökkenteni kell az ellátható betegek számát a szegedi klinikákon. Van, ahol 40 százalékkal kevesebb beteget vesznek fel a hónap végéig, mint máskor.
Sürgős, életmentő beavatkozások ezután sem maradnak el. Fotó: Frank Yvette
Mint azt júliusban az egészségügyi miniszter bejelentette, ebben az évben az egészségügyi intézmények teljesítményét 5 százalékkal korlátozzák, vagyis a tavalyi forgalomnak a 95 százalékát finanszírozza az egészségbiztosító. Az intézkedés már önmagában súlyos terheket rótt a kórházakra és klinikákra, ám nemrégiben az is kiderült, hogy a HBCS-k súlyszámértékeit is csökkentik, visszamenőlegesen, vagyis ugyanazokért a beavatkozásokért kevesebbet fizet az egészségbiztosító.

Mindez együttesen azt jelenti, hogy jelentős megszorítások szükségesek az év hátralévő részében. A Szegedi Tudományegyetemen néhány napja született meg a döntés: a klinikákon az eddigieknél átlagosan 20 százalékkal kevesebb beteget látnak majd el szeptember második felében. A következő hónapokról még nem született döntés.

A megszorításokról első körben azokat a klinikákat értesítette az orvoscentrum, melyek különösen drága beavatkozásokat végeznek. Ma azonban az összes többi intézmény vezetője is megkapja a centrumelnök levelét.

Mikó Tivadar az orvoscentrum elnöke. Fotó: Karnok Csaba
– A júliusi fekvőbeteg-ellátás tényleges költségeinél 20 százalékkal kevesebb pénzt kaptunk – mondta el Mikó Tivadar, az orvoscentrum elnöke. – A célunk, hogy a kiadások ennek ellenére se haladják meg a bevételt, ezért van szükség a tevékenység korlátozására. Természetesen a sürgős, életmentő beavatkozásokat az intézkedés nem érinti, a halaszthatók viszont a rendelkezésre álló források alapján átcsoportosíthatók.

A megszorítások egyik vesztese a haemodinamikai laboratórium. Itt végzik a régió diagnosztikus szívkatéteres eljárásait, valamint a szívkatéteres műtéteket. Saját osztályukra, ahova a legsúlyosabb, sokszor életveszélyes állapotú, instabil esetek kerülnek, szeptember második felében 40 százalékkal kevesebb beteget vehetnek fel.

– Eddig napi 10 szívkatéterezést végeztünk átlagosan, melyből 3-4 sürgősségi eset volt, a többi előjegyzéses – mondta Ungi Imre adjunktus, az intézet vezetője. – Mostantól szeptember végéig csak napi 2-3 betegre van kapacitásunk, vagyis előjegyzett betegeket ebben a hónapban már egyáltalán nem tudunk felvenni.

Perektől félnek

Az intézményvezetők úgy fogalmaztak: nincsenek meggyőződve arról, hogy a betegellátás korlátozása jelentős megtakarítást eredményezhet, hiszen egy üres klinikán is kell bért, rezsit fizetni, ahhoz pedig, hogy megállapítsák, sürgős-e az eset, elkerülhetetlenek a drága, műszeres vizsgálatok. Akiket most pénzhiányra hivatkozva nem látnak el, beperelhetik az intézményt, a perek pedig pénzbe kerülnek.

Az idegsebészeti klinikán 35 százalékkal kell visszavenni az ellátásból. Ebben az intézményben eddig havonta 169 műtétet végeztek, mostantól csak 109-et lehet. – A szeptemberre előjegyzett műtétek harmadát már áttettük októberre, de huszadika után ettől függetlenül elfogy majd a keretünk – közölte Barzó Pál, a klinika intézetvezető professzora. Hozzátette: nem is tudja, kiket tud majd elküldeni, hiszen az ide kerülő esetek többnyire sürgősségi ellátást igényelnek.

Hasonló aggodalmat fogalmazott meg Túri Sándor, a gyermekklinika vezetője. Itt is legalább 20 százalékkal kell csökkenteni a betegellátást. – A gyerekgyógyászatban ki mondja meg, hogy melyik a sürgős eset? – kérdezte a professzor, hozzátéve: a gyerekek többsége eleve azért kerül a klinikára, a legmagasabb szintű ellátó helyre, mert súlyos állapotban van.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A vandálok több tízmilliós kárt okoznak a szegedi járműveken

Több tízmilliós kárt okoznak évente a szegedi tömegközlekedésben a vandálok, akik a megállóktól a… Tovább olvasom