Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Kevesebb pénzből működik Szeged: a tavalyinál is nagyobb építkezések jönnek

Szeged - 2 milliárddal kevesebb pénzből működik idén a város. A tavalyinál is nagyobb építkezésekre kell számítani – mondta Botka László polgármester csütörtökön, a Közéleti Kávéház évnyitóján.
Állami költségvetésből a tavalyi 35 milliárd forintos normatív támogatás helyett a város működtetésére 6 százalékkal kevesebb pénz érkezik. Szigorú gazdálkodással kell biztosítani az önkormányzat működőképességét, miközben elő kell teremteni az önerőt az uniós támogatással megvalósuló projektekhez – mondta Botka László szegedi polgármester a Közéleti Kávéház szokásos évnyitó rendezvényén. Az önkormányzati intézményeknél nem terveznek összevonást, sem leépítést. Az oktatásban dolgozók megkapják a Szeged-pótlékot. Meghatározó azoknak a szolgáltató cégeknek a szerepe a városban, amelyeket a válságadók sújtanak, ez – a prognózis szerint – leépítésekkel jár majd Szegeden.

A polgármester szerint az, hogy a város és az ország vezetése más pártállású, nem okozhat hátrányt, mert a fejlesztések nagy része uniós forrásból valósul meg. Az évtized legfontosabb beruházásának nevezte a lézerközpontot, amelynek végleges tervei nyárra elkészülnek. Ezután indulhat el a közel 65 milliárd forintos beruházás, amelyből 55 milliárd uniós támogatás, 10 milliárdot az állami költségvetés fizet.

A városban a tavalyinál is nagyobb építkezésekre kell felkészülni 2011-ben – tette hozzá a városvezető. Folytatódik a tömegközlekedési nagyprojekt: felújítják az 1-es villamosvonal belvárosi szakaszát, illetve a 4-es villamosvonalat az Anna-kúttól Tarjánig, átépítik az Indóház teret és a Belvárosi híd újszegedi hídfőjét. Közös tömegközlekedési sáv épül trolik és buszok számára a nagykörúton, és négysávosra szélesítik a Vásárhelyi Pál utcát. Az egyetem építeni kezdi a klinikai központot. A Kálvária sugárúton hozzáfognak a csodák palotája létrehozásához. A jó hír, hogy a tervek szerint tavasszal átadják az M43-ast, és elkészül a 2-es villamosvonal.

Olvasóink írták

177 hozzászólás
  • 177. info 2011. január 27. 15:22
    „167. hozzászólás szpalika
    a Centrum gödör állítólag saját, miért kell ahhoz uniós p.?”
  • 176. info 2011. január 27. 15:20
    „atyaúristen!!!!!!!!! még azt sem fejezték be amit elkezdtek!!!”
  • 175. frakk 2011. január 24. 11:41
    „174 : Troll”
  • 174. corebonts 2011. január 23. 10:07
    „Az anna kút és aradi tér közötti rész hiányzik az 1-es felújításából gondolom azt csinálják majd. Egyébként örülök amikor szépül Szeged :) A csodák palotáját külön várom!”
  • 173. papagaly 2011. január 23. 09:26
    „Gondolom a Guttenberg utca lesz a példa, kihagyni az útalapot,így aztán egy költözködéssel már tönkre is van téve a járhatóság, nem lesz benzinfüst, nem lesz parkolási probléma, kivágni a harmadik emeleten is árnyat adó fákat, botkagombócokkal idomítani a buta autósokat, meg minél több utcát egyirányúsítani, parkokkal, padokat a parkolók helyére, az emlékművekre sárga alapon sárga betűket írni, mint a huszáremlékműre, hogy még olvasni se lehessen.”
  • 172. nagypappa 2011. január 23. 04:42
    „169. hozzászólás jozko 2011.01.22. 15:22

    Űgy is jó, de én megfigyeltem, mindig amelyik hátul van:)

    macs 2011.01.22. 17:24

    Ha jól emlékszem a hidat megígérték.
    A Centrum gödörnél meg tényleg volt valamilyen határidő.”
  • 171. queenmargareth 2011. január 22. 18:26
    „Ne!!!!!!!!!!A 2-es itt "épül" előttem már egy éve. Ott tartunk, hogy sín nincs, de megállóhelyi vasoszlopok vannak, kék és zöld, egy pasi kis ecsettel szokta festegetni.
    Az 1-est már újították az Anna-kútnál pár éve, vagy rosszul emlékszem? Vagy az nem belváros már?

    Mi lenne, ha végre a kamionosok mennének ki innen?
    Nem értem.”
  • 170. macs 2011. január 22. 17:24
    „nagypappa,
    az új híd nagyon kellene a városnak, csak egy gond van vele, Szeged egyedül nem tudja megcsinálni. A Megyeri híd 63 mrd forint volt.
    A Centrum gödör nem a város tulajdona, bár valami dereng, miszerint, ha x éven belül nem kezd a tulaj vele valamit visszaszáll a városra.

    szpalika,
    egyetértek veled, a nagyÁ és a mellette lévő épület ritka ronda és nem is illik a környezetébe. Itt is a baj, mint Te ismondod, nincs rá pénz.
    Talán egyszerűbb és olcsóbb megoldás lenne a homlokzat átalakítása. Csak ötlet, európai egyetemek építész hallgatóiknak kéne pályázatot kiirni a megoldára. Igazából nem építészet, de valahol mégis az.”
  • 169. jozko 2011. január 22. 15:22
    „Érdek...
    És az van temérdek!

    Mindig az erősebb kutya ba...ba..llag el a csonttal!”
  • 168. bzoli-41 2011. január 22. 14:07
    „Jó lenne már végre ha lehetne zavartalanul közlekedni a városban, mert kezd bosszantó lenni ez az állandó lezáráskerülgetés, sártenger, naponta változó útvonalak. Inkább az utakat kellene rendbe tenni, mert katasztrófális állapotban vannak.
    Centrum gödör: miért nem lehetett oda építeni a parkolóházat? Az legalább tényleg a belvárosban lett volna...”
  • 167. szpalika 2011. január 22. 11:15
    „A Centrum gödör és a Nagyáruház milliárdjait nem lehet uniós forrásból megszerezni. Ki mit tippel, hogy mennyi lenne? Szerintem a 2 együtt legalább 3 milliárd lenne
    És akkor még csak a tulajdon jogokat vetted meg.

    Bár utána egy jól pályázható projekt lehet, hogy lesz a hasznosításhoz.”
  • 166. TELSTAR 2011. január 22. 10:53
    „162. nagypappa 2011.01.22. 03:28

    Én még egyet hiányolok, de nagyon. A Szeged nagyáruház és a hozzákapcsolodó toronyház ledúrását valamint a környék rehabilitálását. Ezt mindig mindenhová be is fogom írni - sajnos egyebet nem tehetek.”
  • 165. focabacsi 2011. január 22. 10:27
    „157. hozzászólás ifj. Nagy Gábor 2011.01.21. 21:5

    Erre nekem a kedvencem a hattyasi vasúti átjáró kialakítása kerékpárosbarát módon uniós forrásból. Na ott egyértelmű, hogy mi volt a beruházás célja....”
  • 164. Busdriver 2011. január 22. 09:05
    „163. hozzászólás nagypappa 2011.01.22. 03:42

    Számomra érthetetlen, miért zárták le a VAsas Szent Péternél a balra kanyarodást. Ott van a rendelőintézet, valszeg nem kevesen mennének oda.”
  • 163. nagypappa 2011. január 22. 03:42
    „Bár nem ide tartozik, de valamit kezdeni kellene, a Kossuth L. sgt, Nagykörút kereszteződéssel, a Szent Gellért utca sarkán elakadnak a kamionok a buszok részére biztosított sáv miatt. Ez miatta a Pozsonyi Ignác utcánál szinte lehetetlen balra kanyarodni. A Vasas Szent Péternél nem lehet, a Teréz utcánál állandó a sor.”
  • 162. nagypappa 2011. január 22. 03:28
    „Két dolgot hiányolok:
    Az új híd.
    Megoldódna a belvárosi híd gondja, baja.
    Az a véleményem, hogy, ha átadják az M 43-ast, a belvárosi hídra csak a tömegközlekedést kellene engedni.
    Legalább a csúcsidőben.

    Centrum gödör.

    Bár, ha belegondolunk, lassan műemlék jellegű lesz.”
  • 161. ifj. Nagy Gábor 2011. január 22. 00:30
    „160. hozzászólás macs

    Igen, de nem csak a vállalkozói munkával, hanem tervezési elvekkel is akadt hiba, kerékpáros téren legalábbis. Itt összefoglaltam, mit is jelent ez az én olvasatomban:

    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/foloslegesen_ugrottak_egymasnak_az_autosok_es_a_bicajosok/2199657/
    77. hozzászólás ifj. Nagy Gábor 2011.01.21. 21:41”
  • 160. macs 2011. január 22. 00:27
    „ifj. Nagy Gábor,
    lehet, hogy nem kellett volna mindenre lönie a város vezetésének, de sok mindent meg kellett már csinálni. Ami elkeserítő, hogy a vállalkozókat nem érdekli, milyen minőségű munkát adnak ki a kezükből.”
  • 159. cleanx 2011. január 21. 23:24
    „Vásárhelyt feldurhatnák már ,ott az elmúlt 8-10 évben max. 1-2 körforgalom 1 emlékpont és 1 hotel épült...
    Csak ámulnak a sok szegedi beruházáson.”
  • 158. messzegedi 2011. január 21. 22:01
    „147:

    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/2011-ben_nyit_a_szegedi_csodak_palotaja/2107348/

    ez lenne az.”
177 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Böllérverseny a torosfesztiválon

A II. Toros Pálinkafesztiválnak ad otthont március 3–6. között a Széchenyi tér. Tovább olvasom