Délmagyar logó

2017. 07. 21. péntek - Dániel, Daniella 22°C | 35°C Még több cikk.

Kevesebbe kerül a nagyállomás

Karácsonykor a szegedi vasútállomás mind a 4500 megújított négyzetméterét átadják. A beruházás tíz százalékkal kevesebbe került, mint ahogyan előzetesen tervezték.
Karácsonykor teljes egészében használhatja az utazóközönség a szegedi nagyállomást – tudtuk meg tegnap Tóth Ferenc létesítményvezetőtől. A két éve indult beruházás keretösszege 1 milliárd 300 millió forint volt. A MÁV Zrt. azonban most már látja a rekonstrukció végét, és kiderült, a felújítás kevesebbe, 1 milliárd 168 millió forintba kerül. Az eredeti, klasszicizáló stílusban felújított, 2005-ben műemlékké nyilvánított épület központi részét már március 8-án átadták. A 4481 négyzetméteres épület második ütemében elkészült részek műszaki átadása egy hónap múlva kezdődik, és ezt követően léphetnek be az utazók a korhű bevásárlóudvarba, melyet a régi váróban alakítottak ki. Itt hat üzlet található, melyek berendezései szintén a meghatározott stílust követik.

A csomagokkal érkezők közlekedését a peron és az utca között mozgólépcső segíti majd, de emellett rendes lépcsőn is haladhat az utasforgalom. A lépcsőház felett ível a sóhajok hídja, mely a bevásárlóudvart és a restit köti össze.

A szegedi vasútállomás Magyarországon egyedülálló kétszintes utastere naponta tízezer utas kulturált kiszolgálásának feltételeit biztosítja.


Száz éve 14 ezren tisztelegtek

Száz éve annak, hogy a II. Rákóczi Ferenc fejedelem által vezetett szabadságharc emigrációban elhunyt és eltemetett vezetőinek hamvait Magyarországra hozták, és Kassán örök nyugalomra helyezték. A hamvakat szállító – Orsovától Kassáig közlekedő – vonat 1906. október 27-én éjjel 11 órakor érkezett a szegedi vasútállomásra, és ott két órát tartózkodott, 14 ezer ember részvételével zajlott a megemlékezés. Tíz éve Löffler Béla szobrászművész leánya, Löffler Klára a művész által készített II. Rákóczi Ferenc-reliefet adományozott Szegednek, ezt emléktáblára helyezték és 1996. október 27-én kitették a nagyállomáson. A felújítás idejére leszedték, de tegnap újra kihelyezték. A táblánál Kaposvári Péter, a MÁV területi igazgatója és az önkormányzat oktatási irodavezetője, Kardos János helyezett el koszorút. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Makrai meghódította a Mont Blanc-t

A szegedi Makrai László hat fővárosi barátjával és a Himaláját meghódító Erőss Zsolttal vágott neki,… Tovább olvasom