Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Kevesebbet ér a fizetés

Majdnem hét százalékkal csökkentek a reálkeresetek az előző év első öt hónapjához viszonyítva. A mellbevágó adatról kértünk kommentárt a két legnagyobb párt helyi politikusaitól.
Az első öt hónap gazdasági adatait tegnap tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A leginkább mellbevágó a reálkeresetek 6,8 százalékos csökkenése – az előző év azonos időszakához képest. A nettó keresetek mindössze 1,2 százalékkal nőttek – a versenyszférában 3,3 százalékos volt a növekedés, a költségvetési szférában viszont 2,1 százalékos csökkenés következett be. Az alkalmazottakat terhelő egészségbiztosítási és munkavállalói járulék múlt év szeptemberi emelése után az egészségbiztosítási járulék további emelése januártól – ez a meghatározó a keresetek alakulásában.

A fogyasztói árak 8,6 százalékkal nőttek az év első öt hónapjában. Az inflációt elsősorban az energia- és élelmiszerárak húzták. A gázár 53,3; a távfűtés 41,7; az elektromos energia 21,2 százalékkal nőtt, plusz a csatorna-, a szemét- és a vízdíjak – átlagosan 8,4 százalékkal. Az élelmiszerek átlagosan 10,5 százalékkal drágultak.

A nagyobbik kormánypárt és a legnagyobb ellenzéki párt helyi politikusait kértük, kommentálják a nyilvánosságra hozott adatokat.
– Mindenkit érint ez a folyamat, az ország egyenesbe hozását célzó intézkedések – mondta Kozma József szocialista országgyűlési képviselő, a párt szegedi szervezetének elnöke. – Persze nem egyformán, az átlagok mögött rendkívül nagy különbségek vannak. Sokkal rosszabbul érinti a kiskeresetűeket. Minden reményünk és kalkulációk szerint is a második félévben fordul a trend. Év végére ismereteim szerint négyszázalékos nettó bérnövekedés várható. Az ország gazdasági stabilizációja után pedig egyre többen válhatnak a haszonélvezőivé azoknak a folyamatoknak, amelyek most még hátrányosan érintik őket.

Ruhán-kaján spórolnak

Rögtönzött véleménykutatásunk alapján összeállítottunk egy listát: mi az, amit a háromgyermekes képzeletbeli Kovács család – az egy évvel ezelőttihez képest – nem engedhet meg magának az idén. A gyerekeknek sem vesznek új ruhát, rokonoktól kapnak használtat, és turkálóban vásárolnak. Spórolnak az élelmen, az olcsóbb árut veszik, így kerül az asztalukra például 12 százaléknyi májat tartalmazó „májas" termék. Ez tavaly még nem fordult elő, mint ahogyan az sem, hogy a nyári hőségben sem engedhetik meg maguknak a strandot – csak egy hónapban legfeljebb egyszer.

– A Fidesz legutóbbi kampányában a „Rosszabbul élünk mint négy éve" szlogen utóbb kiegészült: „de jobban, mint egy év múlva" – emlékeztetett Oláh János, a szegedi önkormányzati Fidesz-frakció vezetője. – Mindkettő igaznak bizonyult. Csakhogy a szocialisták féktelen pénzosztogatással hatástalanították a Fidesz igazságát. Szokás mondani, hogy a szocialista hazugságok árát fizetik most a dolgozók, de én azt mondom, ez a hiszékenység bére. Az emberek többsége azt hitte el, amit Gyurcsányék mondtak, most pedig szembesülniük kell azzal, hogy az ígéretek nem tarthatók be. Szükség van persze a gazdasági egyensúlyra, de rosszul láttak hozzá, nem a Fidesz gazdaságélénkítési terápiája szerint, hanem elvonásokkal.

Az egyetem szociológiai tanszéke által az idén késő tavavasszal 2500-as szegedi mintán elvégzett felmérésben szerepelt a kérdés: hogyan érzékelik, javult, szinten maradt, vagy romlott az életszínvonaluk, anyagi helyzetük az egy évvel korábbihoz képest. Feleki Gábor tanszékvezető egyetemi tanár elmondta, hogy a megkérdezettek többsége romlónak ítélte a saját helyzetét. Közülük azok, akik a szocialistákra szavaztak, a választások óta elfordultak az MSZP-től. Kevesen érzékelték javulónak a helyzetüket, közülük azok, akik a Fideszre szavaztak az 2006-os választáson, azóta elfordultak az ellenzéki párttól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Májustól szeptemberig – öt hónap a befőzési időszak

A befőzés kemény munkát és szakértelmet is igényel, mégis sok háziasszony órákat áldoz a… Tovább olvasom