Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Kevesen jelentkeznek emelt szintű érettségire

Szeged - Az idén érettségizők alig 3 százaléka választotta az emelt szintű matúrát magyarból Csongrád megyében. Hazánkban a korábbi években tapasztaltnál 30-40 százalékkal kevesebben futnak neki a nehezebb tesztsornak: a továbbtanuláshoz a kevesebb is elég.
– Semmi különös, mindenből középszintű érettségit teszek. Ha nem bénázok, elég lesz az egyetemre – meséli egy szegedi végzős középiskolás. Nevét nem árulta el, ám az emelt szintű érettségivel kapcsolatos véleményét igen: szerinte „nem sok értelme" van.

Három éve vezették be a kétszintű érettségi rendszert abban a reményben, hogy az emelt szintű érettségi váltja majd ki a felsőoktatási felvételit – ez azonban nem valósult meg, alig néhány szakon követelmény a nehezebb vizsga megléte. Az egyetemekre, főiskolákra simán be lehet jutni a középszintű matúrával is.

A jelenlegi, 480 pontos felvételi rendszert ugyanis úgy alakították ki, hogy 80 pluszpontot lehet szerezni. Egy emelt szintű érettségi 40 többletpontot ér. Egy nyelvvizsga pedig, ha középfokú, C típusú: 35, ha felsőfokú, C típusú: 50 pontot ér. Vagyis a bejutásért két emelt szintű vizsgát tenni egyszerűen nem éri meg.

A legtöbben a kényelmesebb megoldást, a középszintű érettségit választják. Fotó: Segesvári Csaba
A legtöbben a kényelmesebb megoldást, a középszintű érettségit választják.
Fotó: Segesvári Csaba

– Csupán 358 diák van Csongrád megyében, aki két tárgyból is emelt szintű vizsgát tesz, hárommal pedig nyolcan próbálkoznak – tudtuk meg Mező Tamásnétól, az Oktatási Hivatal Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának érettségi referensétől.

Fizika és rajz a mai program

A héten folytatódnak az írásbeli érettségik: ma reggel 8 órától fizikából, valamint 14 órától a rajz és vizuális kultúra tárgyból adnak számot tudásukról a középiskolák végzősei. Holnap kémiából és földrajzból, pénteken biológiából, valamint ember- és társadalomismeretből, etikából írnak a maturálók.

A legtöbben pedig eggyel sem próbálkoznak. Hiszen a magyar felsőoktatási intézmények nem várják el a felvételizőktől a magasabb szintű matúrát: az országos tendenciához hasonlóan a Szegedi Tudományegyetemen is csupán három alapképzési szakon kötelező az emelt szintű vizsga. Mégpedig a modern filológiai képzésben: az anglisztikán, a germanisztikán és a romanisztikán, az adott nyelvből.

Erre a három év alatt a végzősök is rájöttek: a 2006-os csúcshoz képest országosan 40, a tavalyi évhez képest 30 százalékkal kevesebben választják az emelt szintet. Csongrád megyében is hasonló a tendencia. Az érettségizők alig 3 százaléka választotta például az emelt szintet idén magyarból: megyénkben 4541 tanuló írásbelizett , közülük csupán 134-en „nem közép(iskolás) fokon".

– Miért ne menne a diák a kisebb ellenállás felé? – teszi fel a kérdést Mustos Tamás János, a Gábor Dénes Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója, utalva tanulói gondolatmenetére: egy jó eredményű középszintű érettségi többet ér, mint egy gyengébben sikerült emelt szintű. – Nagy a különbség a két vizsgatípus követelményei között, nem vállalják a rizikót az érettségizők – mondja az igazgató. Ez a magyarázata annak, miért csökkent csak ebben az iskolában az emelt szintet választók aránya 30 százalékkal az utóbbi két évben. Mustos Tamás János szerint is tenni kellene valamit, hiszen „nincsen rangja annak az érettséginek, amit senki sem választ". Szerinte vissza kellene térni az egyszintű, ám magasabb színvonalú érettségihez.

Lehet reform

A Felsőoktatási Kerekasztal tárgyal a közeljövőben a kétszintű érettségi eddigi tapasztalatairól – jelentette ki tegnap Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára, miután a magyar sajtóban felmerült: a jelenlegi érettségi rendszer nem működik megfelelően. Az államtitkár ezzel nem ért egyet, ám hangsúlyozta: a tárca nyitott a változtatásokra, ha „igény mutatkozik a felsőoktatás szereplőinek részéről, hogy emelt szintű vizsga legyen kötelező a felvételi során".

Olvasóink írták

  • 1. szegedivirgonc 2008. május 15. 05:45
    „Engem az háborít fel, hogy a 2000-ben (tehát még a régi rendszer szerint) tett érettségi vizsgámat középszintűnek fogadják el, pedig akkor azért még meg kellett dolgozni érte, jóval nehezebb volt. Ami most érettségi néven fut, az egyszerűen nevetséges, arról nem is beszélve, hogy sokaknak még ez is gondot okoz... Éljen az oktatási reform! :-(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ritmusra ringatózó úszóházak

Szeged - Élő zenével, sült malaccal és pókerversennyel várják a vendégeket a szegedi úszóházak: elkezdődött a szezon. Korlátok lefestve, asztalok kipakolva, napozóágyak készen. Tovább olvasom