Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Kézigránátos zsaroló

Nyomozók és kommandósok fogták el azt a férfit, aki előbb kézigránátot dobott egy ismert szegedi butikos villájának udvarára, majd 15 millió forintot követelt tőle. A zsaroló lakásán kézigránátot, sorozatlövőt, hangtompítókat és lőszereket foglaltak le a rendőrök.
Január 24-én éjjel robbanás hangjára ébredtek Szeged egyik legcsendesebb városrészében, az újszegedi Déryné utcában lakók.
– Negyed kettő volt. Pontosan tudom, mert ránéztem az órára. Kicsit megijedtünk. A férjemmel találgattuk, hogy mi történhetett, de nem sokra jutottunk. Kinéztünk az ablakon, nem láttunk senkit. Az is megfordult a fejünkben, hogy gázvezeték robbant a közelben. Bizsu, a kutyánk vonyított. Ő nagyon fél a hasonló zajoktól, csak reggelre tudtuk megnyugtatni – elevenítette fel a környéken lakókat megdöbbentő, mintegy másfél hónapja történt esetet Kriván Kálmánné.

Krivánék szemben laknak azzal a házzal, ahová – mint kiderült – egy kézigránátot dobtak. Szekeres Tibor alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján elmondta, a felrobbant gránát repeszeitől senki nem sérült meg, „csak" anyagi kár keletkezett.

A Déryné utcai villa mellett lakó Batki Józsefet egy nagyobb petárda hangjára emlékeztette a durranás.
– Akkor nem gondoltam, hogy kézigránát robbant, a feleségem nem is ébredt fel rá – mondta a férfi. – Persze később megtudtuk, mi történt. Nem a szomszédasszonytól, vele nem beszéltünk, nagyon zárkózottan él – tette hozzá.

A ház lakója tegnap nem volt otthon. Úgy tudjuk, divatáru-kereskedő, korábban a Mars téren volt, jelenleg pedig az egyik bevásárlóközpontban van jól menő üzlete.

A robbanás után néhány órával egy férfi telefonon felhívta a villa tulajdonosát, F.-nét, s közölte vele, „amennyiben nem akarja, hogy az eset megismétlődjön, úgy fizessen neki 15 millió forintot."
Az asszony feljelentést tett. A rendőrség a robbanás napjától éjjel nappal védte a házat és a nőt, akit a zsaroló SMS-ben és telefonon még többször megfenyegetett. A nyomozók meghallgatták a környéken lakókat, arról faggatták őket, aznap éjjel, vagy a korábbi napokban láttak-e a idegeneket, esetleg gyanús személyeket.

Csütörtök délután nyomozók és kommandósok Szegeden elfogták a feltételezett zsarolót, őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatását. A rendőrség „az élet és testi épség elleni, súlyos fenyegetéssel és zsarolással" gyanúsítja J. A.-t. A 36 éves szegedi, szerelőként dolgozó férfi beismerte, hogy ő dobta a gránátot a vállalkozó kertjébe, és ő zsarolta F.-nét.

J. A. lakásán ezután házkutatást tartottak, ahonnan egy másik kézigránát, egy sorozatlövésre alkalmas jugoszláv gyártmányú lőfegyver, hangtompítók, több lőszer és tár került elő.

A Déryné utcai villa biztonsági rendszerét a robbanás óta megerősítették, új, modern kamerák pásztázzák az ajtókat és az ablakokat, valamint a ház környékét.
– Nem mondom, hogy egy kicsit sem nyugtalankodtunk, de félni nem féltünk, hiszen éjjel-nappal itt voltak a rendőrök. Nagyon örülök, hogy elkapták a gránátdobót, ezzel megszűnnek a találgatások is – mondta Csukonyi Imre, aki annak idején szintén felébredt a robbanásra. A szomszédban lakó férfi megismételte, amit másoktól is hallottunk, hogy F.-né nagyon zárkózottan él, a házat ért támadás óta alig látta, és nem is beszéltek.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Százkilenccel kevesebb álláshely a szegedi kórházban

A szegedi önkormányzat 109-cel csökkentette a városi kórház álláshelyeinek számát. Száz üres státust… Tovább olvasom