Délmagyar logó

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -4°C | 3°C Még több cikk.

Ki fizeti a régészt a Tompai kapunál?

Szeged - A Tompai kapunál épülő bicikliút hattyasi oldalán régészeti feltárást kell végezni. Az biztos, hogy a Móra-múzeumnak, az viszont homályos, hogy ki rendelje meg a nyúlfarknyi munkát. Emiatt hetekre leállhat az építkezés.
Szeged kilenc pontján épül bicikliút közel 300 millió forint uniós támogatással és 30 milliónyi városi pénzből. A határidő október eleje – írtuk július végén. Gőzerővel dolgozik is a közbeszerzés nyertese, a Magyar Aszfalt Kft. Így a Tompai kapunál is, pontosabban a Gyálarétre vezető út Horgosi út és a hattyasi Sínpár sor közötti részén. Erre a pár száz méterre régóta várnak a hattyasiak és a gyálarétiek, mert a szűk és rossz úton számtalan balesetet okozott, hogy az autósok kerülgették a bicikliseket és a gyalogosokat. A kerékpársáv végre megkönnyítené minden közlekedő életét.

Ez a megbízás kakukktojásnak számít a most készülő szegedi bicikliutas csomagban, mert a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal erre az egy szakaszra régészeti feltárást írt elő. A vasúti töltéstől kifelé vezető területen ugyanis a hivatal térképei régészeti lelőhelyet mutatnak. Anélkül – a szabályoknak megfelelően – nem kezdődhet semmiféle építkezés, hogy a megyei múzeum munkatársa szemlét ne tartott volna.

A töltésen és a szegedi oldalán szabad csak dolgozni. Fotó: Schmidt Andrea
A töltésen és a szegedi oldalán szabad csak dolgozni. Fotó: Schmidt Andrea

– Nincs szerződésünk. Bennünket senki nem kért fel – mondta Lőrinczy Gábor, az illetékes Móra-múzeum régészeti osztályvezetője. Egy nagyjából két méter széles és 100 méter hosszú csíkot kellene felbontani a bicikliút helyén, hogy megnézzék, belenyúlik-e az évekkel ezelőtt a közelben feltárt középkori temető. Ha nem, akkor fél nap alatt végeznek a szakemberek a kutatással. Ha viszont leletet is kell menteniük, akár három hétbe telik a munka. (Fagyban nem tudnak ásni a régészek. Ez megdrágíthatja a feladatot, mert akkor sátrat kell föléjük húzni, ahogy két éve télen a Honvéd téren.)

A bicikliutakat megrendelő önkormányzat fejlesztési irodájának munkatársa, Kiss Gyula azt mondta: általában igaz, hogy a megrendelő szerződik a múzeummal. Ez azonban erre a bicikliútra nem érvényes, mert ez a kivitelező feladata. Érdeklődtünk, a Magyar Aszfalt Kft. építésvezetője, Tóth Tibor pont fordítva emlékszik. Ő úgy tudja: a város kéri fel a múzeumot. Sőt szerinte ez meg is történt, mert „mintha már látott volna régészeket vizsgálódni". Egyébként a vasúti átjárón és annak szegedi oldalán ők dolgoznak. Újra megkérdeztük a régészeket, akik megerősítették: nem jártak a Tompai kapunál.

Olvasóink írták

  • 6. CsImre 2008. szeptember 08. 23:41
    „Ez a töltésmagasítás nem lehet több 80 évesnél. Mióta van egy középkori temető egy töltésen??? Vagy ha alatta van, akkor odáig le fognak ásni elbontva a töltést egy 2 m széles aszfaltcsík miatt?”
  • 5. Ukuku 2008. szeptember 08. 21:52
    „Az sem biztos, hogy 100 millából elkészül az a bizonyos út, és hogy jön ide 37 fokban a tény, hogy fagyban nem lehet ásni. Csak nem kívánják megvárni a telet az esetleges feltárással? Látjátok ezért tartunk itt, ahol tartunk.”
  • 4. atomboy 2008. szeptember 08. 13:31
    „Miert kellett hazajonnom... Egy ilyen elbaszott varost meg nem lattam.”
  • 3. CsImre 2008. szeptember 08. 09:43
    „Egyik szemem sír a másik nevet. Egyrészt a szokásos szuttyogás megy, és még hónapokon keresztül fel lehet túrva a keskeny átjáró, ami azért is macerás, mert kerülőút NINCS! A pénzügyiek miatt nem aggódóm, már beletörődtem, hogy 100 millió forint repül ki az ablakon. Egyben örülök is, mert amíg nincs kész az ojjektum, addig mehetek az úton, ami sokkal biztonságosabb, mint össze-vissza keresztezgetni azt. Jah, és mellesleg elég kis falusias városrész Hattyas, de nem nagyon hallottam a sorozatos balesetekről. Persze 80 év alatt lehet, hogy volt pár...

    Az kifelejtődik közben, hogy a tervekből véletlenül kimaradt a kerékpárosok átvezetése az út túloldalára mindkét végén az új útnak. Persze 100 millió forint az csak a biztonság illúzióját kelti, nem? :(”
  • 2. ifj. Nagy Gábor 2008. szeptember 08. 08:31
    „Kedves Dombai Tünde!

    "A kerékpársáv végre megkönnyítené minden közlekedő életét."

    Az valóban megkönnyítené, de ott most NEM kerékpárSÁV épül!!! A kerékpársáv az, amikor az úttest két szélén van egyirányú forgalmi sávja a kerékpárosoknak.

    Sőt, nem is "bicikliút", ahogy lentebb írja. Az meg olyan, az úttesttől elválasztott külön útpálya, ahol (általában) kétirányú kerékpáros forgalom van.

    Az átjáróban GYALOG- ÉS KERÉKPÁRÚT épül. Az olyan járda, ahol gyalogosok és kerékpárosok is közlekedhetnek, vagy sárga vonallal elválasztva, vagy elválasztás nélkül.

    Ezeket a fogalmakat minden cikkben minden újságíró elhibázza, de mostantól nagyon szívesen leírom ugyanezt minden alkalommal és csöppet sem fogom unni! :)

    A most épülő megoldás pedig azért nem könnyíti meg senkinek sem az életét (főképp a kerékpárosokét), mert a városba menet 300 méteren belül kétszer is át kell majd kelniük az úton. Ez miért is olyan biztonságos...?”
  • 1. joy 2008. szeptember 08. 08:06
    „Jellemzően sz.r "magyarosch" szerződések.
    A hivatalok görény aktatologató mechanizmusa változatlanul működik.
    Sz.arakodás közpénzemen.
    Disznóság!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Versenyeztek a vízi járművek

Szeged - Mindenki nyert valamit azok közük, akik megpróbálták teljesíteni a… Tovább olvasom