Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Ki hatott Aquinói Tamásra?

Tegnap délelőtt már jóval a vizsgazárás előtt beszélgettek az érettségiző ságvárisok az iskola előtt. Többségük könnyen megírta a középszintű történelemvizsgát. Az emelt szinten maturálók már keményebben megizzadtak.
Tegnap délelőtt háromnegyed tizenegyre a száztizenkilenc diák közül szinte mindenki végzett a középszintű írásbeli történelem- érettségivel a szegedi Ságvári gimnáziumban: az épület előtt nagyobb csoportokban beszélgettek a diákok. Mohos András, Ádám Gábor és Györkei Ádám egybehangzóan állította, nem volt túl nehéz a tegnapi megmérettetés, jó jegyekre számítanak.

– Három magyar történelemmel kapcsolatos nagyesszéből kellett választani egyet, és azt kifejteni, meg hét kisebből kettőt: az egyik egyetemes, a másik magyar töri volt – árulta el a vizsgadrukktól akkor már megszabadult András. Mint mondta, ő a dualizmus kori gazdaságról írt nagyjából másfél oldalt, de ugyanígy tett Gábor is. Lehetett volna még Károly Róbert gazdaságpolitikájáról is írni, Ádám viszont nagyesszének az '56 utáni megtorlásokat választotta. Abban mind egyetértettek: a kifejtős kérdések előtti tesztlappal könnyen lehetett végezni.

– Az nehezítette csak meg a vizsgát, hogy kevés volt a hely a kifejtős kérdésekhez, pedig én még tudtam volna miről írni – mondta Gábor, aki szerint a harminckét oldalas feladatlapban minden szükséges forrás, térkép, grafikon adott volt az alapos kifejtéshez. A középszinten három-, emelt szinten négyórás vizsgához történelmi atlaszt is használhattak, András szerint abból több évszámot szabályosan nézhettek ki. Mint mondták, a feladatlap jelentős részben amúgy sem a lexikális tudást, évszámokat, hanem a mélyebb összefüggések átlátását firtatta.

Háromnegyed tizenkettőig az ötvenötből egy emelt szinten érettségiző diák sem végzett a feladatokkal. Közülük elsőként Kovács Endre lépett ki a folyosóra, aki 85–90 százalékosra becsülte helyes megoldásainak arányát. Endre az oszmán birodalom hadseregéről könnyedén írt esszét, az általa filozófiai és társadalomtudományi jellegűnek tartott kérdések viszont meglepték. – Hogy ki hatott Aquinói Szent Tamásra, azt nem tudtam, a vaktérképen viszont könnyen elhelyeztem a történelmi Magyarország településeit – mondta megkönnyebbülten a fiatal maturáló.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A radnótisok szerint könnyű volt a matekérettségi

A szegedi radnótis diákok szerint nem volt nehéz a tegnapi matematikaérettségi, noha igazgatójuk… Tovább olvasom