Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 8°C

Kicsi a fürj, de finom

Mórahalom - Tavasz óta foglalkozik fürjekkel a mórahalmi Szablár Gábor. A fürjtojás egészséges, a madárból pedig finom leves készül.
Közel 350 fürj csipog egy Mórahalom-közeli tanya melléképületében. Szablár Gábor idén tavasszal kezdett el foglalkozni a madarakkal. – Egy ismerősöm dicsérte a fürjeket, gondoltam, belevágok. Még gyerekcipőben jár a dolog, de látom benne a lehetőséget – mondta a fiatalember, aki 2012-ben pályázott a fiatal gazdák induló támogatására. Tavaly nyulakkal kezdte a gazdálkodást.

– Több a fürjtojásunk, mint amit el tudunk adni, ezért a többletet tésztagyártáshoz használjuk fel. Harminc tojással készül egy kiló tészta – magyarázta a fiatal gazdálkodó. A fürjtojásról azt tartják, immun-
erősítő hatású, magas a vitamin- és ásványianyag-tartalma, és az allergiás panaszokat is csökkenti. A kínai gyógyászatban is felhasználják.
A madarakat finomra vágott, fehérjedús takarmánnyal etetik. A harmincdekás élősúlyú madárból húsz deka lesz levágva. Élve 300, pucolva 400 forintba kerül darabja.

A fürj olyan étel, amit vissza kell csempészni az emberek asztalára – tartja Szablár Gábor. Fotók: Frank Yvette
A fürj olyan étel, amit vissza kell csempészni az emberek asztalára – tartja Szablár Gábor. Fotók: Frank Yvette

– Levesbe nagyon jó. Kiváló csemege megfőzve, baconbe tekerve, kicsit megsütve. A fürj olyan étel, amit vissza kell csempészni az emberek asztalára – fogalmazott Szablár Gábor.

A fürjtojás immunerősítő hatású, magas a vitamin- és ásványianyag-tartalma. Fotó: Frank Yvette
A fürjtojás immunerősítő hatású, magas a vitamin- és ásványianyag-tartalma. Fotó: Frank Yvette


A fürjek tojáshozama 80 százalékos, azaz 100 madár naponta 80 tojást tojik. Hűvös időben ez a szám alacsonyabb. Az apró tojásból készült tükörtojás ideális méretű gyerekeknek. Gábor lányai, a hatéves Luca és a hároméves Boróka is szeretik. – Van olyan vevőm, aki a gyerekének viszi, mert a tyúktojást nem eszi meg – tette hozzá.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem az áldozat a hibás a nemi erőszaknál

Itthon és a nemzetközi sajtóban is felháborodást keltett a Baranya megyei rendőrség három részes videókampánya, amelynek üzenete: te is tehetsz róla, ha megerőszakolnak. Tovább olvasom