Délmagyar logó

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 10°C | 16°C Még több cikk.

Kifosztotta a járókeretes nőt, aki segítséget kért

Közel 50 ezer forintot nyúlt le a "kedves" járókelő. Elkapták a rendőrök, most vádat emeltek ellene.
A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki idén nyáron egy mozgáskorlátozott nőtől tulajdonított el közel 50000 forintot.

A vádirat szerint a vádlott 2017. június 30. napján este 9 órakor beszélgetett Szeged-Kiskundorozsmán barátaival az utcán. Az utca túloldaláról segítséget kért tőlük a gurulós járókerettel közlekedő sértett, mivel elesett és egyedül nem tudott felállni, figyelemmel arra is, hogy a mellette levő társa is mozgáskorlátozott volt.

A vádlott társaival a sértettnek a felálláshoz segítséget nyújtott, azonban kihasználva a nő figyelmetlenségét, a járókereten levő csomagtartóból eltulajdonította a sértett pénztárcáját a benne levő készpénzzel és személyi okmányokkal mintegy 50000 forint értékben. A sértett észlelte a pénztárcája ellopását, azonban a vádlott a helyszínről elfutott.

A járási ügyészség a vádlottat kifosztás bűntettével vádolja.

A vádemeléskor előzetes letartóztatásban lévő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ön betartja a sebességkorlátozást? Szavazzon!

Ön betartja a sebességkorlátozást? Szavazzon!
Mennyi? 30! - Drasztikus sebességkorlátozás jöhet Magyarországon! Sebességkorlátozás már most is… Tovább olvasom