Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 25. szombat - Orbán

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Szeged hírei > Kiküldték az üzletből Ágnest vakvezető kutyája miatt

Kiküldték az üzletből Ágnest vakvezető kutyája miatt

„Szeretném, ha figyelmesebbek lennének az emberek" – mondja a szegedi születésű, Nagy-Britanniában élő, most itthon nyaraló Oláh Ágnes. A látássérült nőt a napokban több szegedi bevásárlóközpontban érte kellemetlenség.

Vida-Szűcs Imre - 2012.08.04. 08:53
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
– Az Árkádban a Media Marktba szerettünk volna bemenni fénymásolni, de ahogy beléptem, odajött egy biztonsági őr, és közölte, hogy kutyával nem lehet – mesél Oláh Ágnes a néhány napja történt esetről.

– Mondtam, hogy ő vakvezető kutya, majd a táblára hívta fel a figyelmemet, amelyen feltüntették, hogy semmilyen állatot nem lehet behozni. Azt feleltem, ne haragudjon, de nem látok. Kitessékelt, hátat fordított, és onnantól kezdve nem szólt hozzám, szinte levegőnek nézett – foglalja össze a konfliktust a Szegeden született, Nagy-Britanniában élő nő, aki a nyarat a Tisza-parti városban tölti.

Egyebek mellett élelmiszerüzletbe és bevásárlóközpontba is bevihető a vakvezető kutya. Fotó: Frank Yvette
Egyebek mellett élelmiszerüzletbe és bevásárlóközpontba is bevihető a vakvezető kutya.
Fotó: Frank Yvette

„Sajnos a kialakult helyzeten legjobb akaratunk ellenére sem tudunk visszamenőlegesen javítani, a lefolytatott belső vizsgálat során azonban kiderült, hogy nem a Media Markt Szeged Kft. alkalmazottai hibáztak, hanem az üzlet területén biztonsági szolgálatot teljesítő cég alkalmazásában lévő kollégák részéről történt ez a vállalatunk számára is elfogadhatatlan, egyben minősíthetetlen magatartás" – közölte megkeresésünkre Sánta Károly, a Media Markt Szeged Kft. ügyvezető igazgatója. Azt ígérte, mindent elkövetnek, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló incidens.

Jogi háttér a segítő kutyákról

A Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületénél érdeklődtünk a vakvezető kutyákra vonatkozó szabályokról. Megtudtuk: a Szociális és Munkaügyi Minisztérium 27/2009. számú rendelete írja le a segítő kutya alkalmazhatóságának szabályait. A segítő és vakvezető kutyákra információink szerint ugyanaz a jogszabály vonatkozik. A rendelet hosszan sorolja, mely intézményekben, szolgáltatóknál jogosult a gazda segítő kutyájával tartózkodni, a felsoroltak közt szerepel például a bevásárlóközpont, élelmiszerüzlet, piac, oktatási, közművelődési, szociális intézmény és a közfürdő.

 
Ágnes cukorbeteg, emiatt romlott meg a látása olyannyira, hogy már számos szemműtéten esett át. 2008 januárjában tudták annyira megmenteni külföldön a jobb szemét, hogy 30-40 százalékot lát, a bal szemére teljesen vak. Két éve kapta vakvezető kutyáját, Gabit, a négyéves golden retriever–labrador keveréket.

– A Napfény Parkban lévő Tesco Áruházból is kétszer ki akartak küldeni az elmúlt hetekben a kutyám miatt. Másodjára egy fiatal nővel keveredtünk szóváltásba, azt kérte, hogy ha legközelebb kutyával jövök be, keressek biztonsági őrt. Közelről kell látnom az emberek arcát ahhoz, hogy egyáltalán tudjam, férfi vagy nő áll velem szemben. Ha valaki gyengén látó, hogy tegyen különbséget egy eladó és egy biztonsági őr között? – kérdezi Ágnes.

Ezt a néhány esetet leszámítva nem panaszkodik a szegediekre, úgy gondolja, kifejezetten kedvesek a jegyellenőrök a tömegközlekedési járműveken, de az éttermekben, cukrászdákban és a fogorvosnál is mindig segítőkészen fogadják. Strandra egyelőre nem ment kedvenc négylábújával, de a hőséget nehezen tűrő Gabi is szívesen megmártózna a medencében.

– Azért szerettem volna, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon, ami velem történt, hogy ha valaki például Olaszországból vagy Franciaországból jön vakvezető kutyájával, ne érjék ugyanezek az inzultusok, figyelmesebbek legyenek az emberek – hangsúlyozza Ágnes, aki először utazott Szegedre a kutyájával együtt.

Nem látszott a megkülönböztető jelzés
A Tesco kommunikációs osztályánál szintén érdeklődtünk, hogyan fordultak elő a konfliktusok. „Áruházi munkatársaink találkoztak a vakvezető kutyával érkező nővel. Mivel a kutyán lévő megkülönböztető jelzés bizonyos szögből nem látszott, az egyik áruházi csoportvezetőnk odament a kedves vásárlóhoz, hogy ellenőrizze, milyen kutyával kíván bemenni az áruházba. Amint munkatársaink észrevették a megkülönböztető jelzést, tájékoztatták a vásárlót, hogy természetesen engedélyezik számára a kutya bevitelét az eladótérbe. Miután ezt vásárlónk láthatóan megértette, és barátságosan fogadta, a kutya kíséretében bevásárolt az áruházban. Áruházi munkatársaink a vásárlót nem küldték el, és nem utasították ki az áruházból" – reagálnak közleményükben, amelyben arra is kitérnek, hogy biztonsági munkatársaik külön képzésben részesülnek a segítő kutya kiképzésének, vizsgáztatásának és alkalmazhatóságának szabályairól.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
123456789... következő >> végére >>> 127 hozzászólás
Moderálásra küldöm 127. bánki 2012.08.08. 08:52

Semmi sértőt nem írtam Apátfalváról, sőt aggódom !

Kár ezért a rendezett szép községért !

Moderálásra küldöm 126. tucat 2012.08.07. 19:36

125. Apátfalvi**
Se cigány, se képviselő? :O Megvan: akkor az isten által eredetileg kiválasztott nép, saját neméhez vonzódó gyermeke! Az se? :S Nem baj, előbb-utóbb csak találunk fogást a kegyelmed derekán is! Nemzeti sport ez nálunk, hisz tudja. ;) Egy kicsit ez a cikk is erről szól.
Csak mellesleg: nem vagyok jó csapatjátékos a honi pályán, mert sajnos nekem az se okozna fejfájást, ha a fentiek közül minden egyszerre Önre illenék: a közbizalmat kiérdemlő, képviselővé választott, zsidó vallású, meleg cigány. Hogy hangzik? Nekem tetszik; lehet, hogy nem is rossz csapattárs, hanem egyenesen áruló vagyok? :$ :D Ha az, hát az, próbálok meglapulni az "igaz magyarok" között. :)

"Offos" volt, bocsánat! De hátha a Modi vigyorogva mégis "enter"-rel jutalmazza. :D

Jó pihenést!

Moderálásra küldöm 125. Apátfalvi** 2012.08.07. 17:59

Én is javaslom az apátfalvi kiruccanást, már csak azért is, hogy mindenki saját szemével lássa, hogy bánki apátfalviakat lejárató, selejtes hazugsága mennyire fals.

A kilétemmel is mellélőttél, ne vagyok se cigány, se önkormányzati képviselő.

Moderálásra küldöm 124. bánki 2012.08.07. 11:47

122. vélemény 2012.08.06. 17:43

Igen az ! Betegség !

Mostanság dolgozom Apátfalván. A kilencvenes évek elején a lumpen proletárok csapatostul kiköltöztek Apátfalvára az eladott ,,tanácsi lakások" árán. Gondolták falun könnyebb az élet ! A túrót !

Apátfalvi ** gondolom azonos azzal a cigány önkormányzati maflával aki osztja az észt rendszeresen - bár magánügy !

Mindenesetre javaslom a nagyérdeműnek guruljanak végig a falun. Életerős roma gyerekek tiblábólnak fel-alá ! Öreg mamák ücsörögnek a ház előtt T A kertben a fű sem nő leszámítva a parlagfüvet.

Ez a mentalitás tényleg betegség !

Mi megépítjük a szennyvízcsatornát ők meg azt sem fizetik mit a vizet meg az áramot. -tisztelet a kivételnek és a ,,bennszülött őslakóknak" !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Moderálásra küldöm 123. Apátfalvi** 2012.08.06. 20:10

2 nyomikám érvek helyett személyeskedik... :D

Nem gond, én is csinálom, csak én érveket is rakok mellé... így viszont a ti válaszaitok nem érnek többet a szikkadt lósz*rnál... :D

Moderálásra küldöm 122. vélemény 2012.08.06. 17:43

121. bánki
Apátfalvi** az valami betegség?

Moderálásra küldöm 121. bánki 2012.08.06. 17:05

Mellesleg a legszűkebb családomban van három gyerek, két kutya egy unoka, de ,,penetráns" vagy mi a manó ,,Apátfalvi" egy sem !

Moderálásra küldöm 120. Apátfalvi** 2012.08.06. 16:51

117.

Nem hallottál még a ´penetráns gyűlölet´ kifejezésről...? Pedig felétek gyakran hallani... :´D

Moderálásra küldöm 119. Apátfalvi** 2012.08.06. 16:38

116.

(fabatkát nem érő) vélemény, és arról mi az álláspontod, hogy pl. egyes sérült, beteg gyermekek állapotán állatterápiákkal igyekeznek javítani, amelyeknek fontos szereplője lehet a kutya is. nem tudom te hogy vagy vele, de én halálesetről még nem hallottam...

Moderálásra küldöm 118. Apátfalvi** 2012.08.06. 16:36

115.

Sérült az nem vagyok és remélem te sem, mivel az előző hozzászólók egyike kifejtette már, hogy a kutya "húzza" a gazdáját, mivel szabad az út. A vakvezető kutyáknál ez így szokás.

Azon felül egy sötét szemüveges nőt látok, akinek egy hámon tartott kutyája van, amelynek nem látszik a másik oldala. Én ezt látom.

Amit a nyomorék bánki írt, egyáltalán nem biztos, hogy feltétlen szükségesek. De nem baj, rúgjátok még a magyar empátia szobrát, essetek neki nagykalapáccsal is! Én azért még próbálom azt propagálni, hogy a selejtes darabokat nem számítva a magyar egy empatikus, szeretetreméltó nép.


127 hozzászólás123456789... következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...