Délmagyar logó

2018. 08. 14. kedd - Marcell 22°C | 33°C Még több cikk.

Kilenc biciklit ellopott, és a panelajtó sem állította meg a szegedi férfit

Két férfi tört be egy szegedi panelba - egyikük berúgta az ajtót, és a rovásán nem csak a betörés volt.
Gyanúsítottként hallgattak ki a szegedi nyomozók egy helybéli férfit és társát, akik betörtek egy szegedi lakásba, ahonnan egyebek mellett mobiltelefonokat és ékszereket tulajdonítottak el. Egyikőjük korábban kilenc kerékpárt is ellopott.
A gyanú szerint a 42 éves Sz. Krisztián 2017. július 9-e és 13-a között egy panellakás ajtaját berúgta, majd oda bement és mobiltelefonokat, karórákat, ékszereket, valamint készpénzt lopott el. A férfi társával közösen értékesítette a vagyontárgyakat.
 

Ezek a biciklik azonban vélhetően nem azonosak azokkal, amelyeket – ahogy azt tegnapi lapunkban megírtuk – az elmúlt egy hétben loptak el Szegeden zárt tárolókból és udvarokból, lépcsőházakból és közterületekről. Úgy tudjuk, a most megtalált bicikliket regisztrálták a BikeSafe programban, így a rendőrség igyekszik megtalálni tulajdonosaikat.


A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának rendőrei őket előállították. Sz. Krisztián megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2017 júniusa és júliusa között 9 kerékpárt lopott el panelházak és társasházak tárolóiból.

A feltételezett elkövetők a kihallgatásuk során a bűncselekmények elkövetését elismerték. A kerékpárok jelentős részét a nyomozók lefoglalták. A gyanúsítottakkal szemben a Szegedi Rendőrkapitányságon lopás bűntette miatt indult eljárás. Sz. Krisztiánt a rendőrök őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására az illetékes ügyészségen - írta a police.hu.

A rendőrség felhívja a biciklitulajdonosok figyelmét, hogy a BikeSafe program segítségével az eltulajdonított kétkerekűek könnyebben azonosíthatóak. A Szegedi Rendőrkapitányság havonta tart ingyenes kerékpár-regisztrációt a kapitányság épületében.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megjavították, életveszélyes lett az út Sándorfalva és Szeged között

Szinte életveszélyessé vált az út Sándorfalva és Szeged között, miután a közútkezelő karbantartást… Tovább olvasom