Délmagyar logó

2017. 10. 22. vasárnap - Előd 10°C | 20°C Még több cikk.

Kilenc keresztgát a víz alatt Szegednél

A Tisza egyik legmélyebb pontja – mintegy tizenöt méter a mostani vízállásnál – Szegeden alakult ki. Épp amiatt mélyült ki annak idején ennyire, jó száz éve, mert sekélyebbé kívánták tenni a medret. Szintén ellentmondásosnak tűnik: a Tisza a szegedi partot „építi" s az újszegedit „rombolja" – holott ennek fordítva kellene lennie. Ember okozta ezt a paradoxont is – és ember hozhatja helyre.
Hogy az egész Tisza egyik legmélyebb, vagy talán épp legmélyebb pontja éppen Szegednél van, s nagyjából a belvárosi híd fölötti szakaszon, már elég sokan tudják. Azt azonban aligha tudják sokan, hogy miért.

Medertérkép

– Itt, a szegedi szűkületben is ugyanannyi víznek kell elférnie, mint másutt, ahol sokkal szélesebb a meder – mondja Keller Péter, az Atikövizig folyószabályozási ügyintézője. Régen is elég mély volt, ha nem is ennyire – teszi hozzá. Az 1900-as évek elején sekélyebbé kívánták tenni a medret: nem sokkal a híd fölött kilenc, a partra merőleges kőgátat helyeztek el a mélyben. Azzal az elgondolással, hogy a keresztgátak lelassítják az áramlást, lerakódik közöttük az iszap, s így a mélység fokozatosan feltöltődik. Csakhogy ennek pontosan a fordítottja következett be: amint egy-egy kőgáton átbukott a víz, az előtte lévő medret mélyíteni kezdte. Tehát minden korábbit felül-, pontosabban alulmúló mélységű „üstök", lyukak alakultak ki a keresztgátak között.

Egyébként pedig érvényesül a szabály: a kanyarok külső ívén, ahol partnak vágódik a sodrás, mélyíti a medret a folyó – így alakultak ki további, jó tíz-tizenöt méteres gödrök például a szentesi, a mindszenti kanyarban. A kanyarok belső ívén, ahol lelassul a víz, ott feltölti, tehát fokozatosan mélyül a meder.

Szabály és kivétel

Kis víznél is hajózható

Nagy víznél azt találgatják az emberek, meddig bírják a gátak – ilyenkor, kis víznél pedig azt latolgatják a partfalnál sétálva, vagy épp egy turistahajó fedélzetén: vajon meddig hajózható még a Tisza? Nos – mondja a folyószabályozási ügyintéző –, még a szegedi vízmérce szerinti kilencven centis vízmagasságnál is biztonságosan hajózható az alsó-tiszai szakasz, egészen Csongrádig, akár az ezer-ezerötszáz tonnás, óriás uszályok számára is. S a napokban 107 centit mutatott a szegedi mérce. Az is igaz, még mindig van hová süllyednie a vízállásnak, hiszen például 1946-ban akadt olyan időszak is, amikor – szintén a szegedi mércét véve alapul – mínusz 250 centi volt a vízszint. Ez utóbbi, rendkívül sekély víz azonban még a vajdasági, törökbecsei duzzasztó üzembe helyezése előtt jelentkezett, amikor egyébként is szélsőségesen száraz volt az időjárás. A mostani vízhozamok mellett még duzzasztatlan állapotban sem alakulna ki ennyire kis víz.  
Kivéve – ismét a szegedi szakaszt. Itt ebben az esetben is minden fordítva van. Szegednél – az említett szabály értelmében – a jobb partot kellene „rombolnia" a Tiszának, és a bal partot „építenie". Csakhogy ellenkezőleg történik: mint évről évre látjuk, a víz folyamatosan rakja le a hordalékot a Felső-Tisza parton, a partvédő mű számára káros iszapot teherautó-számra kell elhordani minden áradás után – a túloldalon pedig, a Laposnál szakadékos, meredek a part.

Sokak szerint a Bertalan híd pillérje marasztalja a bal partnál a sodrást – de nem ez, hanem a Maros-torkolat annak idején rosszul megépített osztóműve az igazi ok. A hosszan elnyúló osztómű úgy vezeti a Tiszába a Marost, hogy a két víztömeg a torkolat alatti, közös mederben is mintegy „egymás mellett" folyik, csak az országhatár közvetlen közelében, Gyálarétnél keveredve. A Maros gyorsabb vize kilométereken át ott marad az újszegedi partnál, távol tartva tőle a Tisza lassúbb vizét, mely így nem tudja itt letenni a hordalékot, s az kénytelen a szegedi partnál lerakódni. Persze a hídpilléreknek – a Bertalan és a Belvárosi hídénak egyaránt – is van valamelyes köze az újszegedi part meredekségéhez: a pillér előtt megtorpanó, mögötte meg fölgyorsuló sodrás hozzájárul a part rombolódásához, ám csak rövid szakaszon.

Nem keveredik a Marossal

– A mederpillérek mögött időről időre kövezéssel föl kell tölteni a medret. Ez történt az algyői híd esetében is, épp az idei tavaszon. Tíz uszálynyi követ raktak le; a mennyiséget jól érzékelteti, ha tudjuk, hogy egy uszályba 400 tonna kő fér – mondja a szakember. A kövezéseket időről időre meg kell ismételni, hiszen az előttük lévő szakasz folyamatosan mélyül, s a kövek a mélybe gördülnek.

Keller Péter már korábban is fölhívta a figyelmet, és most is ugyanígy vélekedik: a Maros-torkolat osztóművét vissza kellene bontani, így a víz nagyobb szögben érkezne a Tiszába, a két víz rögvest elkezdhetne keveredni. Ezt az is elősegítené, ha a torkolat s az új híd közti, túlságosan egyenes szakaszon víz alatti szabályozási művekkel kanyargósabbá tennék a folyást. És mi lenne az eredmény? Kevésbé rombolná a víz az újszegedi partot – újra lapos lehetne a Lapos –, s kevesebb hordalékot kellene a szegedi partról elhordani minden áradás után.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Sokan látogatják ilyenkor a szegedi Koch-gyűjteményt

Sokan látogatják ilyenkor, idegenforgalmi szezonban az Európa-hírű Koch Sándor-ásványgyűjteményt… Tovább olvasom