Délmagyar logó

2017. 07. 23. vasárnap - Lenke 22°C | 35°C Még több cikk.

Kiraboltak egy dorozsmai idős nénit

Kiraboltak egy 83 éves asszonyt Dorozsmán. Az egyedül élő B. M.-né háza belső szobájában, egy komód alsó fiókja alatt rejtegette több évig spórolt pénzét, amit a rablók magukkal vittek. A néni önszántából engedte be lakásába azt a két férfit, akik nem sokkal a nyugdíjat hozó postás után csengettek be hozzá és a nyugdíjintézet munkatársaiként mutatkoztak be.
Az idős asszony lélekben már megbocsátott a rablóknak. Fotó: Schmidt Andrea
Tizenkét éve él egyedül B. M.-né kiskundorozsmai házában. Férje halála után unokái nem is kérték, hogy költözzön hozzájuk: az emlékei odakötik. Hétfőn délelőtt két ismeretlen férfi csöngetett be, a nyugdíjintézet munkatársainak mondták magukat. Hogy a néni miért engedte be lakásába az idegeneket, arra maga sem tud válaszolni.
– Azt mondták, a nyugdíjemelésekről hoztak tájékoztatót és szeretnének bejönni. Nem gondoltam semmi rosszra. Körülbelül húsz perccel azelőtt hozta a postás a nyugdíjamat, azt hittem összefügg a két dolog. Miután bejöttek a lakásba, jutott eszembe, hogy elkérjem az igazolványukat, mert rossz érzésem támadt. Ekkor az alacsonyabbik rám kiáltott, hogy meg ne mozduljak, másikuk pedig egyből a belső szobába ment. Ekkor már tudtam, hogy nagy a baj és csak azon imádkoztam, nehogy bántsanak – meséli.

A néni tehetetlenül nézte végig, hogy amíg az alacsonyabb, sötétebb bőrű férfi elállja a lakás bejáratát, addig társa felforgatja a szekrények fiókjait. A férfiak közel húsz percig kutattak, végül a belső szoba komódjának alsó fiókja alatt megtaláltak kétszázhúszezer forintot. Ennyi volt a néni több év alatt összespórolt pénze – a rablók az utolsó fillérig magukkal vitték. – Mindig is itthon tartottam a pénzem nagy részét, hiszen hónap elején sok számlát kell kifizetnem. Az orvos és a gyógyszerek is sokba kerülnek. Ahhoz pedig már gyenge vagyok, hogy mindennap a postára járjak ha éppen szükségem van néhány forintra – ad magyarázatot B. M.-né, miért tartott ennyi pénzt a lakásában.

Az ürügy

Jól öltözött férfiak vagy nők felkeresnek idős embereket azzal az ürüggyel, hogy a nyugdíjintézettől, az egyháztól, az önkormányzattól vagy valamilyen segélyszervezettől jöttek, és virágot, ajándékot hoztak. A tapasztalatok szerint sokan beengedik őket, ahol vagy egy újabb kitalált történettel terelik el az idősek figyelmét vagy támadólag lépnek fel velük szemben. A Szegedi Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy idegent a lakásba soha ne engedjenek be, így nem kerülhetnek kiszolgáltatott helyzetbe, ahonnan nincs visszaút. Kérik, amennyiben postást kifigyelő, gyanús egyénekre lesznek figyelmesek, akkor azonnal tárcsázzák az ingyenesen hívható 107 vagy 112-es segélyhívószámokat.

 
A rablókat a pénzen kívül más nem érdekelte. A keresgélés közben a férfiak sem egymáshoz, sem a nénihez nem szóltak, s miután megtalálták a pénzt, sietve távoztak. – Ezután kocsiajtó csapódást majd motorzúgást hallottam – mondja a néni, aki sokkot kapott a félelemtől: a rablók távozása után sem hozzátartozóit, sem a rendőrséget nem volt képes értesíteni. Csak több órával a rablás után hívta fel testvé-
rét és unokáit, akik értesítették a rendőrséget.

– Hálát mondok Istennek, hogy adott annyi bölcsességet: tudjam, hogy csendben kell maradnom. Ha elkezdek kiáltozni vagy a telefon után nyúlni, talán meg is ölnek – meséli, miközben ujjaival rózsafüzért morzsolgat. Az idős asszonyban nincsen harag támadói iránt. Szeretné, ha a rendőrség elkapná őket és találkozni sem félne velük. – A szemükbe néznék és megmondanám nekik, szedjék össze magukat. Próbáljanak emberhez méltó életet élni. Hogy voltak képesek egy 83 éves, beteg asszonyt lelkileg megnyomorítani?

Az idős asszony szeretné, ha mások is okulnának példáján. – Még nem volt erőm felkeresni a szomszédokat, hogy elmondjam nekik: soha, senkinek ne nyissanak ajtót, csak akkor ha személyesen is ismerik az illetőt. Hozzáteszi: nincs mit szégyellnie a történteken, de teljes nevét nem akarja viszontlátni az újságokban. – E nélkül is tudja már mindenki, mi történt velem. A rossz hír futva mén, a jó hír, ha viszik se – mondja szomorúan.

Kiss Gábor Gergő

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Somodi Sándor: Hol van a borban az igazság?

Szinte nem akadt olyan év a hegyközségek megalakulása óta elmúlt évtizedben, amikor ne változott… Tovább olvasom