![]() |
| A Jobbik lemondott szóvivője csak lapunknak nyilatkozott. Fotó: DM/DV |
most látom, hogy moderáltak, pedig amit én írtam, az semmi a cikkhez képest. Konkrétan arról van szó, hogy x párt y elnöke gyerekkorában balkézzel játszott a kukijával (így jó, moderátorkám?) és most mégis ilyen-olyan posztot tölt be. K. Mod. jelzem az onanizálás abszolute elfogadott, sőt orvosi kifejezés. Érdekes, ettől fölháborodtok, melegházasság lehet, nyilvános téren, fölvonuláson smacizni egyneműeknek már szinte kötelező és tiszteletre-méltó (?) amit én írtam, azt meg ki kell moderálni? Röhej. Akkor már lett volna annyi a sapkád alatt, hogy az egészet ne közöld le, így ugyanis semmi értelme sincs. Olyan Délmagyaros. Brrrrrrrrrrrrrr...
stílusoson.
88. Az nevet, aki utoljára nevet, emlékezz szálasira ;)
95. hozzászólás skid 2010.03.22. 15:42
Annyira birom, amikor nekiesnek a Jobbiknak. Egy olyan pártnak, aki még nem is volt hatalmon, nem is ártott még az országnak.
Ártott, többet mint azt lehetne, de elmúlik.
Aki a Jobbikot támogatja <moderálva> Ahogy azok a maszop-szadeszék is. A fontolva haladás az egyetlen gyógyszer, amibe belefér a korrekt bírói elszámoltatás is a kárt okozóknak!
Nézd meg a jobbik ún. "programját" és a többi
megnyilvánulásait! csodálkozol, hogy nekiesnek?
Komolyan gondolod, hogy felelősen gondolkodó
ember "ezekre" szavaz majd ?
Annyira birom, amikor nekiesnek a Jobbiknak. Egy olyan pártnak, aki még nem is volt hatalmon, nem is ártott még az országnak. Közben meg az összes mostani párt így vagy úgy de tönkretette az országot. Szétlopták.
Érdekes dolog.
Mindig a Fideszre szavaztam, de azért most a Jobbikra adom a voksot. Jöjjenek, mutassák meg, mit tudnak.
A többi már bizonyított illetve nem bizonyított.
86. hsz
Flexsnake! Milyen pártra nem szabad szavazni? Gondolom figyelted az elmúlt néhány év/hét politikai eseményeit: Hagyó, Demszky, Pintér, Kolompár, Gyurcsány stb.stb.stb...Ezek a személyek számodra hiteles emberek? Ezek a mentelmi joguk mögé bújó/bújtatott élősködők? Nem a JOBBIK védelmében írom, de ezt az országot a mindenkori kormányok tették tönkre (FIDESZ, MSZP, SZDSZ, MDF, különösen a kezdet-kezdetén az MDF!). Mitől rosszabb a JOBBIK a többi pártnál? Demagóg, hazudozó párt? Melyik párt nem az ma?
Kolompár Orbán most is indul a választosokon, pedig nyomoznak ellene, Hagyó nem mondott le a mentelmi jogáról! Ez nem zavar?
Király András meg mi a fenét gondolt? Hogy nem fogják majd ellene felhasználni ezeket a fotókat a kampány során? hahahahahahaha Hülye gyerek! :)))))))))
gondolom a sztárolás következő lépése az lesz, hogy Király András is kiadja CD-n a videóit, amelyet 1000 Ft-ért meg lehet majd vásárolni...
Kedves 89,csak sajnálni tudlak azért,hogy csukott szemmel jársz,és nem is akarod kinyitni,de ez legyen a te problémád.Sajnos az a siralmas ami ebben az országban most folyik,nem a remény,hogy bízom a jobb jövőben.De hát te csak jobban tudod,mert te úgy is mindenkinél okosabb vagy mindenkinél,nem is tudom miért nem indultál a képviselő választáson.Azért szebb jövőt neked is,és szép napokat.
Hülyeséget csinált és lemondott. Példaértékű volt a döntése! Hány politika vezető csinált hülyeséget és nem volt arra képes hogy lemondjon!
Aki Királyt kritizálja, javaslom előbb tükörbe nézzen!
hirdetés
