Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

Király Leventét köszönti a társulat

A Szegedi Nemzeti Színház egykori és mai művészei ma este 7 órától Toronykőy Attila rendezésében a kisszínházban gálaesttel köszöntik a 70. születésnapját holnap ünneplő Király Leventét, a Nemzet Színészét.
A Szegedi Nemzeti Színház egykori és mai művészei ma este 7 órától Toronykőy Attila rendezésében a kisszínházban gálaesttel köszöntik a 70. születésnapját holnap ünneplő Király Leventét, a Nemzet Színészét. Szeged Kossuth-díjas színészkirályának legkedvesebb játszótársai közül arra kértünk néhány népszerű művészt, mondják el, milyen emlékeket őriznek róla, szerintük mi Király Levente titka.

– Amikor Király Levente Szegedre szerződött, én még tinédzser voltam. A nővéremmel figyeltük az alakításait, és el voltunk ragadtatva tőle. A színház tánckarában kezdtem a pályám, majd 17 évesen Stázi szerepében ugrottam be a Csárdáskirálynőbe, amiben Levente volt Bóni gróf – meséli Kovács Zsuzsa, aki Szegedről indulva lett az Operettszínház sztárja. – Levente mindenben segített. Figyelmeztetett, hogy soha ne utánozzak senkit, mindig a helyzetekből induljak ki. Gondoljak arra, hogyan viselkednék, ha hasonló szituációba kerülnék. Noha színészek voltak a szüleim, és édesapámtól is kaptam segítséget, mégis Levente tanácsai maradtak meg bennem. A Tévedések vígjátékától a Pompadourig Szegeden vele játszottam a legtöbb darabban. Egyedülálló a magyar színházi életben, hogy mindvégig hű maradt ahhoz a színházhoz, ahol a pályáját kezdte. Óriási színészi-emberi tisztaság jellemzi, sohasem volt benne karriervágy, mégis megkapta a két legnagyobb elismerést, amit magyar színész megkaphat.

Nem faksznizik

Zsótér Sándor Kossuth-díjas rendező egyetlen mondatba sűrítve kívánta elmondani a lényeget: – Azért szeretem Király Leventét, mert nem faksznizik, a dologgal foglalkozik, mert nem kell neki magával foglalkoznia; merthogy ő van – teljes súlyával.

– Hiányzott nekem az a játékstílus, amit a főiskolán az osztálytársaimmal – hála Szinetár Miklósnak – képviseltünk. Leventével a főiskolán már szemvillanásból is értettük egymást. Fantasztikus élmény, hogy sok évtized múltán megadatott nekünk, hogy a Kopogós römiben újra találkozzunk – mondja a régi-új játszótárs, Pásztor Erzsi. – Az egy stílusú közös játékot mindig meghálálja a közönség, ezt éreztem Szegeden is a Kopogós römiben. Elsírtam magam örömömben, amikor otthon meghallottam, hogy a Nemzet Színészévé választották Leventét. Bizony Budapesten nem nagyon ismerték, sok embernek nekem kellett elmagyaráznom, hogy méltán kapta meg a díjat. Határozottan helyreraktam a kétkedőket! Ha valaki megérdemelte, ő igencsak megérdemelte!

– Levente a legkedvesebb színpadi partnerem. 1979-ben játszottuk Gorkij Zikovék című darabját, amiben szerelmes partnerek voltunk. Mindkettőnknek jó szerepünk volt, nagyon szerettük azt a produkciót, már akkor csodálatos volt egymással játszani – árulja el Fekete Gizi, és hozzáteszi: – 2006 őszétől újra szerelmes duettet énekelhetünk a kisszínház színpadán férj és feleségként a Csaó Bambínóban. Amikor megyek a színház folyosóján vagy a színfalak mögött, egyszerűen jó tudni, hogy Levente is ott van. Fél szavakból is értjük már egymást. Sokan kicsit lesajnálóan azt gondolják rólunk, hogy vidéki színészként csak másodvonalbeliek lehetünk. Én sohasem tudtam ezt elfogadni. Úgy érzem, Levente kivételes pályafutásával visszaadta a vidéken játszó színészek szakmai becsületét, megmutatta, hogy nem csak Pesten lehet országos hírnévre, elismertségre szert tenni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kétharmaddal kevesebb rezidens

Az Egészségügyi Minisztérium azt tervezi: 2008-tól önköltségessé teszi a szakorvosi végzettséghez… Tovább olvasom