Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Király Zoltán a rendszerváltásról és a politikáról

Szeged - Magyar politikus talán soha nem volt olyan népszerű, mint Király Zoltán. A rendszerváltás összekapcsolódott a nevével, az 1985-ös országgyűlési választásokon szembe mert szállni a rettegett Komócsin Mihállyal, és legyőzte.
1988-ban negyedmagával kizárták az MSZMP-ből. Azokban az években az emberek a tenyerükön hordozták. A ma már a fővárosban élő szegedi újságíró 1994-ig az első vonalban politizált. Jelenleg hivatalnok. Kíváncsiak voltunk, hogyan emlékszik vissza a ma már „elfelejtett" politikusokra és a rendszerváltás környékén zajló eseményekre.

1985: választások

– A szocialista demokrácia szélesítése jegyében módosított választójogi törvény (1983) kötelezővé tette a kettős jelölést, s az elvtársak ezzel ki is engedték a demokrácia szellemét a palackból. Nem hiszem, hogy számoltak a következménnyel, maguk és a rendszerük bukásával.

1988: az MSZMP „megszabadul" négy tagjától, köztük Király Zoltántól

– A „négyek bandája" tagjait a pártvezetés tudatosan választotta ki a gondolkodó értelmiség köréből – reformközgazdász, jogász-politológus, irodalmár, újságíró –, hogy üzenjen nekik: coki! Ám ezzel azt érték el, hogy nemcsak a társadalom széles köre, de a saját párttagjaik döntő többségének egyet nem értését, haragját váltották ki, és tettre késztették őket. A négyek kizárása – hatása miatt – a rendszerváltozási folyamat forráspontja lett.

Grósz Károly

– Ő átmenet volt a Kádár-rendszer és a rendszerváltozást előkészítő utolsó „szocialista rendi" miniszterelnök, Németh Miklós között. Átmeneti mivoltát jelzi, hogy ugyan elfogadta az általam – még négy képviselő egyetértésével – előterjesztett javaslatot a Letelepedési Alap létrehozására, ami megalapozta, hogy a Ceausescu-diktatúra elől menekülő romániai magyarokat ne kelljen visszatoloncolni, de ennek bejelentését jól eldugták az 1986-os költségvetés zárszámadásáról szóló parlamenti vita legvégére, a miniszteri összefoglaló utolsó bekezdéseként. Minden részleges konstruktivitása ellenére is úgy hiszem, hogy Grósz Károly egyszerűen képtelen volt fölfogni a rendszerváltozás bekövetkeztét.

Pozsgay Imre

– Együtt voltunk ott 1987 szeptemberében a lakiteleki sátorban, utána is sokszor találkoztam vele, még HNF-főtitkárként, azután államminiszterként. Ő a rendszerváltozás valóságos, és nem akár utólag is „csinált" alakja. Az akkor még csak sunnyogókkal, későbbi és mai „hősökkel" szemben ő valóságos résztvevője, erjesztője volt a változásnak. Nem is lett belőle sem milliárdos, sem mai politikai potentát, s megmaradt embernek ebben a mai embertelenségben is. Mint televíziós újságíró külön tiszteltem benne, hogy akár szónokolt, akár szakmai beszédet mondott, élőszóban is „nyomdakészen" fogalmazott.

Szűrös Mátyás

– Amikor 1989. október 23-án, a parlamenti balkonról kikiáltotta a harmadik köztársaságot, ott álltam vele szemben, lenn a tér közepén. Több százezer emberrel együtt. Nem hiszem, hogy bármelyikünk is elfelejtené azt a napot, percet, pillanatot, azt az érzést, hangulatot. Felemelő volt.

Archív kép Király Zoltánról még a politikusi múltból
Archív kép Király Zoltánról még a politikusi múltból

Komócsin Mihály

– 1985-ben ő volt „a" jelölt. Állítólag hosszú órákon át nem merték megmondani neki, hogy nem ő győzött az első fordulóban. Amikor megválasztott képviselő lettem, felkerestem a lakásán. Hellyel kínált, majd hozott egy kistányért, rajta egy szép nagy almával, mellette egy hámozó késsel. Megnéztem a kést, és beleharaptam az almába.

Választások régen

– Fogalmam sincs, milyen volt, hogyan zajlott. Én egyetlen választáson vettem részt, az 1967-es tanácsin. Azért, mert akkor voltam elsőéves katona a Nyírségben, s akkor éppen árvízvédelemre rendeltek bennünket Fehérgyarmat környékére. Két homokzsákolás között pedig szavazni parancsoltak bennünket. Megtettem.

...és a közelmúltban

– 1985-től mindig, minden szintű választáson ott voltam, szavaztam, mert valóban választhattam. Igaz, először a 2004-es uniós, illetve azt követően a 2006-os honi parlamenti választáson éreztem, hogy az én szavazatomnak is súlya, eredménye van.

Politizálás rendszerváltás előtt

– Voltam „fizetett forradalmár" hét évig, megyei kulturális felelősként, viszont nyugodtan hozzáteszem, hogy abbéli tevékenységem meghatározó része a népművelői volt. Munkatársként több éven át „megtagadtam" a belépést a pártba, mígnem a legjobb barátom azt mondta: „A kerítésen kívülről könnyű és hiábavaló kiabálni. Ha változtatni akarsz, csak belülről tudsz." Nos beléptem, és soha nem hallgattam el a véleményem. Ez a politizálás vezetett el 1985-höz, 1989–1990-hez.

...és után

– Még vitt a lendület, a hit, hogy jól csináltuk azt, amit csináltunk. Ugyanakkor az 1990 tavaszi paktum tudatta velem, hogy itt a demokrácia mégis csak körítés, a talpalávalót a még éppen csak régi elvtársak és az egészen új urak húzzák, a „talpasok" számára nem osztanak lapot. A köztársasági elnök közvetlen választásáról tartandó népszavazási kezdeményezésem „vérbefojtása" is ezt igazolta, no meg az akkor elkezdődött és máig folytatódó rabló privatizáció is. Úgyhogy talán törvényszerű is, hogy kikoptam a politikából.

MDF

– Már említettem, ott voltam a lakiteleki sátorban, s magam is vidéki, népben, nemzetben gondolkodó, a hagyományokat tisztelő értelmiségiként szinte természetesen kötődtem az MDF-hez, igaz, nem léptem be a pártba. Azután a négy kormányzati évében végigkísérhettem a paktum miatti vergődését, a privatizációs folyamatok kezelésében mutatkozó tehetetlenségét, és néhány oda tartozó ügyeskedését is. Az akkori bukásából az utóbbi években kezd fölocsúdni és egyre inkább magára találni a párt.

Független képviselőség

– Ma már értelmezhetetlen. Legalábbis abból a szempontból, hogy valaki függetlenként induljon a választáson. A másik vetületében, tudniillik, hogy a képviselő a frakción belül megőrizhesse az önálló gondolkodó mivoltát, szintén, mivel nyomasztó fegyelem uralja a frakciókat. Úgy látom, egyelőre sehol sem találták meg azt a középutat, ahol a függetlenség és az ellenzéki vagy kormányzati eredményesség is érvényesülhessen.

Államfői álmok

– Álmomban sem voltak. Igaz, az 1989-es úgynevezett négyigenes népszavazást megelőzően az MSZDP-nek majdnem elnökjelölt-jelöltje lettem, de ez annyiban is maradt.

Politika

– Hogy Moldovát idézzem: Akit a mozdony füstje megcsapott..., no de oly' sok ocsmányság, ármány, hatalomvágy, pitiánerség van az elmúlt 18 esztendő politizálásában, hogy nagyon meggondolnám, hogy ismét műveljem-e. Persze tudom, soha nem szabad azt mondani, hogy soha.

Népszerűség

– Nagyon jó érzés. No és múlandó. Akiről viszont megérzi a közvélemény nagyobb része a politikai tisztességet, azt évtizedek múltán sem feledi.

Antall József, Boross Péter, Horn Gyula

– Passz.

Titkosszolgálatok, megfigyelés, házkutatás, III/III

– Arról már korábban tudtam, hogy „valamiféle" megfigyelésnek alanya voltam, de arról, hogy még a szegedi lakásomban is kutattak, azt épp a Délmagyarországban olvastam. Fütyültem rájuk, mert ha valaki figyelmeztetett is a lehetőségére, azt mondtam: én nyilvánosan mondom a magamét, nyilvánosan cselekszem, nem olyan sunyi módon, mint ők, másfelől meg ezen az alapon ki se lépjek az utcára, mert a fejemre eshet egy tégla.

Raffay Ernő

– Passz.

Üzleti élet, üzleti világ

– Nem volt, nincs, s már nem is lesz érzékem az üzlethez. Nem arra áll az agyam. Persze visszatekintve az elmúlt két évtizedre, s látva, kikből hogyan lett milliomos vagy milliárdos üzletember, nem is bánom, hogy ilyen vagyok. Maradok tehát tisztes létben élő üzletietlen, de az biztos, esténként nyugodtan hajthatom álomra a fejem.

Család

– Nagycsaládban nőttem fel, és én is többgyermekes apa vagyok. Igaz, két házasság révén. A két felnőtt lányom által pedig már három unokám van. Biztos vagyok abban, hogy még gyarapodni fogunk. Ott van a két kamasz fiam is, no meg én sem adtam fel mindent, hiszen édesapám hatvanéves volt, amikor én a világra jöttem.

Munka

– Immár nyolc esztendeje hivatali. Sosem gondoltam volna, különösen újságíróként nem, hogy valaha is az általam mindig ostorozott bürokrácia része leszek. Ostoba bürokraták ma is vannak, ám úgy látom, egyre többen olyanok is, akik a jogszabályokat nem a saját kishatalmuk felmutatására, hanem a társadalom működésének hatékonyabbá tétele érdekében alkalmazzák.

Újságírás, televíziózás

– Már csak szép emlék. Igaz, mostanság, hogy a fiaim felcseperedtek, akár dolgozhatnék újságíróként is, a napi munkaidőm után, de nem tehetem. A hivatal fura urának állásfoglalása szerint ugyanis a televíziós munkám nem lenne méltó a tisztviselőséghez. Lelke rajta.

Első és az utolsó parlamenti felszólalás

– Az elsőre nagyon emlékszem, előbb mégsem a felszólalást említeném, hanem az azt megelőző „felszólást", amely a parlamenti adminisztráció akkori főnöke szájából hangzott el, amikor felhívta telefonon az Országgyűlés elnökét. Így hangzott: „Itt van Király Zoltán szegedi képviselő, hozzá akar szólni. Mit csináljunk?" A felszólalásom pedig az ötéves tervtörvény vitájához kapcsolódott. Az utolsóra viszont már nem emlékszem.

Utcai tüntetés

– Az utca számomra a közlekedés tere. A Bős–Nagymaros tüntetésen sem szóltam ellene vagy mellette, mert akkor is úgy gondoltam, nekem a parlamentben kell elmondanom a véleményemet, érveimet és ellenérveimet, s ott kell voksolnom, nem pedig az utcán. Inkább csatázom érvek, mint Molotov-koktélok vagy gumibotok ellenében.

A négyek bandája

1988. április 9. Népszabadság, 4. oldal: Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottság határozata címmel megjelent cikk „foglalkozott" négy MSZMP-tag kizárásával: „Az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottság pártfegyelmi eljárást folytatott Bíró Zoltán, az Országos Széchényi Könyvtár főmunkatársa, dr. Bihari Mihály, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanára, Király Zoltán, az MTV szegedi körzeti stúdiójának szerkesztő-riportere és dr. Lengyel László, a Pénzügykutató Rt. tudományos főmunkatársa ügyében. A KEB megállapította, hogy nevezett párttagok több alapvető kérdésben a párt politikájától eltérő nézeteket képviselnek, s ezeket különböző párton kívüli fórumon huzamosabb idő óta hangoztatják, terjesztik. A párt szervezeti szabályzatát önkényesen értelmezik, nem fogadják el a párt belső rendjére vonatkozó elveket, megsértik a pártfegyelmet, ártanak a pártegységnek. A KEB tevékenységük és magatartásuk miatt Bíró Zoltánt, Bihari Mihályt, Király Zoltánt és Lengyel Lászlót kizárta a párttagok sorából." A négyek bűne egyébként az volt, hogy változásokat követeltek, ellenzéki gyűléseken vetek részt, szabadon beszéltek. Királyéknak egy évvel később felajánlották a visszatérés lehetőségét, de egyikük sem az MSZMP-ben folytatta politikai pályafutását.

Kirúgás utáni első mondatok

Király Zoltán: „Formai dolognak tartom, hogy kizártak a pártból. Lehet, hogy kicsit patetikusan hangzik, de úgy érzem, ettől függetlenül is, párton kívüli kommunista vagyok. Annyiban érzem hátrányban magamat, hogy pártfórumokon nem mondhatom el a véleményemet."

Lengyel László: „Azon a napon, amikor a titkárság bejelentette, hogy ki fognak zárni, lent a kapuban már várt rám Király Zoli, aki szokásos barátságos mosolyával azt mondta, hogy megvártalak, mert gondoltam, hogy esetleg szomorú leszel, ha kizárnak, és elkísérlek. De látszott, hogy egyáltalán nem gondolja komolyan. Mire én mondtam neki, hogy most ugyan nem vagyok szomorú, de elkísérhet nyugodtan, mert ki vagyok zárva. Nem akarta elhinni."

Bihari Mihály: „A kommüniké április 9-én, szombaton jelent meg a Népszabadságban. Én aznap jöttem meg Hamburgból, egy konferenciáról, és amikor hazamentem, akkor mondta a feleségem, hogy benne vagyunk az újságban, és hogy kizártak a pártból."

Bíró Zoltán: „Kérdéseket tettek fel, és arra kértek, hogy válaszoljak rájuk. A négyórás beszélgetés során sok minden szóba került. A vita során megkérdezték, hogy mit képzelek erről a pártról, annak a jövőjéről. Milyennek képzelem a pártot a jövőben? Miféle pártot képzelek én el? Erre azt mondtam, hogy a pártnak a mai állapota, szervezete, a párt és a társadalom viszonya így nem tartható. Ezért úgy gondolom, vagy valóságos néppárttá tud alakulni ez a párt, tehát lényegében valamiféle népfrontos jelleget ölt, és háttérbe szorítja az ideológiai párt jellegét, vagy ha ez nem megy, akkor nincs más mód, mint a többpártrendszer."

Húsz év után

Bihari Mihály alapító tagja volt az MDF-nek, 1988-ban a Magyarországi Szociáldemokrata Párt körül tűnt fel, 1994-ben pártonkívüliként, az MSZP támogatásával került be a parlamentbe, 1999-től alkotmánybíró, ma a testület elnöke. 2005-ben neve köztársaságielnök-jelöltként is felmerült.

Bíró Zoltán az MDF alapítója, első elnöke, később a párt ügyvivője. 1990-ben szűnt meg MDF-tagsága. Csatlakozott a Pozsay Imre-féle Nemzeti Demokrata Szövetséghez, ahol társelnök lett.

Király Zoltán 1990-ben az MDF támogatásával lett újra országgyűlési képviselő, 1994-ben a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1998-ban az MSZP jelöltjeként nem került a parlamentbe. A kilencvenes években sportboltot nyitott Szegeden, 1993-ban a Demokratikus Charta szóvivője volt. Jelenleg köztisztviselő.

Lengyel László kizárása után nem választott magának pártot, szakított a politikusi pályával. Most is ugyanott dolgozik, mint húsz éve, jelenleg a Pénzügykutató Rt. elnök-vezérigazgatója.

Olvasóink írták

  • 1. pol-pot-pol-pot-pol-pot 2008. április 20. 15:38
    „Érdekes volt Királyzolival emlékezni!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fieszta a Fiestával a szegedi Mars téren

Szeged - Április 25-én, pénteken a "Lehet, hogy álom" című lemezüket bemutató koncerttel érkeznek a Fiestás fiúk Szegedre. Tovább olvasom