Délmagyar logó

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 17°C | 31°C Még több cikk.

Kis bevétel, nagy reklám: alig jelentkezett vendéglő a torkos csütörtökre

Csongrád megye - Idén február 19-én lesz torkos csütörtök, amikor fél áron lehet jóllakni a vendéglőkben. Eddig még csak 13 vendéglátóhely regisztrált a megyéből.
– Egy hotel éttermének, a hírnevének jót tesz, ha megismerik az emberek. Hiszen egyéb alkalmakkor, ha vendéglőt keresnek, nem egy szállodára gondolnak elsősorban – mondta Vezekényi Péter, a Novotel Szeged igazgatója. – A torkos csütörtök nem a haszonról szól, inkább reklámfogás: fontos, hogy az emberek jókat egyenek, jól érezzék magukat nálunk, és sokáig erre emlékezzenek.

A Novotel tavaly is rajta volt a szegedi vendéglátóhelyek listáján, amelyek regisztrálták magukat a torkos csütörtökre a Magyar Turizmus Zrt. honlapján. Egy évvel ezelőtt Szegeden 12, a megye többi településén 9, összesen 21 vendéglő vett részt az országos féláras gasztronómiai akcióban. Ez kevés ahhoz képest, hogy 2010-ben és 2012-ben is 28 helyen lehetett torkoskodni. Idén február 19. a torkos csütörtök napja: eddig 13Csongrád megyei étterem nevét találtuk meg a listán: Kertvendéglő (Csongrád), Garden Étterem és Söröző, Glorius Étterem és Kávéház (Makó), Galéria Kávéház és Étterem, Pano Sport Pub (Szentes), Novotel Szeged Café Tisza Étterem, Mojo Club Pub & Restaruant, Pizza e Pasta, Rio Pizza&Grill, Kastélykert Fogadó, Potyka Étterem, Halácsi Kúria (Szeged), Jóbarát Vendéglő (Zsombó).

A torkos csütörtökön szinte garantált a telt ház a vendéglőkben. Illusztráció: Segesvári Csaba
A torkos csütörtökön szinte garantált a telt ház a vendéglőkben. Illusztráció: Segesvári Csaba

– A torkos csütörtöknek reklámértéke van, mindig telt házat hoz, idén is várjuk a vendégeket – mondta Gyorgyevity Drágán, a Mojo tulajdonosa. – Az érdeklődőknek e-mailben elküldjük az étlapot, így előre felkészülhetnek, mit szeretnének enni. Sajnos régi tapasztalat, hogy azok közül, akik a torkos csütörtökön nálunk vendégeskednek, kevesen jönnek vissza máskor is.

Néphagyomány

A húsvétot megelőző, vízkereszttől hamvazószerdáig tartó, váltakozó hosszúságú farsangi időszak népszokásai közé tartozik a „farsang farkát", azaz a végét jelentő 3 nap: a húshagyókedd, a hamvazószerda és a torkos csütörtök. A torkos csütörtökön annak ellenére is szabad volt húst fogyasztani, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazószerdát követően ünnepeljük. Sőt az ország több területén kötelező volt a csütörtöki torkoskodás, hogy elfogyjon a farsangi maradék.

A csak hétvégeken nyitva tartó Halácsi Kúria és Rendezvényház üzemeltetője, Szabó László szerint a torkos csütörtök is egy étterem piacra való bevezetésének módszere. Úgy érzi, a farsangi szezon nagy napjával kedvezményt adhat azoknak a régi törzsvendégeknek, akik náluk rendezik a családi ünnepeiket.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tízezrekbe kerülhet az infuenza egy családnak

Tovább nőtt az influenzások száma a megyében, a legtöbb beteg Szentesen van. Tovább olvasom