Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 20°C Még több cikk.

Kistelek kimaradt a megyegyűlésből

Csongrád megye - 12 fideszes, 6 szocialista és 2 jobbikos képviselő alkotja az új megyei közgyűlést – amelybe Kistelek térségéből egy politikus sem jutott be. Az alakuló ülést október 13-án tartják.
Az új megyei közgyűlés 20 tagjából 13 a korábbi testületben is dolgozott, a Fidesz–KDNP-nél 12 képviselőből 8: a vásárhelyi Ádók János, a mórahalmi Csányi László, az algyői Gonda János, a szentesi Kovács János, a domaszéki Magyar Anna, a vásárhelyi Ozgyin Mihály, a csongrádi Pap Gabriella és a szegedi Zakar Péter. Az MSZP csapatában a makói Buzás Péter és Gazdag János, az algyői Piri József, a deszki Simicz József és a szentesi Szirbik Imre szintén régi motoros. Az újak közül Dobák Lászlóné (Fidesz–KDNP) a szőregi Csodaszarvas Polgári Kör révén ismerős a közéletben, Gémes László Szegvár polgármestereként, Mágori András József és Orbán Imre makói politikus. A Jobbik két képviselője, Toroczkai László és Tóth Péter is szegedi, az MSZP-s Bedő Tamás pedig eddig Csongrád polgármestere volt.

A pártok mellett listát állító két makói civilszervezet nem jutott mandátumhoz – ám Makónak így is elég erős a képviselete a 4 fő révén, hiszen Szentest és kistérségét 3, Csongrádot 2 fő képviseli, ugyanennyi a homokháti településeket is. Egyetlen kisteleki vagy környékbeli képviselő sem jutott be viszont a megyegyűlésbe, pedig Kisteleken az idősek otthona, Ópusztaszeren pedig az emlékpark és a pszichiátriai otthon révén fontos intézményeket tart fönn a megye.

Az ünnepélyes alakuló ülést Kovalcsik Andrea főjegyző tájékoztatása szerint október 13-án, szerdán 10 órára hívják össze, és a korelnök, vagyis a legidősebb képviselő vezeti – Simicz Józsefre vár ez a feladat – az új elnök megválasztásáig. A Fidesz–KDNP listáját Magyar Anna, az eddigi elnök vezette, így meglepetés lenne, ha nem választanák újra. Úgy tudjuk, a megyei közgyűlés módosítani fogja az SZMSZ-t, és két alelnököt választ: egyet a képviselők közül és egyet kívülről. Személyükről még nincs információnk.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tévhitek a mérgezésekről

Nem újdonság: a kicsi gyerekek meglepően találékonyak, ha testi épségük veszélyeztetéséről van szó. Mindig kiszúrják, hogy mi az, amit szabad és mi az, amit nem. Tovább olvasom