Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Kit választunk, kit nem

Ami kisgazdaként és függetlenként nem sikerült, talán az MDF–ESZE színeiben elérhetővé válik Balázsfi Lajosnénak, aki nyolc éve szeretne önkormányzati képviselő lenni. A képviselői helyet persze vadonatúj politikusok is szeretnék megszerezni: a huszonöt szegedi választókerületből tizenegyben teljesen mások a négy évvel ezelőtti nyertesek kihívói, mint akkor. Másutt folytatódnak a 2002-ben megkezdett csatározások.
Szavazatunk dönt. Illusztráció: Tésik Attila
A dorozsmai Balázsfi Lajosné még soha nem volt képviselő a szegedi közgyűlésben. Mégsem adja fel, immár nyolc éve próbálkozik rendületlenül, hogy a 17-es választókerületben végre az ő neve mellé kerüljön a legtöbb iksz.

A politikusnő 1998-ban a Független Kisgazdapárt színeiben tizenegy induló közül 111 szavazattal a megtisztelő ötödik helyen végzett. Négy éve, immár függetlenként, hatvanheten adták rá voksukat. Ez ismét az ötödik helyhez volt elég, igaz 2002-ben csak heten szálltak versenybe a mandátumért. Balázsfi Lajosné – immár az MDF–Együtt Szegedért Egyesület jelöltjeként – vasárnap ismét megméretteti magát. – Én itt élek Dorozsmán, de az elmúlt években nem történt semmi változás. Nem alakulnak jól a dolgok – beszélt a változás szükségességéről az asszony, aki a Magyar Vidék Országos 56-os szövetség elnöke is. – Akkor sem történik semmi baj, ha most sem nyerek. 1946-ban születtem, minket nem arra neveltek, hogy az embernek el kell csüggednie, ha valami nem sikerül neki – magyarázta.

Kerületcsere

Érdekes megemlíteni a belvárosi 11-es számú választókerületet, ahol négy éve MSZDP–Centrum–SZDSZ támogatással a szocialista Tóth Károly jutott mandátumhoz, mindössze hatvanhárom szavazattal előzve meg az MDF–Fidesz–MKDSZ jelöltjét, Berekné Petri Ildikót. Mivel a MDF-es politikus azóta elköltözött Szegedről, a jobboldal jelöltje a 2006-os választásokon Polner Eörs, aki négy éve még a 19-es választókörzetben mérette meg magát, ahol a szocialista színekben induló és a képviselői mandátumot megszerző Kónya Gábornál 1021 szavazattal kapott kevesebbet. Kerületcserét nemcsak Polner, egy másik fideszes politikus is végrehajtott: négy évvel ezelőtt Kohári Nándor még a 17-es, idén már a 24-es választókerületben száll harcba a szavazatokért.

Tóth Józsefet, Kiskundorozsma másik választókerületének képviselőjét már két ciklusban választották újra, most ismét indul. Mint eddig mindig, most is teljesen új ellenfelekkel kell megküzdenie. A szocialista politikus úgy véli, egykori jelölttársai belátták, hogy jól végzi munkáját, ezért nem próbálkoznak újra. – Amikor először indul valaki a képviselőválasztáson, még van benne becsvágy, szeretne tenni a köz érdekében. Viszont ha nem kapja meg a kellő támogatást, elbizonytalanodhat – találgatott. Tóth Józsefen kívül egyébként még tíz szegedi választókerületben indulnak olyan jelöltek, akik mind nyertek négy évvel ezelőtt, de akkori ellenfeleik azóta kikoptak mellőlük. A legtöbb olyan politikus, akinek neve ismerősen csenghet a választóknak, a 7-es számú választókerületben, Újszegeden indul. A hat jelölt közül a négy évvel ezelőtti győztes, Szabó László mellett Meszlényi Ferenc, Csapó Balázs és Apró Juhász János is indult a 2002-es választáson.

Az eddigi eredmények alapján a legkevesebb félnivalója talán a Fidesz–KDNP színeiben induló Kalmár Ferencnek lehet, aki 1998-ban 553 szavazattal gyűjtött többet az MSZP-s Solymos Lászlónál (ma városüzemeltetési alpolgármester), míg négy éve 548 vokssal előzte meg a szintén szocialista Boros Gyulát, aki ráadásul az MSZDP és a Centrum támogatását is élvezhette. Mivel utóbbi koalíció felbomlott, Kalmár idei kihívói között MSZP-s, centrumos és MSZDP-s jelöltet is találni, ami növeli a jobboldali politikus esélyeit.

Tíz választókerületben folytatódnak a négy évvel ezelőtti csatározások: a 18-asban például ismét Ványai Éva indul a négy éve 156 szavazattal többet szerző szocialista Szőke Péter ellen, míg a 8-asban a fideszes Farkasné Pocsai Blanka próbálja 2002-ben összeszedett 118 szavazatos hátrányát ledolgozni a szintén szocialista színekben induló Molnár Gyulával szemben.


Számok

A vasárnap választható 154 képviselőjelöltből mindössze 46-an vannak olyanok, akik 2002-ben is megmérették magukat. A négy évvel ezelőtti helyhatósági választások győztesei mindenhol harcba szállnak mandátumuk megőrzéséért. Az előző önkormányzati választáson a legtöbb szavazatot és a legnagyobb arányú győzelmet a 24-es választókerület szocialista képviselőjelöltje, Gila Ferenc kapta-aratta. Legkisebb különbséggel, mindössze 25 szavazattal a 17-es választókerület képviselőjelöltje, Fábián József SZDSZ-es politikus nyert, aki az akkor és most is függetlenként induló Thurzó Ferencet előzte meg. 
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újabb húsz dolgozó távozik a tanárképzőről

Noha a tanév már elkezdődött, az egyetemi tanárképzés átalakulása folyamatos. Május óta hatvanan… Tovább olvasom