Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Klinikai tévedés: mégis élt a halottnak hitt apa

Szeged - Kispál Jenőnével a szegedi belgyógyászati klinika közölte: férje elhalálozott. A megrendült asszony búcsút szeretett volna venni a családfőtől, ekkor derült ki: a beteg még él. Kártérítési eljárást indított. A klinika szerint félreértés történt.
A 48 éves IKV villanyszerelő, Kispál Jenő január elején még saját lábán vonult be a klinikára hasnyálmirigy-gyulladással. Sem ő, sem a család nem gondolta, hogy már sohasem gyógyulhat meg. Utolsó hétvégéjén is mosolyogva köszönt el feleségétől, reménykedve. Az asszonnyal hétfőn közölték a megrendítő hírt: férje meghalt.

Katalin összeomlott. Azonnal értesítette gyermekeit, a közeli hozzátartozókat és a széles baráti kört. Még férje munkahelyének is szólt,
ahol felvonták a fekete lobogót. Búcsút szeretett volna venni elhunyt férjétől, a klinika pedig átirányította az intenzív osztályra, ahová súlyos állapota miatt szállították a férfit. Ott érte a döbbenet: ilyen nevű halottat nem tartanak számon, ugyanis újraélesztették.

Nem értette, hogyan informálhatták félre, de megkönnyebbült, hogy még
életben találta a családfőt. Sajnos öröme nem sokáig tarthatott, hiszen az
orvosok nem biztatták semmi jóval - másnap már reflexszerűen sem mozgott a férj szeme. Fogták a kezét, amikor elérte a vég.

A család fájdalmában először nem is gondolt a klinika felelősségre vonására, egy rokon ügyvéd tanácsolta: ne hagyják annyiban a lelki megrázkódtatást, amit az intézmény okozott. Az asszony a belgyógyászati klinikát hibáztatja, mondván, ők közölték tévesen férje halálhírét. Bár az orvosok azonnal elismerték a hibát, és sajnálatukat fejezték ki a "félreértésért", ami az intenzív osztály és az ő részlegük között állt fenn, Katalin és ügyvédje úgy gondolja, az elvárható gondosság körébe tartozik a tényeknek megfelelő tájékoztatás is.

Kispál Jenőnét és gyermekeit is megrázták a történtek Fotó
Kispál Jenőnét és gyermekeit is megrázták a történtek - Fotó: Karnok Csaba

Nem a több milliós kártérítési összeg érdekli őket - mondta az özvegy
könnyes szemekkel -, csak szeretnék, hogy többé ilyen trauma ne fordulhasson elő senkivel. A klinika bocsánatkérése enyhítette fájdalmukat, de nem tette meg nem történtté a sajnálatos eseményeket.

A II. Sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ igazgatója szerint
nem szakmai, hanem kommunikációs hiba történt. Dr. Forster Tamás a
delmagyar.hu-nak elmondta, a belgyógyászatot úgy értesítették, Kispál Jenő elhalálozott. Ez abban a pillanatban igaz is volt, csakhogy sikerült
újraéleszteni, amiről sem ők, sem az általuk információhoz jutó család nem értesült. A belgyógyászat amint tudomást szerzett a hibáról, nyomban elismerte, beismerte azt, és sajnálkozását fejezte ki. Az igazgató - mivel úgy gondolja, mindent megtettek a beteg megmentéséért - nem tartja jogosnak a család kártérítési követelését, és leszögezte: mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy igazukat érvényesítsék. 

Dr. Ábrahám László, a család jogi képviselője szerint ebben az ügyben menti az érintett klinika felelősségét az a nagyon korrekt magatartás, amelyet a halálhír gondatlan értesítését követően tanúsítottak, azaz a tévedést elismerték, beismerték és bocsánatot kértek, majd ezt írásban is megtették.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Panelprogram - új fejezet

Szeged - 154 épület pályázott tavaly panelprogramra Szegeden. A város mindet támogatta, az állami segítségről eddig 39 kapott értesítést. Új, hogy áprilistól nem kell közbeszerzést kiírni. Tovább olvasom