Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Kocsmáját csinosítja az 50 ezerből Antal

Röszke - Bár folyamatosan lottózik, 1-2 ezer forintnál többet még sosem nyert lapunk nyereményjátékának egyik szombati győztese, Vecsernyés Antal.
A röszkei férfi a nyerő kóddal 50 ezer forintot zsebelt be, ami éppen nagyon jól jött.

– A feleségem nézegette a játékot, ő vette észre, hogy nyertünk. Én először el sem akartam hinni. Napokon belül nyitjuk újra a kocsmánkat, amelyet tavaly bezártunk, a nyereményt is erre költjük. Eddig mindig munkából kellett megélni – mondta Antal. Ezután sem lesz ez másképp, de tény, hogy a megnyert pénz segíti a kocsma beindítását.

Vecsernyés Antal a nyerő Délmagyarral. Fotó: Frank Yvette
Vecsernyés Antal a nyerő Délmagyarral. Fotó: Frank Yvette

– Ezer éve olvassuk a Délmagyart. Mindig korán kelek, 4-5 óra körül, az újság pedig már hajnali 3-kor ott van a postaládában. Azzal indítom a napot, hogy végigolvasom – számolt be szokásairól Vecsernyés Antal. Aki eddig nem nyert, ne csüggedjen, hiszen nyereményjátékunk június 7-éig tart. Hétfőtől szombatig naponta 50 ezer forintot, illetve két darab tárgynyereményt sorsolunk ki. Aki nem nyert, vágja ki a címoldali játékmezőt, és küldjön be 5 darabot szerkesztőségünk címére! Minél többször gyűjti össze az 5 játékmezőt, annál nagyobb az esélye a június 21-én kisorsolandó 1 millió forint fődíjra.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötszázan futottak az újszülöttmentőkért

Vasárnap kora reggelnek minősül a 9 óra, mégis sokan már ekkor gyülekeztek az újszegedi ligetben. Tovább olvasom