Délmagyar logó

2017. 10. 19. csütörtök - Nándor 10°C | 24°C Még több cikk.

Köd telepedett a közlekedőkre

Szeged - Csongrádban megtelepedett a köd: péntek délutánig több koccanásos baleset történt. Ellenben a tegnap reggeli pára a Dunántúlon eloszlott – a tömeges karambolok miatt órákig állt a forgalom az M1-esen, az M2-esen, az M0-áson, tízen sérültek meg. A köd marad, körültekintőbben kell közlekedni. Főszabály: semmit ne csináljunk hirtelen!
Köd nehezíti tegnap óta a közlekedést. A hajnali pára és az időjárási viszonyoknak nem megfelelő autóvezetés okolható a péntek reggeli tömeges karambolokért az M1-esen, az M2-esen és az M0-áson.

– Ötször sütött rám a nap, míg a ködben lelassult Csongrád megyéből Kecskemétre jutottam. Szikrázó napsütés fogadott – összegezte úti élményeit kollégánk, akit munkája pénteken délben elszólított. Ellenben az ugyancsak a hírős városba tartó győri ismerősei visszafordultak, amikor hírül vették: a fővárosnál lehetetlenség átjutni a Dunán, mert a sorozatos balesetek miatt bedugult az M0-ás. Tízen sérültek meg a tegnap reggeli tíz balesetben, melyben közel harminc jármű ütközött.

A Csongrád megyét a Dunántúllal összekötő Tisza Volán-járatok nem érintik Budapestet, így a buszközlekedésben nem okozott zavart az autópályán bekövetkezett tömeges karambol-sor. A térségünkben megtelepedett ködben, az úttestre lecsapódott pára következtében csúszóssá lett utakon többnyire öt-tíz perces késést gyűjtöttek össze a megyebeli járatok – tudtuk meg Szegeden a Mars téri diszpécserszolgálattól. A vezető a sokszázezer kilométert levezető pilóták nevében azt hangsúlyozta: a 100 méternél kisebbre csökkenő látótávolságban kivilágítatlanul haladó autók ön- és közveszélyesek.

Életveszélyes ködben az autósok. Fotó: Karnok Csaba
Életveszélyes ködben az autósok.
Fotó: Karnok Csaba

– Pénteken délutánig három koccanásos baleset történt Szegeden. Itt a tél, vezetési stílust kell váltaniuk a sofőröknek! Esőben, ködben, hóban a járművezető által belátott távolság csökken, a járművek körvonalai elmosódnak, a valóságosnál távolibbnak látszanak. A közlekedő járművek távolságát sokan túl-, sebességét viszont alulbecsülik. Az úttestre felhordott sár pedig csúszóssá teheti az utakat. Semmit ne csináljanak hirtelen! – javasolja a volán mögött ülőknek Vad Róbert. A Megyei Baleset-megelőzési Bizottság titkára azt is hangsúlyozza: mint ahogy a légzsák sem helyettesíti a biztonsági övet, úgy a fékezés közbeni manőverezést támogató ABS, a téli gumi, a hólánc sem helyettesíti az időjárási viszonyoknak megfelelően körültekintő és óvatos vezetést.

Tejszerű párában

Ránk telepedett tegnap a köd, miközben a hajnali pára például a Dunántúlon föloszlott. Pénteken kora délután Pécsett 15, Baján 10 fokot mutatott a hőmérő – Szegeden csak 8-at. A Kékes tető szikrázó napsütésben fürdött mikor az Alföldet a pár száz méter vastag ködtakaró nyomta – tudtuk meg Bozóki Lászlótól. A szegedi meteorológiai állomás munkatársa elmondta: a tejszerű pára péntek estétől elterül a Kárpát medencében. A jövő hét elején érkező hidegfront hozhat változást. Úgy is mondhatjuk: köd előttünk – köd utánunk!

Balesetgyűrű a főváros körül

Péntek hajnali ködben egy román autóbusz szenvedett balesetet az M0-ás és az M5-ös találkozásánál: a 66 utas közül 2 könnyebb sérült. Az M1-esen 6 baleset történt. Például a 36-os kilométerszelvénynél 13 jármű csúszott össze, 1 súlyos, 2 könnyebb sérült – adott statisztikát az MTI-nek R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az M2-esen a 20-as kilométerszelvénynél 4, az autóút dunakeszi csomópontjánál, szintén a Budapest felé vezető oldalon 9 autó, 1 kamion és 1 teherautó ütközött. A két balesetben 1 ember súlyosan, 4 könnyebben sérült meg. Az M0-ás autóúton az M3-M1 irányában 3 baleset történt.

Olvasóink írták

  • 13. FűzfaVessző 2009. november 22. 20:32
    „Az élet életveszélyes a közlekedés az élet része. Vigyázzunk egymásra és magunkra,jó utat és szerencsés megérkezést mindenkinek.
    F.V.”
  • 12. flexsnake 2009. november 22. 12:24
    „8. én komplexet kaptam :D halhatatlan vagyok :D”
  • 11. flexsnake 2009. november 22. 12:23
    „mekkora feneköd van!”
  • 10. ráérő 2009. november 22. 11:15
    „Azokrol is kéne irni akik 200-300 méter látotávolságnál 40-nel "száguldoznak", és folyamatos fékezgetnek.Ha ennyire bizonytalan vagy állna félre de az első körforgalomnál tenne egy plussz kört ezzel engedné el akiket addig össze gyüjtőt.Az én véleményem szerint ezek nem tudnak vezetni,otthon kellene maradniuk.”
  • 9. rkj 2009. november 22. 08:38
    „szegény édesanyám mindig úgy köszön el tőlem,:vigyázz az úton.és én mindig azt válaszolom,hogy hiába vigyázok én,ha más nem vigyáz.....1998 óta vezetek,napi akár több száz km-t és eddig 2 komolyabb balesetem volt de mindkettő más hibájából következett be.szóval mi hiába vagyunk óvatosak,hiába tartjuk be a kresszt ha más tojik rá.ezeknek isszuk mi meg a levét.”
  • 8. valoperes_zugugyved 2009. november 22. 08:00
    „H1N1: megjelent Európában a mutálódott vírus...FLEXNAKE,ÉS CSAPATA,JELENTKEZZETEK AZ UJ VAKCINÁRA.A RÉGI MÁR NEM ÉR SEMMIT! EZT IRTAM 2 HETE DE NEM HITTÉTEK EL.”
  • 7. FIGYU6 2009. november 22. 00:24
    „Na meg a külföldiek(RO) nem birnak magukkal kamiont,kanyarba NAGYON sűrű ködben előzni!? azt se tudja hova megy!! Normális az ilyen!? És ez mind előttünk történt kis hijján meg volt a csatt... mi teher autóval voltunk mi valószínűleg megusztuk volna... ők meg bent ültek vagy 5-en.De szerencsére nem lett baj.”
  • 6. csakmost5 2009. november 21. 21:31
    „ez hir!!!”
  • 5. franzvon 2009. november 21. 18:55
    „Jaj! Erről egy oly´ szép emlék jut eszembe:
    A Déli pályaudvar után van egy hosszú, sötét alagút...Vonat zakatol, Bhv kocsik suhannak és megszokott kolbászszagukat árasztják...
    Na abba beérve akkora pofonok csattantak-oszt amikor kivilágosodott, újra megint fegyelmezetten ült mindenki a helyén, volt aki vörös arccal vad szemekkel kutatott, volt aki az ablakon kinézve alig tudta visszatartani a röhögést...”
  • 4. greghouse 2009. november 21. 13:19
    „"A vezető a sokszázezer kilométert levezető pilóták nevében azt hangsúlyozta: a 100 méternél kisebbre csökkenő látótávolságban kivilágítatlanul haladó autók ön- és közveszélyesek."
    Ehhez képest HMVhelyen a helyi járatok szinte kivétel nélkül világítás nélkül közlekedtek tegnap napközben.”
  • 3. maug 2009. november 21. 10:09
    „A hirtelen manőver sokkal jobb ugye?

    Pld.: Meglátunk egy kivilágítatlan kerékpárost és elrántjuk a kormányt balra. Pont ott érkezik egy kamion és ...
    Ez biztosan sokkal jobb megoldás!!!

    Aki hirtelen cselekszik az valószínűleg rosszabbul dönt!

    Remélem aki velem szemben közlekedik az nem rángatja majd a kormányt.”
  • 2. papen 2009. november 21. 10:08
    „És erre rátesz a közlekedési káosz az átépítések miatt.”
  • 1. demeterkornel 2009. november 21. 09:36
    „"Semmit ne csináljunk hirtelen!"

    Ha hirtelen felbukkan előttünk egy gyalogos, vagy egy másik jármű, akkor szép óvatosan, körültekintően helyezzük lábunkat a fékre, és finoman kezdjük el nyomni. :)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bálaszínház épül a szegedi Dóm téren

Szeged - Bálából épül színházterem az ország egyik legpatinásabb közterén, a szegedi Dóm mellett. A… Tovább olvasom