Délmagyar logó

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Költekeznek a képviselők

Szeged - Határozatképes volt a pénzügyi bizottság, és megszavazta az önkormányzati képviselők városrészi és választókerületi terveit. Korábban nem mindig jött össze a jobboldali többség.

Mindig vitát vált ki a közgyűlés pénzügyi bizottságának ülése, ha a grémium a településrészek és a képviselők választókerületi pénzkeretéről dönt. Főként azért, mert tudni lehet, hogy a választások előtti évben minden fillér számít, amit az önkormányzati képviselők a körzetükre költhetnek. Megírtuk: áprilisban közelharcot vívott a bal- és a jobboldal, mire felosztotta a két forrást. A településrészi alap 30 millióján öt településrész – Szőreg, Kiskundorozsma, Tápé, Szentmihály és Petőfitelep – képviselője osztozik. Éppen emiatt a pénzügyi bizottság szocialista tagjai, Ménesi Imre és Révész Mihály a másik, a választókerületi alap igazságosabb elosztását követelték, a lakosságszámmal arányosan. A bizottság ennek ellenére úgy bólintott rá az elosztás elvére, hogy az ülés napirendjén sem szerepelt, és elszámolási hiba miatt a főjegyző sem írta alá. A közgyűlés egyfős Fidesz–Jobbik-többsége így is megszavazta a határozatot.

Gila Ferenc szerint a Lidice téri játszótér korszerűsítésére is nagyon kellene a pénz. Fotó: Frank Yvette
Gila Ferenc szerint a Lidice téri játszótér korszerűsítésére is nagyon kellene a pénz. Fotó: Frank Yvette

A helyzetet cifrázza, hogy nemcsak a pénzkeretek feldarabolását, hanem az egyes összegek elköltését is a pénzügyi bizottság hagyja jóvá. Ehhez a Farkas László (Fidesz) és Keresztúri Farkas Csaba (Jobbik) vezette bizottságnak a döntő többséget a két szocialista képviselő nélkül kell biztosítania a jobboldalról vagy az LMP-s küldöttel. Merthogy a szocialisták nem szavaznak a városrészi vagy választókerületi pénzekről – aránytalannak tartják az osztozkodást. Fel is szólították őket lemondásra, mondván, bojkottálják a munkát.

Mennyi?

A választókerülettel rendelkező önkormányzati képviselők többféle pénzkeretből költhetnek a körzetükre, ezeket a jobboldali többségű bizottságok osztják szét. A településrészi és választókerületi alapon túl létezik például közterületi keret (ennek felosztása kavart vihart a pénteki közgyűlésen), sport-, ifjúsági, idegenforgalmi, játszótér-fejlesztési, közvilágítási, közlekedésbiztonsági és kiskerti utakra költhető keret.

Emiatt hírértékű, hogy a pénteki közgyűlés előtt sikerült biztosítania a jobboldalnak a többséget, és jóváhagyta a településrészi és a választókerületi terveket. A településrészi keretből 1,3 millióért Nógrádi Tibor (Fidesz) Szentmihályon, a Kapisztrán és a Móricz Zsigmond utca sarkán teret alakíttat ki, illetve kisebb összegekkel támogat újságszerkesztést, pörköltfőző és süteménysütő versenyt, lovasnapot, tökjónapot és falukarácsonyt. 750 ezerből Kiskundorozsmán Mihálffy Béla és Kosik Dénes (Fidesz) utakra, járdákra, terekre költ, 540 ezret ad a művelődési ház programjaira és 1 milliót az Orczy-iskola udvarára. 2,3 millióból Szőregen Rózsavölgyi József (Fidesz) felállíttatja a rózsás lány szobrát és támogatja a nyugdíjasok rendezvényeit. Tápén Juhász Gyula (KDNP) zöldterület-felújításra fordít 500 ezret, falunapra 400 ezret, búcsúra 250 ezret, és jut kisebb rendezvényekre, kiadványokra is. Petőfitelep 3,3 milliós keretét pénteken osztja fel a petőfitelepi részönkormányzat. Gila Ferenc szocialista képviselőtől megtudtuk: abban is többségben van a jobboldal, amely erőteljesen támogatná a Fidesz Szent István-napi rendezvényét. Nagyon kellene a pénz a Lidice utcai játszótér korszerűsítésére, a Dolgos utca járdájára a Baktó-Szilléri-főgyűjtőcsatornáig, és a Petőfi-iskola biciklitárolójára.

A választókerületi alapból Nógrádi Tibor a Hiúz utcai és vadaspark előtti virágládákra ad, Pocsai Blanka (Fidesz), Ménesi Imre, Révész Mihály, Szentgyörgyi Pál (mindhárman MSZP), Kalmár Ferenc (KDNP) és Kenyeres Lajos (Szabad Város Egyesület) a várjátékok hangosítását segíti. Ménesi költ még a nótafesztivál szórólapjaira, Kalmár a Rókusi I. számú iskola hangosítására, Gila a szív napi búcsúra.

Olvasóink írták

  • 6. joy 2013. július 04. 11:11
    „"Ehhez a Farkas László (Fidesz) és Keresztúri Farkas Csaba (Jobbik) vezette bizottságnak a döntő többséget a két szocialista képviselő nélkül kell biztosítania a jobboldalról vagy az LMP-s küldöttel. Merthogy a szocialisták nem szavaznak a városrészi vagy választókerületi pénzekről - aránytalannak tartják az osztozkodást. Fel is szólították őket lemondásra, mondván, bojkottálják a munkát."

    Hát van ám rinocérosz-szattyán a képes felükön 2006-os orbániáda után!
    <moderálva>”
  • 5. ojack 2013. július 04. 07:31
    „Ezek az ingyenélők törvényen felül vannak.Ráadásul a kulizó emberektől várnak segítséget,ha bármilyen nagyobb katasztrófa van és a befolyt gyűjtött forintok egy része eltűnik!!!!!!!!!!!!
    A függöny mögött osszák még mindig a korrupciós lóvékat,még mindig ugyan úgy lopnak,addig itt nem lesz igazi demokrácia,amíg a magyar nép nem lesz egységben!!!!!!!!!”
  • 4. öreganyó 2013. július 03. 20:36
    „Nem tudom mit kell annyit tárgyalgatni. Minden úgyis úgy történik ahogy a fidesz és a jobbik akarja!
    Teljesen mindegy, hogy jogszerű vagy sem. Pl: az iskolai tornateremben kitörheti a gyermek a lábát a
    rossz parkett miatt. A Csikós iskola bezzeg ki lesz glancolva, ráköltve az összes felújítási alap.”
  • 3. queenmargareth1 2013. július 03. 15:56
    „de volt nekik munkaszüneti kifizetett napjuk, megérte”
  • 2. macs 2013. július 03. 14:35
    „Nagyon tetszik:
    "A választókerületi alapból Nógrádi Tibor a Hiúz utcai és vadaspark előtti virágládákra ad," :-D
    Amikor a használatról van szó, magánterület, idegenek be ne tegyék a lábukat, amikor a hóeltakarításról, karbantartásról van szó, akkor a Város nyúljon a zsebébe. Ügyes, nagyon ügyes! :-D”
  • 1. Logaritmus 2013. július 03. 08:52
    „A Fidesz már nem gágogja, hogy "látvány beruházás" hanem ész nélkül szórja a pénzt pörkölt főzésre, búcsúra, rózsás lány szoborra, gagyi kampány újságra. Kártékony egy társaság, remélem a hatóságok egyesével fogják kivizsgálni a számlákat!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Leállhat a városi tömegközlekedés

Nyár végére csődbe mehetnek a tömegközlekedési cégek, ha a kormány nem talál megoldást a helyi közösségi közlekedés támogatására. Tovább olvasom