Délmagyar logó

2016. 10. 01. szombat - Malvin 11°C | 24°C

Költözne a Pinceszínház

A júliusi óriási eső teljesen tönkretette a Pinceszínház alagsori játszóhelyét. A társulat még nem tudja, hol lesz az október 23-ára tervezett bemutató.
Új helyet keres az öt éve alapított szegedi Pinceszínháznak a Kancsár házaspár. A Horváth Mihály utcai alagsori játszóhelyüket a júliusi felhőszakadás teljesen tönkretette.

– A Horváth Mihály utcai pince bérleti jogát öt évvel ezelőtt vásároltuk meg, a pincébe bevezettük a villanyt, a vizet, a gázt, és felújítottuk a helyiségeket. Egy év alatt kétszer árasztotta el a városra zúduló eső, egyszerűen nem szabad már több pénzt beleölni a felújításba – mondta Kancsár József, a színház igazgatója. Az önkormányzattal tárgyalnak, hogy új helyre költözhessenek. Az IKV Rt. elnök-vezérigazgatója, Németh István azt mondta, igyekeznek másik helyet találni a Pinceszínháznak, de a lehetőségek nagyon szűkösek.

Kancsárék több ingatlant megnéztek, három olyan belvárosi helyiség van, ami megfelelő lenne. A társulat igazgatója bízik abban, hogy két héten belül megállapodnak az önkormányzattal. Most úgy látja: az október 23-ára tervezett bemutatót ősszel mégsem tudják megtartani. Pozsgai Zsolt Szeretlek, Faust című darabját várhatóan a Pinceszínház alapításának ötödik évfordulóján láthatja a közönség – 2007 januárjában.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötven- és ötszázforintos 1956 tiszteletére

Újabb évfordulós emlékpénz kiadását jelentette be a Magyar Nemzeti Bank. Érméből hárommal,… Tovább olvasom