Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Komfortosabb lesz a nagyszínház

Szeged - Évadkezdésre pincétől a padlásig megújul a nagyszínház energetikai rendszere; a 330 millió forintos beruházás kevésbé látványos, inkább a nézők komfortérzetét növeli. A teátrum jegyirodájában hétfő délelőtt kezdik értékesíteni a bérleteket.
A szomszédos Port Royal étterem teraszán tartott tegnap sajtótájékoztatót a Szegedi Nemzeti Színház vezérkara, mert a teátrumban még javában dolgoznak a szegedi Dél-Konstrukt Kft. szakemberei. Nettó 330 millió forintból – nagyobbrészt KEOP pályázati forrásból származó, vagyis uniós pénzből – a pincétől a padlásig megújul a nagyszínház: kicserélik a nyílászárókat, új fűtési és légtechnikai rendszert kap az 1883-ban átadott műemlék épület.

Legutóbb az 1978-tól 1986-ig elhúzódó rekonstrukció idején volt ennél is nagyobb felfordulás a házban; nyolc év alatt sem végeztek akkoriban hibátlan munkát. Gyüdi Sándor főigazgató szerint például a főbejárati előcsarnok padlófűtése sohasem működött. Ezért fel kellett szedni a KGST-időkben Kubából importált szürke márványlapokat; új padlófűtést kellett telepíteni – nemcsak itt, az első emeleti foyer-ben is. A sérült márványlapokat kisebbre vágták, a hiányzó felületeket pedig a ruhatárból és a toalettekből származó lapokkal pótolták – így a legfontosabb terekben megmaradt az egységes összhatás. A tegnapi bejáráskor még a főbejárati ajtókat cserélték; azt ígérik: az újak alatt már nem fütyül be a szél.

Komfortosabb lesz a nagyszínház. Fotó: Karnok Csaba - galéria

A kivitelező Dél-Konstrukt Kft. projektvezetője, Sándor Viktor elmondta: az összes külső nyílászárót kicserélik, ami több mint száznegyven egyedi gyártású, 3 rétegű üveggel készült ajtót és ablakot jelent. A beépített új ablakok látszatra ugyanolyanok, mint a régiek, mert az volt a cél, hogy a védett műemlék épület megjelenése ne változzon. Az elsősorban panelfelújítással foglalkozó cég remek referenciamunka lehetőségnek tekinti a bonyolult színházi beruházást, ezért is pályázott a versenytársaknál kedvezőbb árajánlattal.

Bár még nagy a felfordulás, a projektvezető szerint biztosan elkészülnek az augusztus 31-i határidőre, hiszen a legnehezebb munkafázisokkal már végeztek. Kiépítették az új fűtési rendszert: korábban a szomszédos bírósági épület udvarán álló kazánokból kapta a nagyszínház a fűtési és a használati meleg vizet; most bevezették az épületbe a gázt, nyolc modern kazánt telepítettek a pincébe, a födémet áttörve kéményt vezettek ki a tetőre, korszerűbb, jobb hőátadó képességűekre cserélték a régi, öntöttvas radiátorokat.

A zajos régi szellőztetőt hővisszanyerővel ellátott, új légtechnikai rendszerre cserélték, amelyet akár az előadások alatt is működtethetnek majd, annyira csendes. A 3,5 tonnás hatalmas kültéri egységét – folyadékhűtő kondenzátorát – daruval emelték fel a lapos tetőre, ahol kényelmesen elfér, és az utcáról egyáltalán nem látható. Új tűzjelző rendszert is kapott a teátrum, még a páholyokba is kerültek füstérzékelők – így végképp lehetetlen lesz észrevétlenül rágyújtani.

Komfortosabb lesz a nagyszínház. Fotó: Karnok Csaba - galéria

Gyüdi Sándor azt reméli, hogy bár az új szellőztető miatt emelkedik az épület villamosenergia-fogyasztása, a beruházásnak köszönhetően a csökkenő gázszámla miatt mégis kedvezően változik majd energiaszámláik egyenlege.

Belépő az első 300-nak a Nyitány-gálára
A Szegedi Nemzeti Színház hétfőn 10 órakor kezdi meg a 2012–2013-as évad bérleteinek értékesítését. Az előző évad bérletei szeptember 8-áig újíthatók meg a jegyirodában; a bérletezési időszak október 27-éig tart. A Nemzeti Premier-bérlet mellett egy zenés, kilencféle vegyes, négyféle diák- és gyermekbérlet közül lehet választani. Pedagógusoknak, diákoknak és nyugdíjasoknak összesen 30 százalék kedvezmény jár. Bérletenként egy belépőjegy fél áron vásárolható meg az októberi Armel-operafesztiválra. A bérletárak összességében az éves infláció mértéke alatt emelkedtek, de a vegyes bérletek legkedvezőbb árkategóriái, valamint az operabérletek és az Universitas-bérlet árai változatlanok maradtak. A korábbi évekhez hasonlóan az első 300 idei bérletvásárló ajándékjegyet kap a szeptember 7-i Nyitány-gálára.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hungarikum Fesztivál, falunap és Hyppolit a hétvégén

Csillaghullás, fesztiválok és Aradszky László is lesz az előttünk álló hétvégén. Csak az fog unatkozni, aki akar. Tovább olvasom