Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Koncert az orgona javára a dómban

Bottkáné Égető Mária, a szegedi dóm orgonistája hagyományt teremtett azzal, hogy minden nyáron neves vendégművész közreműködésével jótékonysági hangversenyt ad a székesegyház javára.
Égető Mária és Molnár András Csongrádon. DM/DV-fotó
Bottkáné Égető Mária, a szegedi dóm orgonistája hagyományt teremtett azzal, hogy minden nyáron neves vendégművész közreműködésével jótékonysági hangversenyt ad a székesegyház javára. Fellépett már vele többek között Gregor József, Geiger György, Gulyás Dénes és St. Martin is. Idén a népszerű tenoristát, Molnár Andrást, a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas magánénekesét hívta meg vendégnek. Templomablakok címmel vasárnap este fél 8-kor kezdődik az idei jótékonysági hangverseny, amelyen Mucsi Gergő is közreműködik vibrafonon.

A műsorban Händel Messiásának részletei, illetve Bizet, Saint- Saëns és Rossini tenoráriái hangzanak el. Égető Mária a francia orgonairodalom gyöngyszemeit, Franck, Guilmant és Alain műveit játssza, amelyek jól illeszkednek a dóm orgonájának színvilágához. A műsorszámok, mint a templomablakok sora, jeleneteket, hangulatokat idéznek, és az előadók szándéka szerint fantáziát ébresztgetni, gyönyörködtetni akarnak. A koncertre a belépés ingyenes, önkéntes adományokat az orgona javára köszönettel fogadnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dorozsmán marad a kirakodóvásár

Kiskundorozsmán marad a híres kirakodóvásár – erről tegnap állapodott meg Botka László a… Tovább olvasom