Délmagyar logó

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 2°C | 12°C Még több cikk.

Koncertsorozat – tavalyi árakon

Szeged - A moszkvai Paganini-verseny győztese, Baráti Kristóf hegedűművész is fellép a Fricsay-bérleti sorozatban.
A hangversenyek törzsközönségét jelentő nyugdíjasok anyagi lehetőségeire való tekintettel még az inflációt sem építette be áraiba a Filharmónia – ugyanannyiért lehet a 2012–2013-as szezonra szóló bérleteket megváltani, mint az előző koncertévadban. A régi bérleteket szombatig lehet megújítani, az újak hétfőtől október 12-éig kaphatók.
Optimista a 18. szegedi koncertévadját kezdő Finta János, a Filharmónia Kelet-Magyarország Nonprofit Kft. igazgatója: jó szezont zártak tavaly; a nagyszínházi szimfonikus bérleti koncertek szinte mindegyike telt házas volt – ha a harmadik emeleti, csak jegyekkel eladható helyeket nem számítják. A muzsikusból lett koncertszervező másfél évtizede még attól tartott: az idősebb bérlők kihalásával nem lesz majd elég hallgatója a komolyzenei hangversenyeknek. Az utóbbi évek tendenciáit figyelve megnyugodhatott: évről évre új, fiatalabb bérletvásárlók bukkannak föl; sokan a negyvenes éveikben válnak csak rendszeres koncertlátogatóvá.

Persze ez még nem változtatta meg alapvetően az arányokat: a két bérleti sorozat közönségének legalább 70 százaléka ma is a nyugdíjas korosztályból kerül ki. Az ő anyagi lehetőségeiket vették figyelembe akkor, amikor úgy döntöttek: idén még az inflációt sem építik be az árakba, azaz ugyanannyiért lehet megvásárolni a 2012–2013-as koncertévadra szóló bérleteket és jegyeket, mint tavaly ősszel. A 6-6 nagyszínházi és 3-3 kamarakoncertre szóló Vaszy- és Fricsay-bérletet is – kategóriától függően – 7–13 ezer forintért lehet megváltani, míg a négy alkalomra szóló vasárnapi matinébérlet egységesen 2500 forintba kerül.



Vendégmuzsikusok

A vendégszólisták közül érdemes kiemelni a tavalyi Liszt-zongoraverseny legfiatalabb döntősét, Szergej Beljavszkijt, valamint Szabadi Vilmos és Baráti Kristóf hegedűművészt – utóbbi a moszkvai Paganini-verseny győztese volt néhány éve. Márciusban a kamarabérleti A-sorozatban fellép a Bécsi Filharmonikusok muzsikusaiból alakult kvartett Haydn, Mozart és Schumann egy-egy vonósnégyesével.
A zenekari hangversenyekre 1600–2000, a kamarakoncertekre 1200–2000, a matinékra 1200 forintért kínálják a szólójegyeket. A régi bérleteket ezen a héten lehet megújítani – kivételesen szombaton is várják a zenebarátokat 9-től 15 óráig a Filharmónia Klauzál téri irodájában. Új bérlet váltására hétfőtől október 12-éig lesz lehetőség.

Finta János elmondta: az elmúlt években nagy sikert aratott – és a bérletesek számára ingyenes – bónuszkoncertet a magas költségek miatt nem tudják már megrendezni, viszont sok izgalmasnak ígérkező hangversenyt kínálnak a két bérleti sorozatban. A koncertekre – a vendégművészek gázsijára, a helyszínek bérleti díjára – 27 millió forintot költhet ebben a szezonban a Filharmónia. Ebben természetesen nincs benne az az összeg, amelyet a hangversenyeket szolgálatként teljesítő Szegedi Szimfonikus Zenekar kap a működéséhez támogatásként.

Október 30-án a Vaszy-bérleti sorozat Beethoven-estjével indul a filharmóniai évad: Gyüdi Sándor vezényletével a Prometheus-nyitány és a III. szimfónia csendül fel, a kettő között Ránki Dezső közreműködésével adják elő a c-moll zongoraversenyt. A Fricsay-bérlet nyitányát is az együttes művészeti vezetője dirigálja: november 6-án Brahms Német requiemjét Miksch Adrienn és Kelemen Zoltán fellépésével játsszák. Két koncertet is vezényel majd a 75 éves Pál Tamás; vendégkarmesterként várják Csehországból Oliver von Dohnányit, Izraelből Doron Salomont; Koncz Tamást, a bécsi zeneakadémia tanárát, aki Brahms-estet dirigál majd. A hazaiak közül Medveczky Ádámot és Kovács Jánost is meghívták; továbbá a félig-meddig szegedinek tekinthető Kesselyák Gergelyt, a szabadtéri játékok művészeti vezetőjét, aki jövő áprilisban Mahler monumentális IX. szimfóniáját vezényli majd.

Olvasóink írták

  • 1. Bartina 2012. szeptember 18. 20:47
    „Sajnos a régi árak megtartása nem szolgálja a minőségi műsor összeállítását. A Művészetek Palotájában néha egy koncert annyiba kerül, mint Szegeden a teljes évad. Sok hangversenyteremben jártam már, de ennyire idős közönséggel alig találkoztam, tehát nem csak ők szeretik a klasszikus zenét. Szép, ha nekik akarnak kedvezni, de a még az inflációt sem követő jegyárakból hogyan lesz pl. jobb hangszer, meghívott élvonalbeli zenekar. A remek új zongorát is alig lehet hallani, tavaly egy kiváló művész a régi moziban egy vacak zongorán játszott.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németországban találták meg a kutyát és búcsúlevelet hátrahagyó férfit

Egy harci kutyát és egy búcsúlevelet találtak Szegeden egy fiatal pár albérletében - Juhász Annát továbbra is keresik. Tovább olvasom