Délmagyar logó

2018. 11. 18. vasárnap - Jenő 0°C | 7°C Még több cikk.

Kontraszty László hazatér

Szeged - Emlékkiállítás nyílt (mely a jövő évben február 3-áig látható) a kalandos sorsú szegedi festő, Kontraszty László munkáiból a Móra-múzeum második emeletén. 1906-ban Szegeden született, olasz nagyapja aranyműves céget alapított a városban, melyet apja Szeged fontos üzletévé fejlesztett.
Kontraszty László kisgyermekkorában itt rajzolt, kalandozott a hajlékony vonalak között. A Jósika utcai polgári villából apja hirtelen halála után Budapestre került, de nem eresztett gyökeret a fővárosban. Kalandra vágyott, ezért kínaiul tanult, majd elmélyülten tanulmányozta a japán festészetet. Később Erdélyben ötvözte a fametszést a tusrajzzal. Csíkországból választott magának feleséget.

Késői munkáiban erdélyi és távol-keleti stúdiumainak hatása egyaránt fellelhető, miközben különösen érzékeny, finom vonalú-tónusú úgynevezett kalligráfiákat alkotott. Ezek nem betűk, nem is írások vagy szövegtöredékek, hanem a természet lényeinek, összefüggéseinek selyemfényű, könnyed rajzolatai.

A Hazatérés című tárlat olajfestményei és grafikái ezt a markánsan egyéni művészetet tárják a látogatók elé, bemutatva az 1994-ben lezárult gazdag alkotói pálya ívét.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Veronai és szegedi összefogással adták ki a kódexritkaságot

Szeged - Kódexkuriózumot mutattak be csütörtökön a szegedi egyetemen. Dante Alighieri Isteni… Tovább olvasom