Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

Korán kezdte ki az idő vasfoga a falakat

Messziről még mindig gyönyörű a nagyállomás és a volt II-es kórház épülete, de közelről már látni a hibákat. Holott csak másfél év telt el az 1,3-2,5 milliárd forintba kerülő rekonstrukciók óta. A kisebb szépészeti és műszaki beavatkozáson átesett Fekete Ház tartja magát a legjobban az általunk szemlézett három épület közül.
Szeged három jelentős épülete újult meg 2006 elejére: a nagyállomást, a II-es kórházat és a Fekete Házat egymás után, 2006 februárjában és márciusában avatták. Mindössze másfél év telt el azóta, és máris olyan nyomokat hagyott rajtuk a múló idő, valamint az emberi kéz, mintha több mint egy évtized telt volna el az átadás óta.

A II-es kórháznál kerékpártároló híján az épülethez támasztják a bicikliket Fotó: Frank Yvette

A háziasszony szemével kezdtük el méricskélni tegnap délelőtt a nagyállomást, és nem volt nehéz felfedezni a hibákat az ország egyik legszebb, 1,3 milliárd forintért rendbe hozott indóházán. A bejárati lengőajtókon lábmagasságban szinte nyoma sincs a festéknek, ami nem csoda. Megszámoltuk: percenként tízen mentek ki- és be a főbejáraton, nincs ajtó és nincs festék, amelyik ezt a forgalmat kibírja. Persze, tudjuk, hogy a műemlékvédők szerették volna megőrizni a patinás épület minden eredeti szegletét, de ennek bizony az évenkénti festés az ára.

Még megúszták a graffitit

Őrizni bizonyára jól őrzik a nagyállomást és a kórházat is, mert graffitit nem fedeztünk fel a falakon. Még a Fekete Házat sem csúfították el a falfirkák, holott a múzeumként ismert épület felújításával párhuzamosan szépültek meg a szemközti, Kelemen utcai házak is, amelyeket viszont az eltelt időszakban nem kímélték a graffitisek. Az idő vasfogát a három ház közül a múzeum bírta a legjobban, külsején mindössze egyetlen hibát találtunk. Odabent hibátlan falak, kulturált környezet várja a látogatókat. Kisebb szépészeti beavatkozás egyedül a nagykapura férne rá, mégpedig láb- és kerékmagasságban.  
Odabent gyönyörű a belső tér, csak ne néznénk fel a plafonra. Valószínűleg galambok szabadulhattak be az előcsarnokba, mert a térre néző ablakok párkányán rendesen otthagyták a nyomukat. Ugyanott a plafon is megfeketedett, pókhálók és bogarak tapadtak a mennyezet pórusaiba. Az egyedülálló színű és mintájú padlólapon fekete foltok éktelenkednek: bizony, ezeket a takarítógépek nem szedik fel, ide az kellene – ha már egyedit alkottunk, és nem modern, időtálló megoldásokat választottunk –, hogy takarítónők térden csúszva, hagyományos módszerekkel szedjék fel a kátrány- és egyéb maradványokat. Megkoptak a padok, továbbá gyanús, az életben le nem mosható foltok látszanak az egyéb burkolatokon, valamint a peron kövezetén is.

Na és a csikkek: konzervdoboz látható az egyik „dohányzásra kijelölt helyen", az állomás szolgálati bejáratánál. És a falnak támasztott, korláthoz kötözött biciklik tömkelege. Ugyanez a látvány fogad a 2,5 milliárdért újjászületett volt II-es kórháznál is: nincs az a fal, amelyik épen marad, ha állandóan biciklit támasztanak hozzá, és nincs az a vaskorlát, amelyik ugyanezt károsodás nélkül kibírja. Körbejárva az épületet: a sarkokba bizony bevették magukat a pókhálók, megfogva a faleveleket is.

És odabent? A reggeli takarításnak már nem volt nyoma, mire délelőtt 11 óra tájban a lépcsőket teszteltük. Kissé viseltes falak, megkopott lengőajtók árulkodnak arról, hogy a nap huszonnégy órájában használják őket. Szétnézve most, másfél év elteltével látszik igazán, melyik nyílászáró a régi, és melyik az új. Hiszen amikor sajnos már a másfél éves ajtókat, ablakokat – radiátorokat, csempét, padlólapot – is komoly kritika illethetné, akkor még jobban ordít, melyik műszaki megoldásnak kegyelmeztek meg másfél évvel ezelőtt.

Olvasóink írták

  • 5. S.Grandpierre Cecília 2007. november 24. 21:18
    „Talán nem az időre kellene fogni, hogy a falak már úgy néznek ki. Inkább az a kérdés, miért ilyenek már? Milyen munkát végezhettek??
    Talán olyat, mint az utaknál? Azt meg a melegre fogják.
    A csatornázásról nem is beszélve!
    Javítgatnak örökké, nem hogy valamit rendesen megcsinálnának.
    Ki ellenőrzi ezeket, kinek a valakikjei kapják meg a pályázatokat?
    Az elkészített munkára milyen feltételekkel kötnek garanciát, ha van.
    Még, ha egy cipőt veszünk a boltban, arra is jár garancia.
    Nem ez kerül túl sokba? A javításokat vállalja, az aki megcsinálta, de akkor sem járunk jobban, mert úgyanolyan "ocsmány" munka lesz az is. Ha megjavítják, esetleg ugyanannak a cégnek fizetnek azért újra, hogy a saját hibájából elkövetett hibákat, újabb pénzekét kijavítsa? Ez ám a "teher" az országnak!
    Fejetlenség és valakiknek nagy üzlet!”
  • 4. joy 2007. november 24. 18:29
    „Kérdés:
    Szegedi illetékesek nem ismerik a kerékpártárolót?
    Az újklinika bejáratánál sincs, a biciklik a rámpán vannak kiláncolva!
    Jó, tudom, hogy ronda az a följárda, de mégis inkább a körülölelő gaztenger helyén kellene biciklitárolót kialakítani.”
  • 3. czegus 2007. november 24. 09:56
    „A volt II kórházban, ugyan nézzék már meg a felelősök, a WC-ék, fürdők, tartó helyiségek /pl. ágytál, kacsa,/ kiszolgáló helyiségek felszereltségét. Tushiányos, csaphiányos, kézmosó megszüntetve, a takarítónő egy ronggyal végig törli egy korterem ablakait lámpatestjeit, kis szekrényeit, áprodott büdös mindenfelé, a belgyógyászati részről beszéltem.”
  • 2. po3 2007. november 24. 09:28
    „".. konzervdoboz látható az egyik ,,dohányzásra kijelölt helyen", az állomás szolgálati bejáratánál...

    Ez az ott dolgozó VEZETŐ és DOLGOZÓK bűne. Könnyen lehet változtatni ezen.”
  • 1. sevenof9 2007. november 24. 05:20
    „a vasutasra egy ndk rudelemlampan kivul mas erteket bizni nem szabad. azt is ellopja. mire szamitottak,ahol eddig sem takaritottak,majd most fognak?

    a kettesben ez a retro muanyag padlozat tetszik a legjobban. komolyan gondolkodom,hogy korhazmuzeum-latogatasokat szervezek unatkozo amerikai turistaknak:) vissza a 19. szazadba...
    augy a kettes meg egyben van? nem hordtak meg szet teljesen?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kelendő lett az ásványvíz

A médiahatásokra és a szakemberek tanácsait megfogadva egyre több folyadékot fogyasztunk. Nem… Tovább olvasom