Délmagyar logó

2017. 06. 27. kedd - László 17°C | 33°C Még több cikk.

Korda György Szegeden kártyázik

Különleges kártyacsata színhelye lesz pénteken a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központja. Itt rendezik ugyanis az első Korda György Egyetemi Jótékonysági Pókerverseny döntőjét, amelyen maga a névadó is asztalhoz ül – hivatalos versenyen először Magyarországon.
A Démász Szeged olimpiai bronzérmes kenusa, Vajda Attila, a K-1 magyar bajnoka, Meiszter Gábor és az egykori valóságshow-szereplő Majka mellett Korda György is kártyázik november 10-én, pénteken a TIK-ben, azon a jótékonysági pókerversenyen, amelynek résztvevői adományaikkal a szegedi gyermekklinikát segítik, akárcsak a viadal szponzorai. Mindez közel félmillió forint támogatást jelent az intézménynek.

Szakkommentátorként is sikeres

A Korda György által tolmácsolt kártyajáték a legnézettebb műsorok között szerepel a sportcsatornán. Rényi Balázs, a Sport1 Tv értékesítési menedzsere is megerősítette mindezt: „Egy pókerközvetítést adásonként 30-40 ezer néző követ végig, míg egy olasz vagy angol bajnoki labdarúgó-mérkőzést nem egészen kétszer ennyien néznek meg. Ez nagyon jó aránynak tekinthető."

A szervezők nevében Hrabovszki Zoltán érdeklődésünkre elmondta, hogy a versenyre főleg egyetemisták és főiskolások jelentkeztek, több mint kétszázan. A játékosok nem fizetnek nevezési díjat, viszont a verseny folyamán a kihelyezett perselyekbe adományokat tehetnek, amelyet teljes egészében a gyermekklinika kap meg. A hét elején lezajlott selejtezők után tizenhatan kerülnek a pénteki döntőbe, ahol további tizenegy meghívott csatlakozik a továbbjutottakhoz.

A fináléban három asztalnál zajlanak majd a pókercsaták, többek között két hivatásos játékos, Karkas András és Zsoldos „Alonso" Sándor társaságában. Korda György rég volt olyan népszerű, mint manapság. Pedig a kedvelt táncdalénekes lényegesen kevesebbet lép fel a feleségével, Balázs Klárival, és lemezeket is ritkábban készít, mint korábban. 1990-ben az eladott lemezeinek száma elérte a kétmilliót. Manapság mégsem énekesként rajonganak Gyuri bácsiért, mint inkább a Sport1 televízió pókerközvetítéseinek szakkommentátoráért.

Horváth Levente

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Varasdi Gyula az Exover tartozásáról

Varasdi Gyula megkereste szerkesztőségünket, hogy elmondja: semmi köze a szegedi Exover Kft.-hez,… Tovább olvasom