Délmagyar logó

2017. 02. 21. kedd - Eleonóra 0°C | 6°C Még több cikk.

Körforgalmak, kereszteződések

Csongrád Megye - 12 különösen veszélyes pontot tart számon a rendőrség Csongrád megye útjain. Mi most a városok legbalesetveszélyesebb helyeit térképeztük fel.
Az elmúlt napokban több súlyos közúti baleset történt Csongrád megyében. A rendőrség 12 különösen veszélyes gócpontot tart nyilván a megyében, amelyet a www.police.hu internetes oldalon egy térképen is jelölnek. A rajz azonban nem tér ki az egyes települések legbalesetveszélyesebb pontjaira, ahol szinte nem múlik el úgy egy hónap, hogy ne történne valamilyen kisebb-nagyobb ütközés.

Zádorfalvi György gépjárművezető-oktató tapasztalatai szerint a Szegeden közlekedőknek fokozottabban ügyelniük kell a 30-as övezetekben, itt ugyanis a jobbkéz-szabály betartása sok sofőrnek gondot okoz. Balesetveszélyes a Mars tér környéke, a Mérey utca, a Széchenyi térnél a Fekete Sas utca, a rendőrség épülete mögötti rész, a Kálvária sugárút, valamint a város nagyobb útkereszteződései, ilyen például a Makkosházi körút, a Budapesti körút és a József Attila sugárút találkozása.

A József Attila sugárút és a nagykörút kereszteződésében gyakran kell helyszínelni. Archív fotó: Frank Yvette
A József Attila sugárút és a nagykörút kereszteződésében gyakran kell helyszínelni.
Archív fotó: Frank Yvette

Hódmezővásárhely utcáin eddig 5 baleset történt augusztusban, és volt olyan, hogy egy nap kettő. Leggyakrabban sérülés nélküli koccanáshoz kell kivonulniuk a rendőröknek, de nem ritka a komoly anyagi kárral járó baleset sem. Augusztus 9-én a Szántó Kovács János, Teleki és Pálffy utca kereszteződésében volt komolyabb ütközés, az egyik jármű nekihajtott egy lámpaoszlopnak. Korábban több ehhez hasonló baleset történt már itt.

Szentesen nincs olyan útkereszteződés vagy utca, ahová rendszeresen kellene járniuk a baleseti helyszínelőknek, a gondot a körforgalomban való közlekedés szabályai okozzák: a Kossuth Lajos és Tóth József utca találkozásánál lévő körforgalomban havonta legalább egyszer történik kisebb baleset. Ugyancsak a körforgalom használata okoz problémát Makón, a helyzetet tovább nehezítik a gyakran figyelmetlen járókelők. Csongrád legbalesetveszélyesebb pontja pedig a Fő utca, az Arany János és a Vég utca kereszteződése.

Olvasóink írták

  • 2. varadipal 2009. augusztus 17. 17:56
    „A tudatlanjai egy hétig kőrözhetnének a párizsi Diadalív körül. ( 8 sáv, 12 sugárúti kijáró)
    Itt még a párhuzamos közlekedés szabályait sem ismeri a jogosítvánnyal rendelkezők háromnegyede. A "jobbra tarts" szabály már csak papíron van, az elvét sem tudják, mire jó. Csak jó nagy ÓÓTÓÓ legyen, meg mélynyomó.”
  • 1. klj_54 2009. augusztus 17. 08:52
    „A cikkből számomra egy dolog derül ki:
    Siralmas a közlekedők (járművezetők) tudás szintje. Az itteni kőrforgalmak bonyolultsága meg sem közelíti a Waltham-Cross bonyolultságát (nyolc irány, tíz forduló sáv), és ott évente van annyi baleset, mint itthon egy hét alatt.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Átadták a régió legnagyobb raktárbázisát

Szeged - Egy év alatt felépült a Hansa-Kontakt Kft. kiskereskedelmi és vendéglátóegységeket kiszolgáló nagykereskedelmi raktára a szegedi logisztikai központban. Tovább olvasom