Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Kórházba költözik három tanszék

Szeged - Kezdődik négy Dóm téri egyetemi épületek renoválása. A felújítás idejére három tanszék a volt I. kórház épületébe költözik. Nulla forintért, egy évre engedte át Szeged önkormányzata a Kossuth Lajos sugárúti épületét az egyetemnek.
– Balesetveszélyesek, lelakottak a Dóm téri egyetemi épületek, hiszen az árkádsorhoz annak 1930-as átadása óta nem nyúltak. Július közepéig közel ötezer négyzetmétert kell szabaddá tennünk ahhoz, hogy elkezdődhessen a Dóm tér 7., 8., 9. szám alatti négy tanszék helyiségeinek renoválása. – A Szervetlen és Analitikai Kémiai, a Szerves Kémiai, az Optikai és Kvantumelektronikai, valamint a Kísérleti Fizikai Tanszék laborjait háromezer négyzetméternyi területen helyezzük el, hogy ne sérüljenek a kutatási projektek. De az oktatás sem sérülhet, ezért szeptembertől egy tanéven át különböző egyetemi épületekben tartjuk a fizika és kémia előadásokat és gyakorlatokat – érzékelteti Varga Csaba, az SZTE Természettudományi és Informatikai Karának gazdasági dékánhelyettese, milyen jelentőségű a változás. Az óriási szervezőmunka, a másfélmilliárd forintba kerülő beruházás eredményeként a műemlék épületet szigetelik és akadálymentesítik, fűtési, elektronikus és internetes hálózatát korszerűsítik, nyílászáróit felújítják.

Jeles érdemjegyet nem, de 500–800 forintos órabérnek megfelelő összeget kapnak azok a fizikushallgatók, akik a vizsgaidőszak végétől részt vesznek a laborok költöztetésében. Az első egyetemi tanévén túljutó Kovács Zsolt és a technikusként dolgozó, negyedik ikszét taposó Gyuricza Csaba együtt rámolja a műszereket és bútorokat: a Dóm tér 9. alól a Kossuth Lajos sugárúti volt I. kórház épületébe hurcolkodnak.

Egyetemisták is segítenek a kémiai és optikai laborok berendezésének költöztetésében. A Dóm tér helyett a volt I. kórház lesz az ideiglenes otthonuk. Fotó: Veréb Simon
Egyetemisták is segítenek a kémiai és optikai laborok berendezésének költöztetésében. A Dóm tér helyett a volt I. kórház lesz az ideiglenes otthonuk. Fotó: Veréb Simon

– A 12. számú dobozomat keresem – téblábol a felcímkézett csomagoktól zsúfolt folyosón Kákonyi Róbert. Az Optikai és Kvantumelektronikai Tanszék PhD-hallgatója szerint még eltelik néhány hét, mire nagyjából minden a helyére kerül új munkahelyükön.

Nulla forintért, egy évre engedte át Szeged önkormányzata a volt I. kórház Kossuth Lajos sugárúti épületét az egyetemnek. A 2008 tavaszán kiürített ingatlant eddig nem sikerült értékesíteni. A még kórházszagú volt kórtermekben és orvosi szobákban fizikai és kémiai laborok berendezései találnak otthonra – ideiglenesen.

– A laborgyakorlatokat, az oktatást a most lezárult félévre előrehoztuk. Az itteni, ideiglenes körülmények közepette nem tudnánk hallgatókat fogadni, de a kutatómunka nem állhat le – jelenti ki Kiss Tamás. A Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszéket vezető egyetemi tanár büszkén mutatja: a környezetkémiai laborban már tíz napja dolgoznak. Munkatársaival együtt reméli, a Dóm téri épület gépészeti felújítása után marad pénz az eszközpark korszerűsítésére is.

Harmadok és határidők

Elsőként a Dugonics téri egyetemi főépület születik újjá: a műemlék külső homlokzata már utal régi pompájára, nyár végén majd belül festenek – adott pillanatfelvételt Majó Zoltán. Az univerzitás fejlesztési igazgatója szerint tartják a határidőket. A műszaki átadás idén karácsonykor esedékes, az ünnepek után az egyetem kétszáz dolgozója munkahelyként veszi birtokba a 8000 négyzetméteres épületet, ahol megfordulnak majd a különböző szolgáltatásokat igénylő egyetemi hallgatók is. A beruházássorozat második részeként a Moszkvai körúton tavasszal kezdték el építeni a Mérnök Kar új épületét. Korszerű technológiával készül, egy hónap múlva éri el legmagasabb pontját, év végére már berendezésével foglalkozhatnak, hogy az 1200 diákot érintő gyakorlati órák az ottani laborokban elkezdődhessenek 2011 tavaszán. A harmadik harmadot jelentő Dóm téri épület július 15-étől a renoválóké. Az egy éven át tartó felújítás után várhatóan 600 millió forintot költhetnek a laborok korszerűsítésére. A megaberuházással párhuzamosan több apróbb változtatásra is keresik a lehetőséget: így például a bölcsészkari épület új bejáratának kialakítására. Ezzel is jeleznék, hogy a két Ady téri épület, a BTK és a TIK, a régi és az új összetartozik.

Olvasóink írták

  • 12. E! 2010. július 09. 17:43
    „11. bambinaXX 2010.07.09. 07:05
    Jártam már. Azt nem mondom, hogy leamortizálják, de az is hót zicher, hogy egy kórtermet sem arra terveztek statikailag, hogy 2 tonnányi cuccot tároljanak bele.
    Ezután mondjuk én is megkérdezhetem, hogy bambinaXX látott-e már belülről labort az említett tanszékek valamelyikén, és próbált-e felemelni mármit is, aminek műszer a neve :P”
  • 11. bambinaXX 2010. július 09. 07:05
    „Szerintetek az akadémikusoknak kellett volna újítgatni az épületet időközben??
    Ez nem az egyetem/város feladata lett volna eddig is!?

    E! Miért gondolod, hogy az oda költözők feltétlenül leamortizálják az épületet? "böhöm motyóval", vagy anélkül.. Jártál te már ilyen helyen?”
  • 10. E! 2010. július 09. 00:35
    „8. öregvegyész 2010.07.08. 13:38
    Sokszor tippelgettük már, hogy vajon mikor újították fel legutóbb azt az épületegyüttest. A rohadó falak, a pergő festék és mindenféle kábelek alapján legalább 50 évet saccoltunk, de úgy tűnik, hogy az is kevés volt... :(
    (állítólag vannak olyan drótok is a falban, amit maga Szentgyörgyi telepíttetett, hogy azon keresztül szóljon a kollégáknak)”
  • 9. E! 2010. július 09. 00:31
    „6. bambinaXX 2010.07.07. 20:23
    A fizikus, vegyész meg egyéb TTK-s urak és úrhölgyek többnyire nem csak egy körömcsipeszt meg sörnyitót tartanak a laborban :P Ha mégis, akkor böhömször böhöm dobozokba csomagolják őket :D”
  • 8. öregvegyész 2010. július 08. 13:38
    „Igen az méltó hely:az elfekvő: Remélem az öreg akadémikusoknak akik az épületet eddig juttatták külön gumiszobák jutnak,ahonnan már nem is kell kikőltozniok. Tudjátok mennyi munkát jelentett ennek a létrehozása? Utána meg felujitás 1930 óta nuku Hogy mennyi kár lesz a költözködéssel. Hogy ott felelősséggel nem lehet dolgozni, De ÉLJEN SZABÓ meg BOTTKA.meg a fergeteges eszük.,no meg az ingatlanügynökség”
  • 7. hajnalzaj 2010. július 07. 22:32
    „"Kezdődik négy Dóm téri egyetemi épületek renoválása." Milyen magyar mondat ez?”
  • 6. bambinaXX 2010. július 07. 20:23
    „E! Milyen "URAK"? és Milyen 2 tonnás motyóra gondolsz???”
  • 5. E! 2010. július 07. 15:27
    „Hát, a kórház épületét nem éppen arra tervezték, hogy az urak belibbenjenek a 2 tonnás motyójukkal egy kórterembe. Alighanem a város egy aládúcolt valamit fog visszakapni jövőre :D”
  • 4. Csirén 2010. július 07. 14:37
    „2./ Hiába próbálják nem találnak fogást Botkán, pedig sok mindennel próbálkoztak.
    Hallottam már kacsalábon forgó Újszegedi palotáról, meleg barátjáról, vádolták már közpénzek eltulajdonításával, de bizonyíték semmi.
    Hát így megy ez azokban a körökben.........
    (Csak fele ennyi vehemenciával vizsgálódtak volna az előző PM meggazdagodásának körülményeit illetően......)”
  • 3. gróf 2010. július 07. 10:20
    „1!
    Nem tudták eladni, ezért hasznosítják most így.

    "A még kórházszagú volt kórtermekben"..szóval még mindig büdös...pedig pár hónapja már üres.

    A Dóm tér 7-8-9 felújítása során a fecskefészkekre vigyázni ám mert már értesítettem a 2 szárny állatvédő szervezetet!

    Komolyan mondom! Aki fecske fészket lever azt bűncselekményért feljelentem!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”
  • 2. Tapasztalt 2010. július 07. 10:14
    „0 forintért átadja az Önkormányzat........Hát ennyire rossz a kapcsolat az Önk. és az Egyetem között! És a költöző tanszékek között ott van Szabó Gábor rektor ur saját tanszéke is! Elég hiteltelen dolgokkal kampányol a
    fideszes pm. jelölt B Nagy e téren is, ez most nagy pofára esés....”
  • 1. csonakos 2010. július 07. 10:05
    „Hogy támadták a korház miatt Botkát! Ime, a legjobb célt szolgálja ismét az épület! Még mennyi lehetőség rejlik benne! Ugye, nem adták el ezek szerint?:)”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Strand marad a Partfürdő - amíg bírja az infrastruktúra

A Partfürdő a városi építési szabályzat szerint már szabadidő-, kemping- és rendezvényterületnek számít – az LMP szerint ez azt jelentheti, hogy fürdőként nem akarja üzemeltetni a város. Tovább olvasom