Délmagyar logó

2017. 02. 20. hétfő - Aladár, Álmos -2°C | 8°C Még több cikk.

Kórházban tölti az adventet Zoli bácsi

Szeged - A klinikán tölti az adventet a „skodás" Zoli bácsi. Az egykori hajléktalan elesett, emiatt került kórházba. A bácsit az őt befogadó zsombói házaspár rendszeresen látogatja.
Az első közös karácsonyára készül új családjával Bali Zoltán. Mint korábban már írtuk, ő az a 84 éves egykori hajléktalan, aki több mint egy hónapig lakott a saját Skodájában a szegedi Űrhajós utcában. Miután megjelent lapunkban a róla szóló cikk, egy zsombói házaspár felajánlotta a beteg hajléktalannak a családi házuk melletti melléképületet, ahová szeptember végén beköltözött.

Zoli bácsit szeretettel fogadták, a jólelkű család azóta is mindenben segít neki. Pár héttel ezelőtt a bácsi elesett, és úgy megütötte magát, hogy be kellett feküdnie a szegedi klinikára. Meglátogattuk, és arról faggattuk, várja-e a szeretet ünnepét a házaspárral, Király Vincével és Paragi Erikával, valamint kislányukkal, a kilencéves Cintiával.

Zoli bácsinak Már nagyon hiányzik Erika főztje. Fotó: Schmidt Andrea
Zoli bácsinak Már nagyon hiányzik Erika főztje.
Fotó: Schmidt Andrea

– Sajnos itt töltöm az adventet a kórházban, de már alig várom, hogy kiengedjenek. Ha minden jól megy, karácsony előtt hazamehetek Zsombóra – mondta Zoli bácsi, miközben óvatosan felült az ágyon. Ebédhez készülődött. Azt mondta, jól érzi magát, de az új otthonában még jobb lenne.

– Erikáék majdnem mindennap meglátogatnak. Megtudtam, hogy van egy játék, amit nagyon szeretne a kislányuk. Mondtam nekik, hogy azt majd én megveszem Cintiának. Nem árulom el, hogy mit, nehogy megtudja az újságból – nevetett a bácsi, majd hozzáfogott a meggyszósz kanalazásához. Bevallotta, már hiányzik neki az otthoni koszt.

– Tettünk egy kis fenyőfát Zoli bácsi lakásába, és karácsonyi ajándékkal is készülünk. Legutóbb azt kérte, vigyünk neki zsombói vizet, mert hiányzik neki az íze – mesélte Paragi Erika. Kislányuk nem látogathatja meg Zoli bácsit a klinikán, mert még kiskorú. Erika azt mondta, a bácsi minden alkalommal kérdezi, mi van vele, mert nagyon hiányzik neki Cini.

Olvasóink írták

  • 1. smalltown 2008. december 02. 16:25
    „Igazan szep adventi tortenet, Zoli bacsinak jobulast, a Kiraly hazasparnak pedig koszonet!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Karácsonykor már látni a fürdő tornyát Szeged felől

Csaknem 2 hónap telt el azóta, hogy lerakták az újszegedi wellness- és élményfürdő alapkövét. A… Tovább olvasom