Délmagyar logó

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 28°C Még több cikk.

Körmünkre égett a hazai cigányság ügye

Szeged - Körmünkre égett a hazai cigányság ügye. Mivel a honi újságírásban – az elektromos hírközlést is ide számítjuk – eluralkodik a bugyi, krimi, botrány hármassága, szinte naponként olvashatunk, hallhatunk és láthatunk megdöbbentő eseteket erről a szerencsétlen sorsú népcsoportról.
Régi ismeretség jussán mentem el Hajdú Gézához, a szegedi Bartók Béla Művelődési Központ igazgatóhelyetteséhez, hogy szűkre szabott terjedelmi lehetőségeimhez mérten néhány szót válthassunk róluk. (Tegeződünk a beszélgetés során is, ahogy a valóságban is ezt tesszük.)

– Mióta is dolgozol a dorozsmai cigányokért?
– Még csak huszonnyolc éve. De ha ezt kérdezed, akkor a folytatást se szabad kihagynunk. Tanítok ugyan a szociális munkás szakon is, és számos más helyen is hallathatom hangomat, de ami akkor elkezdődött, ami testközelből valóban velük és értük történt, az mostanában lehetetlenült el. Akkoriban arra törekedett a művelődési otthonok hálózata, hogy minden körzet találja meg a településre legjellemzőbb föladatokat. Más-más arculatot kapott a szőregi, az akkor még Mihályteleknek nevezett szentmihályi, a tápai, az algyői, és a dorozsmai is.

Bizalmat szerezni

– Te nem közülük való vagy, és tapasztalatból mondom, meglehetősen bizalmatlanok az idegennel szemben.
– Ha igehirdetőként mentem volna közéjük, nem számíthattam volna sikerre. Olyan közvetítő kapcsolatra leltem, mindjárt az elején, a vajda öccsének a személyében, aki a szülők előtt is garancia volt arra, hogy hasznos dolgokat akarunk kezdeni. Amikor a kettőshatári alkotóházban az első cigánytábort szerveztük 1983-ban, személyes felelősséget kellett vállalnom minden résztvevő gyerekért. Annyira jól zajlott az egész, hogy utána mindenki jönni akart a táborba is, meg a klubba is.

– Alkalmanként írhattam is rólatok. Tudom, hogy nehéz lenne tömörítve előadni, amit az élet nem szokott tömöríteni, de néhány vonását azért emeljük ki.
– Vegyük talán a legfontosabbat, bár éppen kiemelni nem lehetne egyiket se a sorozatból. Jöttek a gyerekek a klubba, otthonról, otthoni viseletben. Ki kell mondanunk: piszkosan, szutykosan. A klubban zuhanyozót csináltunk, és megfürdettünk mindenkit. (Irtóztak a tisztaságtól. Aztán kimosták koszos gatyáikat, fölterítették a szárítóra, és fölvették azt, amit előzőleg mostak ki, és közben megszáradt.) Szeretettel közelítettünk feléjük.

Pénz- és helyhiány

– A következmény?
– Apránként csak! Négyen csináltak otthon is zuhanyozót a családnak. Nem az igét akartuk hirdetni nekik, megmutatni inkább a jót, de úgy, hogy mindenestül benne legyenek. Huszonhét táborunk volt összesen, 2004-ben szűnt meg véglegesen.

– Az ok?
– Helyhiány. Pénzhiány. A régi művelődési ház színpada maradt a mienk, miközben a többi részét a testépítők kezelésébe adták. Életveszélyessé nyilvánították a színpadot, és akkor kezdtek rémüldözni az illetékesek, hogyan is fészkelődtünk mi be a más tulajdonába? Mit keresünk mi ott egyáltalán? És kapaszkodj meg, nem maradt számunkra hely. Az öregátkosban még kaptunk forintokat minden okos kezdeményezésünkre, most ez is megszűnt. Nincsen cigányklub, és nincsen cigánytábor.

– Tudom, hogy jót tennénk vele, ha a tábori huszonhét esztendő minden erőfeszítését és fényes eredményét leírhatnánk, de nem férne el az újságban. Hadd nevezzelek ki most a cigányügyek egyik szakértőjévé, és véleményedet kérjem. Mi annak idején azt hittük, akiket elsőként el tudunk juttatni a fölsőbb iskolákba, legfőbb segítőik lesznek később.
– Most én hadd kérdezzek: bevált?

– Sokszor megesett, a sikeresen induló tiltakozott, hogy megemlítsük cigányvoltát. Még a példa erejéig se támaszkodhattunk rá.
– Azt hiszem, ez a legnagyobb baj. Legtöbbjük levedleni akarja magáról származását, múltját. Az igazán sikeresek, akik anyagilag is kiemelkedhettek, nem is nagyon akarják a többiek fölemelkedését. Ne legyen sértés belőle, egyetlen jóérzésű cigányt se akarok vádolni vele, de sokuknak éppen anyagi érdeke fűződik ahhoz, hogy a többi ne emelkedhessen ki az átlagból.

„Nem a nyájnak élsz"

– Főúri tempó volt majdnem kétszáz évvel ezelőtt: mit nekem a szabadság, ha minden ember szabad.
– Azt hiszem, erről is van szó.

– Szeretem idézni, Gárdonyi mondta az Ygazság című versezetében: „Nem a nyájnak élsz te, csupán a gyapjának!".
– Ismétlem, nem akarom a nyakunkba zúdítani azokat, akik végre kiemelkedhettek, de sokan vannak közöttük, akikre szó szerint érvényes ez is. El kell azonban mondani azt is, hogy van egy szűk réteg, akik komolyan szeretnének tenni a cigányokért.

– Mi tehát azt hittük, a tanítás lehet a kivezető út.
– Most is igaznak kell mondanunk, talán az egyetlen, de tudomásul kell vennünk, hogy minden megszülető gyereknél a nulláról kell indulnunk. Mondanám, szemléletváltásra van szükség, de mindkét oldalon.

– Naponta rémisztenek a hírek. Ha akárhol garázdaság történik – gondoljunk csak a tiszavasvári tanár agyonverésére Olaszliszkán, a Különös házasság földjén –, már a híradások első mondatainál tudnunk lehet, cigányokról van szó legtöbbször. Itt meg Puskin szavai jönnek elő bennem: „Szemem döbbenve látja a szellemi sötétség gyilkos bélyegét."
– Azt hiszem, a többség nem olvassa Puskint. Sajnos megrekedtek a nyolcvanas évek jóléti társadalmi ígéreteinél: nekem jár, hogy gondoskodjanak rólam! Elment mellettük a világ, és nem veszik észre. Bejött hozzám nemrég egy nagylány az egyetemről, hogy megkérdezze, mi jár neki, csak azért, mert cigány. Azért neked semmi nem jár, de ha tanulsz, ember lesz belőled!

– Illyés Gyula mondta ki valamikor, magyar az, aki magyarnak vallja magát.
– Innen már csak egy lépés, hogy cigány az, aki cigánynak vallja magát. De aki kiemelkedik, éppen azt nem akarja, hogy cigánynak tekintsék. Ha csak valami külön csatornákat nem kínálnak neki a további érvényesülésre.

– Nem illik messziről belebeszélni mások sorsába, de itt van az a falu (Nyírmihálydi), ahol járvány ütötte föl a fejét, mert az ott lakók súlyos többségének még árnyékszéke sincsen. Ahol a polgármester ahhoz a kényszerű megoldáshoz folyamodott, hogy az kaphat csak támogatást, aki legalább budit épít a családjának.
– És nekiesnek emberjogi szempontok miatt. Hogyan lehet büntetni annak az elvonásával, ami egyébként járna nekik?

Józan igyekezettel

– Te mit tennél?
– Tudomásul venném, hogy ebben a közegben kívülről, paranccsal semmit nem lehet elérni. De közösen, egybefogva a józan igyekezetet, sok mindent lehet. Ha sikerülne elfogadtatnom magamat velük, akkor azt mondanám, csináljuk közösen. Adom a deszkát, vagy beszerzem, ami kell hozzá, de a munkát együtt végezzük. Akár az ünnepélyes szalagátvágásig is elmehetnénk ezen az úton.

– A járvány azonban nem vár. Azonnal lépni kell.
– Előbb-utóbb minden elszalasztott lépés belecsúszik valamilyen gödörbe. Az árnyékszékek hiánya ötven évvel ezelőtt is hiány volt már! És ha most nem oldjuk meg, ötven év múlva is az lesz. Az összes mulasztásra értsd, akár tőlük ered, akár a társadalomtól. Zsákutcában vagyunk, ezt egyre türelmetlenebbül veszi tudomásul a világ. De ebből a zsákutcából ki kell végre kecmeregnünk. Nem szólamokkal, nem füsttel és köddel, nem tűzijátékkal és sztárkultusszal, választási cirkuszokkal, hanem belülről jövő, őszinte segítéssel. Nem nekik, nem nélkülük, hanem velük együtt.

Olvasóink írták

  • 1. x 2012. november 13. 21:31
    „http://www.delmagyar.hu/forum/ez_nem_kizarolag_a_hazai_ciganysag_ugye/24/2001226/?action=kifejt”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegediek a Fashion Tv-n

Szeged - A Free Faces modellügynökség tavaszi válogatóján több szegedi tehetséget is felfedezett.… Tovább olvasom