Délmagyar logó

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 20°C

Kornis Mihály nem oktat, gondolatokat ébreszt

Minden ember szereti az olyan bölcs, gondolkodó társaságát, aki nem kioktat, hanem gondolatokat ébreszt. Kornis Mihállyal beszélgetni inspiráló, hangja megnyugtató, keze erős és határozott mondatokkal indít utunkra tovább. Olyan, mint egy jó apa.
– Eredetileg úgy terveztem, hogy miközben interjút készítek, meglopom Kornis Mihályt. Szükség szerint egy-egy gondolattal, szóösszetétellel, tanáccsal. De aki elolvasta mondjuk a Vigasztalások könyvét, tudhatja, hogy ön adja ezeket – kérés nélkül is bárkinek, és megoldja a problémáinkat.
– Egyszerre több fronton támadok. Egyrészt megírtam a Vigasztalások könyvét, mert közvetlenül akartam szólni az olvasóhoz. Úgy gondolom, a világ nehéz állapotban van, a fikcióra igazából senki sem figyel. A fikció elönti az internetet és az újságokat, miközben az élet igazsága túl bonyolult ahhoz, hogy azt egy fikcióban elmondjam. Másfelől támadok szépirodalmi téren is, írom a Napkönyv folytatását.

Hangok

Az utóbbi időben nem jelent meg olyan Kornis-könyv, amihez ne készült volna hangoskönyv. Kádár János utolsó beszédéhez is mellékel hangfelvételt, méghozzá Kádár János eredeti beszédét, ami 1989. április 12-én, egy titkos ülésen hangzott el. Dekódolni kellett, hogy hallhatóvá váljék. Úgy gondolja ugyanis, hogy a könyvhöz a hang és a kép is, tehát a multimédiás feldolgozottság egyre inkább hozzátartozik. Az író, aki jelen akar lenni a korában és lépést akar tartani a ragadozó üzlettel, ami bulvárszeméttel önti el az internetes oldalakat, meg kell hogy találja a helyet, ahol a maga jobb kínálatát, kultúrát építő megnyilatkozásait megteheti. Kornis ideája az lenne, amin persze a magyarországi kiadók még gondolkoznak, hogy minden könyvhöz járjon DVD.

– Muszáj minket ennyire irányítani? Babusgatni?
– Elszabadult a világ. Épp ezért megpróbálom értelmezni, legalábbis Magyarországon belül, hogy mitől szabadult el. Kádár János utolsó beszéde című könyvem egy hosszú tanulmányomat, a Kádárról írt két drámai monológom és a függelékben található izgalmas írást foglalja magába. Ebben az írásban Kádár Farkas Mihállyal vallatja Rajkot. A titkos magnófelvétel írásos változata először jelenik meg könyv alakban. A nyilvánosság megismerheti Kádárnak egy ’49-es, senki által nem ismert arcát, amely szerintem alaposan átalakítja a Kádár-képet a közvéleményben. Megpróbálok rámutatni arra, hogy Kádár János szerintem, mint általában a történelmi személyiségek, csak részben érdekes. Az az izgalmas, hogy a kor és a kor igénye hogyan találkozott össze egy karakterrel. Hogy a magyarok miként hordozzák magukban a ki nem beszélt kádárizmust, ami lényegében a politikai párbeszédet is tönkreteszi, mert az ország meghasonlásban van önmagával. Olyan, mint egy mentálisan súlyosan beteg ember. El kellene mondania a traumáit, sok mindenről kellene erőszakmentes párbeszédet folytatni.

– Gondolja, hogy ez a fő probléma? Nem hinném, hogy mindenkire ilyen mély hatással lenne a politika.

– Nem értek egyet önnel. Ma a világon mindenki életébe nagyon mélyen belemászik a politikai tehetetlenség. Sehol a glóbuszon nem tudja kezelni a politika például a környezetszennyezést vagy a megélhetést. Az amerikai elnökkel, a francia elnökkel vagy az angol kormányfővel majdnem annyira elégedetlenek hazájukban, mint ma a magyarral. Megítélésem szerint ennek nem ezek a személyek az okai, hanem a világhelyzet.

– Vigasztalni azt kell, aki sajnálatra méltó helyzetbe került.

– Nem csak vigasztalom az embereket, mint az előző könyvemben, hanem megpróbálok lehetőségeket adni. Rövidebb írásokkal arra próbálok rámutatni, hogy a felmerülő problémákat, akadályokat hogyan lehet értékké átalakítani. Ezekből áll majd össze a Lehetőségek könyve. Alapeszméje, hogy nekem sajnos nincsen gyerekem, az olvasókat tekintem gyermekeimnek. Most kezdenek felnőttek lenni, és úgy látom, hogy sokkal nehezebb helyzetben vannak, mint mi voltunk, öntudatos, magabiztos harcosok.

Mint egy falat kenyér

Letölthető hangoskönyvek, írások találhatók a www.kornismihaly.hu honlapon. Kornis szerint nem az az igazság, amit most szajkóznak, hogy az irodalom átköltözik a könyvekből az internetre, hanem az történik, hogy aki jól használja az internetet, azt el fogják olvasni az ágyban is, könyvét kézben tartva. Mert a könyvet is csak akkor fogják megvenni, ha az interneten találnak belőle egy olyan passzust, amire úgy van szükségük, mint egy falat kenyérre, s azt akarják hogy az nekik otthon meglegyen, és időnként haraphassanak belőle.

– Csak emiatt vállalta fel mindenki édesapjának a szerepét?

– Bizonyára szerepet játszik abban, hogy ilyen könyveket is írok, hogy annak idején édesanyám gyermekkoromban gyakran jött rosszkedvűen haza, mert nagyon rossz munkahelyen dolgozott. Akkor találtam ki, hogy megpróbálom őt különböző módon felvidítani. Utánoztam a rádióműsorokat, a tudósokat, akik erős tájszólással adták elő a tyúkok és a kakasok lelkivilágát. Anyámat sikerült elalvás előtt úgy megnevettetnem, hogy még a könnye is kijött. A másik meg az, hogy nekem nincs olyan sok barátom, mint képzeli. Mivel az írás rendkívül lefoglal és tulajdonképpen elszigetel, ha valaki felhív, megkérdezem, mi a baja, és megpróbálok segíteni. Bizonyos értelemben a Vigasztalások könyve is valahogy így született. Az akkori kiadóm tulajdonosa gyakran panaszkodott nekem, mindig elmondtam a véleményem, aztán egyszer megkérdezte, hogy miért nem írok ilyen könyvet. Hogy honnan kaptam az indíttatást? Nyilvánvalóan a szüleimtől, akik rendkívül beszédes emberek voltak, nem tudom, hogy ma például mennyit beszélgetnek a szülők a gyerekeikkel.

– Tudnak egyáltalán az emberek normálisan beszélgetni, érvelni, vitatkozni?

– Jó lenne, ha tisztelnék egymást az emberek. Ha nem gondolnák, hogy a másik kevesebbet ér, ha valamit másként gondol, mint ő, akkor bizony jóval békésebb világra ébrednénk. És ezt otthon kell elkezdeni. Az nem létezik, hogy egy apa hazajön, és nem mond el semmit arról, mi foglalkoztatja! Tőlem elvárták a szüleim, hogy amikor hazatérek, azonnal mondjam el, hogy mi történt velem. Az volt a céljuk, hogy kiadjam magamból a feszültségeket. És ők is elmondták egymásnak a jelenlétemben, mi történt velük. Emiatt ez nálam a mai napig így működik a feleségemmel is, amikor befejezem az írást. De például mi nem úgy csináljuk, hogy mindent egymásra öntünk, hanem csak azt mondjuk el, ami fontos.

Pozsgai Kitti
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lehangoló szegedi sportpályakörkép

Szomorú látványt nyújtanak a szegedi sportpályák. A nézőtér – ahol még beszélhetünk ilyesmiről… Tovább olvasom