Délmagyar logó

2016. 09. 29. csütörtök - Mihály 12°C | 24°C

Kosheen, Apollo 440: a két brit banda és az energia

Szeged - Az elektronikus zene két nagy visszatérője, a Kosheen és az Apollo 440 is koncertezett a Szegedi Ifjúsági Napokon. Angol nő Ibizán – ez volt Sian Evans, a Kosheen énekesnője. Bemutatkozott az Apollo új frontembere, Ewan MacFarlane.
A brit Kosheen a péntek este utolsó fellépője volt a nagyszínpadon. A zenekar négy év hallgatás után idén adott ki új albumot. Talán a hosszú szünetnek is köszönhető, hogy a fesztiválon kevés olyan fiatallal találkoztunk, aki kimondottan rajongónak vallotta volna magát. Ennek ellenére egy „ákosnyi tömeg" összejött a Borsodi színpad előtt. Az új lemez címadó dalával, s Damage-dzsel kezdtek, majd a korong – szerintünk – legjobb dala, az Overkill szólt. Sian Evans énekesnő fehér ruhában lépett színpadra – menyasszony a lila füstben. Erős és profi volt az előadás, Sian végig ugrált, tekergett, énekelt. – Egy felszabadult brit. Olyan, mint egy angol nő Ibizán – jellemezte találóan valaki. Feltűnően lendületes, de ugyanakkor rendkívül pontos volt a punk dobos. Játszották az ismert dalokat – Hungry, Hide u, Suicide – , ami sokaknak aha-élményt okozott: „Jé, ez is Kosheen?" A felpörgetett közönségnek jutott csúcspont is, a ráadásként előadott Catch-re a nagyszínpadtól a medencéig mindenki táncolt. – Szeretünk Magyarországon fellépni, mert nagyszerű itt az energia – mondta a koncert előtt Sian, és a magyarok biztosan nem okoztak neki csalódást ezúttal sem.

Új énekese van a szintén hosszú hallgatás után visszatérő angol Apollo 440-nak, ők szombaton zenéltek. Ewan MacFarlane korábban is közreműködött az együttes lemezein, de frontemberként nemrég debütált. A rock and roll sztár külsejű Ewannel változott, keményebb lett az Apollo zenéje. Ő egyébként arra a sajtótájékoztatón elhangzó kérdésre, hogy rock and roll életet élnek-e, rekedtes hangon csak ennyit mondott: „jól szórakozunk".

A fiúk új lemezt terveznek, de ennek dalait egyelőre nem játsszák, a My-
Space-en azonban hamarosan érdemes lesz keresni. A legutóbbi albumukkal viszont nem turnéztak, úgyhogy olyan számokat is hallhatott a szegedi közönség, amilyeneket élőben eddig még nem. A zenekar nem tudott megmozgatni annyi fesztiválozót, mint a Kosheen, de az Apollo slágerek nagy port kavartak – szó szerint – a színpad előtt. A legnagyobb lelkesedést a ráadásként előadott szám, az Ain't talking 'bout dub váltotta ki. A mindenki által várt Stop the rock-on viszont változtattak, így aki emlékezetből táncolt, könnyen ütemen kívül találhatta magát.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ételmérgezés gyanújával kerültek kórházba Kiskundorozsmáról

Három gyermeket és egy felnőttet szállítottak kórházba ételmérgezés gyanújával Kiskundorozsmáról -… Tovább olvasom