Délmagyar logó

2018. 11. 18. vasárnap - Jenő 0°C | 7°C Még több cikk.

Köszöntőtáblák címerrel, virággal

Egyfajta figyelmesség a települések határain felállított köszöntőtábla, amivel tudtára adják az utazónak: szívesen látott vendég. Van, ahol erdélyi fafaragó munkája köszönti az érkezőt, máshol betonelemekből állított városkapu.
A legtöbb településen üdvözlettel fogadják az utazót, egyes helyeken köszöntőtáblát emeltek, máshol viszont városkapunak hívják a fából faragott vagy épp betonból öntött építményeket. Akad, ahol a település címerét is bemutatják, másutt több nyelven invitálják beljebb az arra járót.

A szerb nemzetiségűek által is lakott Deszken míves köszöntőtábla fogadja az érkezőt. „Üdvözöljük településünkön!" – olvasható rajta magyar és szerb nyelven. A fából faragott remekmű egy erdélyi mester munkája.

– Néhány évvel ezelőtt romániai testvértelepülésünkről, Oroszhegyről jártak nálunk vendégek, s felajánlották: megfaragják a köszöntőtáblánkat – mondta Simicz József polgármester. A szép kivitelű műtárgy hat éve áll a falu szélén. Rendszeres karbantartást igényel, ám nem a rongálók, hanem az időjárás viszontagságai miatt. A településen tervezik: még ez év végén, de legkésőbb jövőre új köntöst kap.

Mórahalmon minden bevezető úton üdvözlik az utazót. A táblán nem csak a „Köszöntjük váro-sunkban!" felirat díszeleg. A mórahalmiak azt is tudatják a látogatóval, hogy településük környezetbarát, és a városban polgárőrség működik. A fafaragásos városkapuk Nagy István népi iparművész munkái. Évente egyszer festik át konzerválóanyaggal, szép állapotban vannak.

Szőregen betonépítmény fogadja az érkezőket, az üdvözlőszöveg magyar, német és angol nyelven olvasható. A négy évvel ezelőtt átadott városkapu Kiss István építész tervei alapján készült.

Algyőn két esztendővel ezelőtt állították fel az üdvözlőtáblát a nagyközség határában. Egy helyi asztalos készítette, a hozzá tartozó virágtartóban tavasztól őszig pompázik a virág. A rongálók, akárcsak a többi települését, eddig ezt is elkerülték.

Országszerte egyre inkább divatba jön, hogy az üdvözlőtáblák mellett elköszönőtáblákat is állítanak. Ezeken jó utat kívánnak, s arra kérik az utazót, térjen vissza egyszer a városba. Ebből azonban Szeged környékén csak néhány akad.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gáz- és távhőtámogatás: kedd a határidő

Az emelkedő távfűtési és gázárakhoz a kormány a rászoruló családoknak támogatást ad. Tovább olvasom