Délmagyar logó

2017. 04. 25. kedd - Márk 6°C | 21°C Még több cikk.

Kötelező, te drága! KGFB 2011-re, 3 nap múlva válthatunk

Szeged – Az elmúlt évekkel ellentétben, 2011-ben a kötelezőt nem autónk köbcentije, hanem teljesítménye után fogjuk fizetni. Így az 1,4-es 140 lovas „kisautó" tulajdonosa többet fizet, mint a 2,3-as 65 lovas dízelesé.
– A 2011-es díjakat már nem hengerűrtartalom (köbcenti) alapján számolják a biztosítók, hanem a motor teljesítménye alapján. Mindenkinek érdemes kiszámolnia a jövő évi kötelezőjét, mert az úgynevezett évfordulós levél – melyben a jelenlegi biztosító a 2011-es díjáról értesíti a tulajdonost – komoly meglepetést okozhat – tájékoztatta a delmagyar.hu-t Bancsó Tamás, a pba.hu, a szakértője. Novemberben ismételten nagy érdeklődésre és közel 2 millió kötelező átkötésére számít a biztosítási szakma.

Az online biztosításkötés mellett szól, az a tény is, hogy a termékeket össze tudjuk hasonlítani. „Fontos megjegyezni, hogy akik az elmúlt évben nem váltottak biztosítót, ott főként a megszokás és a váltástól való félelem állt a háttérben. Az esetek 90 százalékában lehetett volna olcsóbb kötelezőt találni. Az alkuszcégek oldalán gyorsan és egyszerűen hasonlítható össze az összes biztosító ajánlata, amit az alkusz mindennemű felár vagy jutalék nélkül értékesít az ügyfelek felé. Az átkötés körülbelül 10-15 percet vesz igénybe és jelentős megtakarítás érhető el általa" – mondta a pba.hu szakértője.

A többségnek emelkedhetnek a díjai. 3 nap múlva minden kiderül.
A többségnek emelkedhetnek a díjai. 3 nap múlva minden kiderül.

A még pár napig élő rendszer szerint egy 796 köbcentis Daewoo Matizt terelgető 30 éves Szegeden élő nő évente 20 897 forintból megúszhatja a köztelező biztosítást. Az autó egyébként 51 lóerős, a legkisebb, most még érvényes 850 ccm alatti kategóriába tartozik. November elsejétől már nem a méret, hanem a lóerő számít. Legrosszabbul azok járnak, akik eddig azért vásároltak kis köbcentis autókat, hogy így olcsóbban megússzák a kötelezőt. Az új, igazságosabb KGFB piacon mindenkit a teljesítmény alapján tarifálnak: végre elkerülhető, hogy egy 2,3-as, 68 lovas Ford Sierra tulajdonosa többet fizessen, mint egy 140 lovas 1,4-es TSI motorral szerelt VW vezetője.

Hogy lássuk a mostani rendszer túlzásait: a fent említett VW tulajdonos, az 1,4-es, 140 lóerős autóját évente 37 200 forintért biztosíthatja, csakúgy, mint egy 68 lóerős 1,4-es ©koda Fabiat vezető szegedi férfi. Ennek vége. Örülhetnek az öreg, nagy köbcentis autótulajdonosok, jelentősen csökkenhet kötelezőjük díja, ugyanis már nem büntetik őket a nagy lökettérfogat miatt. Legnagyobb csapás talán az 1,4-es (90-95 lóerős*) 95 lóerő feletti autók vásárlóit éri, bár az árverseny miatt egyes elemzők kizárják a 10 százalékosnál nagyobb díjemelést. Ennek ellenére biztosítási körökben arról beszélnek, hogy az autósok többségének ráfizetéses lesz a 2011-es, teljesítmény alapján biztosított évük.


Joggal kérdezhetné az olvasó, miért nem írjuk le milyen tarifákra számíthatnak az autósok. Többszöri megkeresésünkre sem tudtunk adatokhoz jutni, a piaci szereplők hétpecsétes titokként őrzik a november elsejétől érvényes díjakat.

* javítottuk feltételezésünket.

Olvasóink írták

30 hozzászólás
12
  • 30. uutu8 2010. november 05. 15:52
    „Sziasztok!
    Van jó tanácsotok,hogy mely alkuszokat kellene megnéznem,és most kössek kötelezőt vagy teljsenen ráérek,ti hogyan teszitek??”
  • 29. maci52 2010. október 30. 16:22
    „Minek a kötelező ha károkozást úgy is megfizettetik a klienssel,megemelik a bónus-malust,visszasorolják stb.Ez a mi biztosítási rendszerünk olyan bonyolult hogy csak a biztosítók járnak jól.Kapásból kifizették a különadót meg maradt is kennyérre valójuk.”
  • 28. Egyolvasó 2010. október 30. 08:40
    „Most mi a baj, nem értem a felháborodást, FIZETNI KELL ÉS KÉSZ, ez ilyen egyszerű.”
  • 27. henriette.m 2010. október 29. 23:29
    „Kedves Segesvári Csaba!

    Engem az érdekelne, hogy tervezel-e ismét motoros túrát, és ha igen, mikor?

    Köszi a választ!

    Henriette”
  • 26. segesvarics 2010. október 29. 19:34
    „hihihihihihi. és tényleg.”
  • 25. GAgyi 2010. október 29. 19:30
    „A biztosítók is fizetnek különadót???? Akkor meg van aZáremelés oka, amit nem mi fizetünk...”
  • 24. gonoszka 2010. október 29. 18:54
    „23. hozzászólás segesvarics 2010.10.29. 17:06
    Nem mondok semmit. Kijavítottam.

    Köszi!
    Persze, hogy így lesz-e...”
  • 23. segesvarics 2010. október 29. 17:06
    „17. hozzászólás gonoszka 2010.10.29. 15:27

    Nem mondok semmit. Kijavítottam.

    21. hozzászólás frakk 2010.10.29. 16:41

    És ez is h egyértelműbb legyen.”
  • 22. qrumpli 2010. október 29. 17:04
    „Zsákbamacska?
    Hétpecsétes titok mivel nyúznak újra és újra bennünket?
    Ezám a becsületes ország!
    Mindegy ,hogy hogyan csak vegyük el az emberek kedvét mindentöl!

    A 2/3 ad okos emberek gyülekezete Egyék meg amit főznek!”
  • 21. frakk 2010. október 29. 16:41
    „A hozzászólások szerint , sokan nincsenek tisztában a dolgokkal. A kötelező mindig a másik autóban okozott kárért fizet. Egyetlen logika alapján kell biztosítást kötni, az pedig az ár. Aki a legolcsóbb árat kínálja , annál kötünk.!! A díjtételeket csak jövőhéten lehet majd összehasonlítani. A Dm cím tehát eleve megtévesztő, és ha kérhetem javítsák is ki. Ugyanis Nov. 1-Dec01-ig lehet biztosító váltást kezdeményezni. !! Az pedig nem 3 nap!
    Sőt tovább mennék, akinek 2010.01.01 után vásárolt szgk:-ja van azoknak a vásárlás időpontja fogja meghatározni az évfordulóját. Tehát 2010. 05.06-n vásárolt autónak 2011. 05. 06- van az évforduló vége. Azaz ő csak 2011. 04. 05-én kezdheti meg a váltást, ha más biztosítóhoz szeretne menni.
    Továbbá magyar rendszámra lehet csak kötni Magyarországon. (külföldi rendszámra nem) Magyar rendszámmal, külföldön sem lehet biztosítást kötni !! Ellenben az idén lesz egy Román biztosító is, mely valószínűleg diszkont áron vág alá a többi rugalmatlan nagy biztosítónak”
  • 20. vitao 2010. október 29. 16:06
    „Érdekes ez a biztosítási mizéria,valamiért(nem is értem miért)a 10-20 milliós autósokat nem nagyon érinti ez a cikk ahogy én olvasom......Már megint ennek a rétegnek kedvezünk???
    Hajrá szlovák rendszám!!!”
  • 19. vitao 2010. október 29. 16:02
    „Többször feltettem magamban ezt a kérdést:
    -Miért is KÖTELEZŐ???Miért kötelezik erre az autósokat???
    Persze megértem azt is,hogy arra szolgál,ha én okozok valakinek kárt,és én vagyok a hibás,akkor "megtéríti"a káromat...Elvileg.....
    A másik dolog meg az,hogy olyankor mikor a baj tényleg bekövetkezik,egyből azzal kezdik:
    -Amortizáció,futott km,és gazdasági totálkár,stb....
    Ezek a begyakorolt biztosítói szövegek,amitől a falra tudok mászni,arról nem is beszélve,hogy itt is(csak)addig ügyfél az ügyfél,amíg a pénzt befizeti,de mikor az ügyfél vár a pénzére,akkor(akár)hónapok és évek is eltelhetnek,és addig nem történik semmi,csak ülnek az emberek befizetett pénzén!!!!
    Azt meg egyenesen vérlázítónak és pofátlannak tartom,hogy megint a kispénzű és középkategóriájú járműtulajdonosokat szivatják,atöbbi 20-30 milliós autókon utazgató"tisztességes adófizető"állampolgárok,meg tojnak az egészre is,meg a díjakra is,pedig ezekben az autókban 1000 szer nagyobb a baleseti kockázat,már csak azért is mert ezek a járműveknek NEM TARTOZÉKA az irányjelző,a kihangosító szett,és a biztonsági őv......Ugyanis nem sűrűn használják ezeket a benne ülő személyek!!!Ezekkel kellene inkább foglalkozni!!!!”
  • 18. Lacusch69 2010. október 29. 16:02
    „Roppant korrekt így utólag változtatni a díjszámítás módját...”
  • 17. gonoszka 2010. október 29. 15:27
    „16. hozzászólás segesvarics 2010.10.29. 15:24

    http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/kobcenti_helyett_loero_lesz_a_merce/2182991/”
  • 16. segesvarics 2010. október 29. 15:24
    „14. hozzászólás gonoszka 2010.10.29. 13:27

    Ilyen táblázatod honnan van?”
  • 15. Axe 2010. október 29. 15:16
    „A végén úgy is az jön ki hogy a többség többet fog fizetni! És igenis egyfajta adó, mert nem engedik 50% alá a bónuszt hiába nem balesetezel 40 évig.”
  • 14. gonoszka 2010. október 29. 13:27
    „"Legnagyobb csapás talán az 1,4-es 90-95 lóerős autók vásárlóit éri"
    Miért is? Az eddigi táblázatok alapján a 95 lóerő (70 kw) lesz a felső határa a régi rendszernek megfelelően az 1499 cm3-ig tartó sávnak. Akkor miért ez a legnagyobb csapás?”
  • 13. segesvarics 2010. október 29. 13:21
    „Mindenkinek érdemes kiszámolnia a jövő évi kötelezőjét, mert az úgynevezett évfordulós levél - melyben a jelenlegi biztosító a 2011-es díjáról értesíti a tulajdonost - komoly meglepetést okozhat - tájékoztatta a delmagyar.hu-t Bancsó Tamás, a pba.hu, a szakértője.”
  • 12. mj52, 2010. október 29. 13:11
    „1.- Alsóváros- Minden a vezetőn múlik, a nagy és lomha autóval éppúgy lehet veszélyesen közlekedni mint kicsi és fürgével, éppen a hiányzó aktiv biztonsága (gyorsulás) miatt.”
  • 11. fazer 2010. október 29. 13:09
    „10. hozzászólás sziszka1
    Tehát, helyesen:
    "Mindenkinek érdemes kiszámolnia a jövő évi kötelezőjét, mert az úgynevezett évfordulós levél - melyben a jelenlegi biztosító a 2011-es díjáról értesíti a tulajdonost - komoly meglepetést okozhat."
    Asszem.
    Übergagyi dmo.”
30 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Állami támogatást követelnek az emlékparknak

Toroczkai László: a kormány állítsa helyre az ópusztaszeri emlékpark állami finanszírozását. Tovább olvasom