Délmagyar logó

2017. 08. 19. szombat - Huba 20°C | 35°C Még több cikk.

Kovács Patrícia, a józan őrült

Kovács Patrícia szerencseszáma a 13-as, néha megálmod dolgokat és hisz a sorsszerű találkozásokban. Hatalmas szabadságvágy lakozik benne, higgadtan hoz döntést és nem szereti, ha mások irányítják az életét. Két évad elteltével távozott a Vígszínháztól, hogy újra a maga útját járhassa.
– Két év után hagyta ott a Vígszínházat, holott már a kezdetek-kezdetén „vígszínházi színésznőként" emlegették. Csatlakozása a társulathoz inkább tűnt nagy megérkezésnek, mint állomásnak. Mi történt mégis?

– Valóban úgy tűnt! Sőt, arról álmodtam magam is, hogy egy ilyen társulathoz tartozom! Nagyon nekem való színház volt és nekem való műsorterv, aztán mégis másra vágytam. Meg kellett értenem, ha én ott társulati tag maradok, akkor egyszerűen nem mehetek el vendégként máshova dolgozni és nem tudok annyit forgatni, amennyit szeretnék, illetve amennyire alkalmam volna. Bizony igazodnom kellett egy olyan patinás intézményhez, amelyik sok embert mozgat, én pedig egyszerűen nagyobb szabadságra vágytam! Olyan lehetőségeim adódtak erre az évadra, a következőre és a nyarakra, hogy mérlegelnem kellett. Úgy éreztem, még most utoljára, amíg nincs gyermekem például, lehetek annyira bátor, hogy fogom magam és elindulok az ismeretlenbe, mert nagyon vonzott a szabadság és az ajánlatok, amik felmerültek. Egyszerűen szerettem volna a magam ura lenni!

Kovács Patrícia: Most azt érzem, erre az életre vágytam, de nem gondolom, hogy biztosan minden ilyen gyönyörű marad 2-3 év múlva is.
Kovács Patrícia: Most azt érzem, erre az életre vágytam, de nem gondolom, hogy biztosan minden ilyen gyönyörű marad 2-3 év múlva is.

– Általánosan jellemzi ez a hatalmas szabadságvágy, az, hogy a maga ura akar lenni?

– Hát igen! Szabadságvágy él bennem, az biztos! Megbízható és terhelhető munkaerő vagyok, ilyen szempontból sosem volt velem probléma. Szeretek és tudok is teljes erőbedobással dolgozni, de valóban, ha egyszer csak az a kérdés, hogy felelősséget vállalok-e magamért vagy hagyom, hogy az életemről mások döntsenek, akkor biztos, hogy a kezembe veszem a sorsom irányítását! Nem szeretem, ha helyettem döntik el, hogy mit tegyek.

– Nehéz döntést hozott? A társulat, a barátok mit szóltak hozzá?

Névjegy

Kovács Patrícia 1978. május 11-én született Budapesten. 25 évesen diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Kezdő színészként Egerbe szerződött a Gárdonyi Géza Színházhoz, ahol 4 évet töltött. Ezután 2009-ig szabadúszó volt, majd a Vígszínház társulatának lett tagja. A nagyközönség a Szerelemtől sújtva, az S.O.S szerelem! , a 9 és 1/2 randi és a Szélcsend című filmekből ismerheti. Férje, az egykori politikus, Gusztos Péter a Suhanj! alapítvány alapítója.

– Nagyon nehezet. Sokat őrlődtem rajta. De megértettem, hogy Eszenyi Enikő – a színház szempontjából – nem engedheti meg, hogy egy társulati tag ki-be „járkáljon". Választanom kellett és így választottam. Remélem, nem haragban váltunk el. A barátaim és a munkatársaim sajnálták, de megértették. Azt mondták, ha ennyi lehetőségem van, akkor menni kell, mert ha nem, akkor később iszonyatosan bánom majd.

– Ezek szerint ez inkább volt bátor lépés, mint vakmerő…

– Igen! Úgy gondolom, magalapozott volt és lekopogom, hogy – úgy tűnik – jól döntöttem. Nem tudom még, mit hoz az élet. Viszont azt sem, hogy akkor mit hoz, ha az ember marad egy társulatnál. Úgy érzem, egyre bizonytalanabb lesz minden. Társulatok szűnnek meg, színházak zárnak be és semmi sem biztos az életünkben. Boldog vagyok ettől a döntéstől. Most azt érzem, erre az életre vágytam, de nem gondolom, hogy biztosan minden ilyen gyönyörű marad 2-3 év múlva is. Bármi történhet. Nem szeretek félni és nem szeretek aggódni! Szerintem, aki bátor és képes döntést hozni, az végül nem jöhet ki rosszul egy helyzetből sem.

– Nyughatatlan típus?

– Nem. Nyughatatlan nem vagyok, egyszerűen csak jól akarom érezni magam! Otthonosan és szabadnak! Odaadással dolgozom, de a véleményemre jogot tartok bármilyen helyzetben. Egyszerűen arról van szó, hogy mivel nem akarok félni, inkább élek a választás lehetőségével. De ez nem nyughatatlanság, hanem ajándék a sorstól. Türelmetlen tudok lenni, de vágyom a számomra ideális társulatra, amilyen például az egri is volt. Kifejezetten vágyom arra, hogy egyszer legyen egy hely, ahonnan nem kell többé felállnom, mert minden szempontból – színházi morál, munka és kulturáltság tekintetében is – olyan, amiről álmodom. Ha meglesz ez a hely, akkor nem indulok útnak többé! De, amíg nincsen, addig még mennem kell a saját fejem után!

– Hogyan képzeljük el a szabadúszást? Ön kopogtat a rendezőknél vagy ők keresik?

– Változó. Ez már a második szabadúszásom. Első alkalommal nem jelentkeztem, mert gondoltam, tessék engem észrevenni! Most viszont felhívtam néhány színházigazgatót és szinkronstúdiót, hogy innentől kezdve lehet velem számolni. Igen, le kell nyelni ezt a békát és fel kell emelni a telefont.

– Milyen kihívásokra vágyik?

– Most nagyon boldog vagyok, mert sokszínű és sokféle szerepet játszhatok. Több színházban és többféle stílusban dolgozom, úgyhogy szeretném, ha ez a lendület így maradna. Játszom a Nemzetiben két nagyon szép szerepet, a Centrál Színházban két egészen különbözőt, egy nagyon komoly zenés darabban és egy rendkívül szórakoztató vígjátékban. A Vígszínházban is megmaradt egy szerepem, de játszom a Karinthy Színházban is egy szép századfordulós darabban egy nagy szerepet. Csak arra vágyom, hogy ez maradjon így és rászolgáljak a bizalomra, ami felém irányul!

– Van valaki, akivel kifejezetten szeretne dolgozni?

– Van, de azt babonából nem árulom el!

– Babonából? Még főiskolás évei alatt egyszer meglátta a férje képét egy újságban, rámutatott és azt mondta, ehhez a férfihoz még közöm lesz. Majd megálmodta, hogy az Egy nyári éj mosolyában játszik! Sűrűn vannak ilyen megérzései?

– Nem vagyok babonás, bár egy-két színházi babona bizony rám is rámragadt. Néha viszont van „déja vu"-m és megálmodok dolgokat, mégsem az érzelmeim irányítanak. Ha döntést hozok, az észérvek számítanak, nem hagyom magam!

– Hisz a sorsszerű találkozásokban?

– Igen, hiszek! Mindenképpen azt gondolom, hogy csak azok a dolgok találnak meg, amiknek meg kell találniuk. Azok az emberek, akikkel találkoznom kell és azok a helyek, ahol dolgom van.

– Ehhez azért minden érzékszervvel nyitottnak kell lenni a világra, miközben úgy tűnik, folyton szalad és kifejezetten nyüzsgő életet él!

– Valóban nagyon nyüzsgő, de megpróbálom kontrollálni. Józan őrültség kell hozzá, az biztos!

– Okoz bármilyen nehézséget ez a bizonyos kontroll?

– Nem, elég fegyelmezett lány vagyok, úgyhogy ez valahogy sosem okozott problémát. Már gyerekkoromban is így volt. A munkámért, azért, amibe belefogok, már akkor is hatalmas felelősséget vállaltam. Az édesanyám, aki „kialakulásom" minden pillanatát végig kísérte, egy nagyszerű nő de van benne keménység. Ő remek kontrollt jelentett számomra! Felelősséget kellett vállalnom minden döntésemért, már kicsi gyerekként is. Nagyon szeretnék egyszer majd olyan anya lenni, mint ő.

Olvasóink írták

  • 1. misztral 2011. december 02. 12:55
    „Megálmodik. Ikes ige.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Macskafogó a nagyszínházban

Telihay Péter rendezésében ma 19 órától mutatja be a szegedi társulat a nagyszínházban a Macskafogót. Tovább olvasom