Délmagyar logó

2016. 07. 28. csütörtök - Szabolcs 20°C | 29°C

Közel 14 ezer matricát adtak el a megyében

Csongrád megyében januárban 13 ezer 853 megyei e-matricát adtak el. Érvényes vignetta hiányában jogosulatlan úthasználat miatt pótdíjat kell fizetni, személygépkocsi esetén ez 30 napon belül 14 ezer 875 forint.
Felhajtás előtt kell megváltani

Az e-matricát minden esetben a pályára felhajtás előtt kell megváltani. Legegyszerűbben a benzinkutakon vagy az útdíjfizetési szolgáltató honlapján lehet megvenni. Ha a gépjármű nem rendelkezik matricával, jogosulatlan úthasználat miatt a gépjármű kategóriájának megfelelő pótdíjat kell fizetni. Személygépkocsi esetében ez 30 napon belül 14 ezer 875, 30 napon túl pedig 59 ezer 500 forint.
Hétfő nulla órától már megbüntethetik azokat az autósokat, akik fizetős útszakaszokon haladnak, és nincs 2016-ra érvényes, új autópálya-matricájuk. Mint megírtuk, fizetős lett a román határ és Makó közötti M43-as januártól.

A megyei matricákkal 5 ezer forintos éves díjért már több mint 100 kilométert sztrádázhatunk. A tavalyi vignetta január 31-éig volt érvényes, a 2016-os megyei matricákat január 1-jén nulla órától lehetett megváltani.

Míg korábban azt írtuk, hogy az év első hetében mindössze 2 ezer 925 megyei matrica fogyott, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. tájékoztatása szerint január 31-éig összesen 13 ezer 853 darab e-matricát adtak el Csongrád megyében. Kibédi-Varga Lajos, a NÚSZ szóvivője elmondta, a legtöbb megyei vignettát Pest megyében adták el, ahol 410 ezer 577 matrica fogyott 2 milliárd 246 millió 925 ezer forint értékben. Pestet Fejér követi 59 ezer 991 darabbal. Csongrád megye a nyolcadik helyen áll a rangsorban.

Az árak és a díjkategóriák nem változtak. Továbbra is heti, havi, éves és a szintén egy évig érvényes megyei matrica közül lehet választani. Tavaly az országban összesen 1,3 millió megyei matrica fogyott. Csaknem 10 milliárd forinttal nőtt 2015-ben az autópálya- matricákból származó bevétel, és 2016-ban is növekvő keresletre számítanak. A NÚSZ adatai szerint január 31-éig összesen 647 ezer 757 megyei matrica fogyott 3 milliárd 526 millió 495 ezer forint értékben. Ez a tavaly egész évben eladott mennyiség mintegy fele.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hét év fegyházra ítéltek egy óvodás kislányt molesztáló férfit

Jogerősen hét év fegyházbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla egy kecskeméti férfit, aki… Tovább olvasom